A lányom sosincs itthon és flegmán beszél velünk. Valami tanács?

"Lányod megdöglene egyedül,az itt kommentelőknek fogalmuk sincs mennyi egy albérlet,és akkor még nem is evett.."

Meg ahogy azt Móricka elképzeli...:-) Két gyerekemnek fizettem az albérletét, amíg egyetemre jártak, a harmadik idén teszi le az emelt angol előrehozott érettségijét. Nyáron megy C1 nyelvvizsgára, B2 fölösleges, ha emeltezik.:-) Követtem el hibákat a nevelésük során, én sem vagyok jól programozott gép, ami mindig mindent tökéletesen csinál, de idáig egyikkel se jutottunk el. nem vagyok híve annak sem, hogy mindig mindenért a szülőt hibáztassuk, pontosan tudom, hogy milyen nehéz néha egy kamasszal, de azt kell mondjam, nálatok tényleg vastagon benne vagytok a helyzet idáig fajulásában te is, a férjed pedig különösen. Miért nem lehetett támogatni a gyereket, amikor változtatni akart, minek kellett még jobban beletaposni, amikor amúgy sem volt kibékülve önmagával? Természetes, életkori sajátosság tinikorban, hogy szeretné elfogadtatni magát. Az enyémek is jártak sportolni, edzeni, a legkisebbel most érkeztünk el a csirke-rizs-zöldség szakaszba (ő nem túlsúlyos, csak izmosodni akar), nekem csak jó, ha egészségesen étkezik az egész család. Vannak persze határok, de ez messze nem a legújabb Iphone meg az aranyáras cipő kategóriája. Jól leírták itt korábban, hogy miképp éli meg a lányod az egész történetet, az meg csak becsülendő, hogy megkeresi magának a kajája és a sport árát. Próbálj meg vele leülni beszélni, akár valahol házon kívül, hallgasd meg, és ne kezdj magyarázkodni vagy ellentámadásba lendülni. Talán még helyre lehet hozni a dolgot legalább köztetek, szerintem ő sem érzi jól magát ebben a szituban.

Nyilván NINCS rendben valami, különben nem kerülne titeket.

Én akkor kezdtem nem hazajárni, mikor elegem lett, hogy a mostohaanyám kóstolgat, beszólogat vagy épp olyan a légkör, hogy sírni támadt volna kedvem, mert épp "összevesztek" apával és akkor mindenkit meg tudott volna ölni.

20 évesen már haza sem jártam szinte, 21 évesen pedig megpattantam, mert elegem lett az állandó feszkóból, amit folyamatosan érezni lehetett nálunk.

Látod, hogy NEM volt rendben?

Anorexiás sem véletlenül lesz az ember, mert legalább ott maga uralhatja a dolgokat. az meg külön undorító, hogy a férjed beszólogat neki, én többek között ezért léptem le.

Csak nekem a mostohaanyu ugatott folyamatosan.

Összefoglalva:

- cs.szegetitek a kajával, tönkreteszitek a kamaszkorát

- KÖTELEZŐ ötös érettségi, emelt angol, nyelvvizsga

- kötelező jogsi

Elvárások, és folyamatos piszkálás hol a súlya miatt, hol a jegyei miatt.

Én is lelépnék ilyen SZAR családból!

Utálom ezt a "tető van a feje felett, meg kap enni = mindent megkapott, egy szava sem lehet" logikát. Egy gyerek neveléséhez nem ennyi kell. Ez alap kéne, hogy legyen nem pedig örök hálát várni, mert nem hagytad éhen halni, ha már vállaltad.

Van aki komolyan nem érti mi a probléma azzal, hogy valakinek áttúrja a szülő a szemetét...jézusom. Páromnak is átturták rendszeresen, figyeltették a gépét, stb. Normális embert ez zavar és nem azért mert titkolózik, hanem mert semmi magánélete nincs. Plusz gondolom, akinek ez nem gond az nem élt olyan szülővel, aki az utolsó csokipapírba is beleköt és megveri miatta a gyereket.

Engem is piszkált az anyám gyakorlatilag mindennel. A súlyommal is, mikor teljesen normális volt, csak ő nem tudott fogyni és rám vetítette ki a hülyeségeit. Mi lett a vége? Nem mertem előtte enni. Volt, hogy napokig nem ettem inkább, aztán mikor alkalom volt rá annyit zabáltam, hogy rögtön ki is hánytam. Én sem fogadtam el pénz anyumtól, mert nem akartam tőle függeni. Nem kerestem a társaságát sem, mert minek? És akkor én voltam a flegma, amiért nem tűröm mosolyogva, hogy sérteget. Aztán most nem érti, hogy miért nem járok haza, és hogy miért költöztem el középsuli után több száz km-re. Persze én is megkaptam, hogy játszom a felnőttesdit meg sírva megyek majd haza. Azóta se volt honvágyam és alig járok haza. Egyszer hazamentem látogatóba. Mi volt anyum első mondata, mikor leszálltam a vonatról? "De nagy sgged lett." Ezért menjek haza?

Teljesen megértem a kérdező lányát. Sértegették, nem támogatták, hagyták, hogy a rokonok is szekálják és emellé még viszonylag magas elvárások is vannak. Abban igaza volt a kérdezőnek, hogy amint egyetemre megy nem fogják sűrűn látni. Engem sem látnak és nincs bűntudatom. Az, hogy anyum szégyenkezik emiatt a faluban meg a rokonok előtt az nem az én bajom. Gondolt volna erre, mikor hajnal kettőkor sírva zabáltam három nap koplalás után a száraz kenyeret a konyhapultról. Vagy mikor szó szerint beleőrültem a hülyeségeibe és még ekkor is én voltam a szar, dagadt, ronda, nemnormális.