Miért mondhat ilyet egy anya a gyerekének? "Mai eszemmel egy gyereket se szülnék. Ki gondolta hogy ennyi baj van egy gyerekkel. "

Igen, szemét dolog, ha egy anya ilyet mond a gyerekének. Egyik oldalról

De azon elgondolkoztál valaha, hogy miért érezhet úgy, hogy bárcsak ne szült volna gyereket? Vajon mennyi gondot, bánatot okoz neki az a gyerek, akit ennyire megbánt?

Azért, ha valaki szeret valakit, lehetnek nehéz napjai, hullámvölgyek. Az, hogy anyukád néha ilyeneket mond, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem szeret. Akárhogy is, gyereket nevelni nem könnyű. Nekem is van, két éves, imádom, de bizony az én számon is kicsúszott egyszer, hogy "A francnak kellett ez az egész?" Csak nem a gyerek előtt mondtam, hanem épp anyámnak :-) (Ez akkor volt, mikor 8-9 hónapos volt a kicsi, ekkor volt egy olyan időszaka, hogy minden éjjel 1-2 óránként kelt, kialvatlan voltam nagyon, az beszélt belőlem. Mindenesetre, nem azért írtam le, mert olyan büszke vagyok rá, de így volt. Én is azt hittem, hogy könnyebb lesz. Kedves kérdező, nem tudom, hány éves vagy. Ha már kamasz, talán érteni fogod ezt, olvasd el, azt hiszem a legtöbb szülő érzéseit tökéletesen leírja. Bár, talán csak az érti meg igazán, aki már maga is szülő:

Várnai Zseni- Nem volt hiába semmi sem

Nem volt hiába semmi sem.

Igaz, kicsit fáradt vagyok,

Acélkerék is megkopik,

Hogyha szüntelen csak forog.

Kopik, kopik, de fényesül,

Nem fogja be a rozsda sem,

Csiszolja minden mozdulat,

S forog, forog ezüstösen.

Igaz, kicsit fáradt vagyok,

Nem adnak ingyen semmit ám,

Voltak keserves napjaim,

És rengeteg dúlt éjszakám.

Amíg egy gyermek nagyra nő,

Bizony egyet-mást tenni kell,

Legalább így az életem

Nem múlt el csip-csup semmivel.

Ránézek nagy fiamra, és

Egyszerre oly üde vagyok,

Hogy a szemem harmatgyöngyös,

Hajnali rét gyanánt ragyog,

S leánykám, mint a Március,

Rügyekbe zárt kölyöktavasz…

Őt nézem és bimbókorom,

Újra fölöttem sugaraz.

Nem siratom tűnt éveim,

Hiszen az idő úgysem áll,

Csak aki meddőségekben élt,

Azé a vénség, rút halál.

Szánom az inyenc élvezőt,

Csömörnél mása nem marad,

Koldus, ki mit sem áldozott,

S nem gyűjtött mást, csak aranyat.

Igaz kicsit fáradt vagyok,

Nehéz a toll is néhanap,

De a lehalkult szívverés

Fiam szívén erőre kap,

Szépségem múlik – nem sírok,

Leánykám arcán tündököl,

Szinte sok is, e két gyerek,

Mily roppant kincset örököl.

Nem volt hiába semmi sem,

Bár néhanap békétlenül

Lázongtam, hisz’ nem tudtam én,

Hogy ürmöm mézzé édesül…

Sokat fizettem? Nem tudom,

Hiszen mindennek ára van…

Ezerszer újra kezdeném

Alázatosan, boldogan.

“Miért mondhat ilyet egy anya a gyerekének?”

Ez egy kitűnő kérdés, miért mobdta ezt, mit csináltál (vagy mit nem)? Biztosan nem az a sztori, hogy te jól tanulsz, segítesz otthon, kedves és udvarias vagy, épp együtt főztétek a vacsorát miközben te a napodról meséltél, mire ő ezt válaszolta. Szóval?

"Miért mondhat ilyet egy anya a gyerekének?"

Mi értelme ennek a kérdésnek? Biztos vagyok benne, hogy tudod te azt nagyon jól. Ha valaki kiegyensúlyozott és boldog nem mond ilyet.

Anyád valószínűleg ki van fáradva, fizikailag és pszichésen is, és gondolom nem töröd kezed lábad, hogy egy kis terhet levegyél a válláról. Még egy "jó" gyerekkel is sok baj van, és nagyon ki tudja készíteni a szülőket. A kérdés mindig az, hogy a rossz részeket mennyire ellensúlyozzák a jó pillanatok.

A tudatos gyerekvállalás akkor sem fenékig tejfel, ha tündér a kisgyerek. És valljuk be, bármennyire is jól nevelik a szülők, a gyerek ösztönös énje (ami teljesen természetes) mindig is irányítani fogja, amíg kicsi. Hosszú évek kellenek ahhoz, hogy azok az értékek, amiket a szülők mutattak meg neki, elkezdjenek megmutatkozni a viselkedésében. Ebben az esetben lehet azt mondani, hogy a legboldogabb időszak egy nő életében az anyaság, minden rossz érzéssel együttvéve, mert őszintén szeretett volna gyereket.

De ha egy anya úgy szülte meg azt a gyereket, hogy egyáltalán nem is akarta, rossz érzéssel, elutasítással fordult felé már az első pillanattól kezdve, akkor persze, hogy a gyerekben rosszul fog kialakulni az anyjáról alkotott képe. Ezért elkezd lázadni, minden módon keresztbe tesz az anyának, ahogy csak tud. Ekkor mondja azt az anya, hogy "miért szültelek meg?"

"Csak ezt akkor tapasztalja meg mindenki, mikor már benne van nyakig."

Ezeket mindenki észreveszi kívülállóként is, aki egy kicsit is nyitva tartja a szemét.

Hát nem tudom...azért ha valaki ilyenek mond többször is a gyerekének...Oké, hogy lehet a gyerek tényleg nem könnyű eset, de ezt azért túlzásnak érzem egy anya részéről.

Kicsi gyerekeim vannak és néha nagyon kiborulok tőlük, előfordul hogy azt mondom hogy bizony egyszer fogom a cuccom, aztán elhúzok és itthagyom az egész családosdit. De hozzátenném, hogy olyat soha nem mondanék nekik hogy kár hogy megszülettek vagy hasonló.

Az anyaság irtó szívás. Ez tény. Ennek ellenére én vállaltam őket és mindig elmondom nekik, hogy ha mérges is vagyok rájuk, akkor is nagyon szeretem őket, és jó hogy vannak nekem. Mert így igaz.

Az a szülő meg aki ilyesmiket hajtogat, ami a kérdésben szerepel, majd még igazolva is érzi magát, amikor a gyerek lelép ebből a légkörből.