Miért a lánygyerektől várnak el mindent a családtagok?

[link]

Igaz, hogy a cikk kicsit giccses, de sok igazság van benne, ezt a saját bőrömön tapasztaltam.

A mi családunkban engem, mint egyetlen lányt mindig jobban védelmeztek és jobban támogattak, mint a fiúkat. Anyagilag is többet fogok kapni (a nagyszülők rám akarják iratni a házukat, cserébe nekem meg kellett tanulnom fiatalon főzni, mosni, takarítani ("Az nem mehet férjhez, aki nem tud rétest sütni").

Azt várják tőlem, hogy beköltözzek falura a nagyszülőkhöz, jobbik esetben a helyi főiskolán tanulok tovább (nagymamám szerint még csak ne is tanuljak tovább, mert időpocsékolás), fiatalon férjhez megyek valami gazdag gyerekhez, mesébe illő esküvővel, és utána egymás után szülöm az unokákat/dédunokákat, meg gondoskodom az idős rokonokról, szülőkről.

Olyan, hogy esetleg leszbikus vagyok, vagy nem akarok férjhez menni (nagyim kikerekedett szemekkel bámult rám már maga a gondolat miatt is), vagy hogy másik városban tanulok tovább, nem akarok gyereket szülni, esetleg külföldre akarok menni ("ki fog akkor gondoskodni rólunk?"). A fiúk mehetnek, amerre akarnak, MsC, PhD, külföld, Budapest, csak éljenek meg.

16 éves koromig tiltottak fiúktól (apa kicsi lánya vagyok a mai napig), 16 éves korom után, pedig "kötelező" volt, hogy legyen mindig valakim, és minden barátomra úgy tekintetett, mint férj-jelöltre.

Úgy érzem magamat, mint a Bennett-lányok a Büszkeség és balítéletből, akiket az anyjuk már 15 évesen tuszkol a vőlegények felé, mert nincs hozományuk és nem örökölhetnek, csak nekem lesz diplomám, lakásom, házam.