Ti is rászólnátok a gyereketekre ezért?
Szólok és bizony ki is nyomom a netet este 10 felé.
Ennek rém egyszerű oka van: ő egyetemre jár, én fizikai munkát végzek, amihez nem árt aludni.
Viszont ő játszik, ami nem baj, de kiabál közben. Hiába szólok rá háromszor-négyszer, hogy HALKAN ne mint egy idegbeteg, pont nem érdekli.
Adrenalinja az egekben és ha valami nem jön össze, akkor csapdos, káromkodik, üti az asztalt.
Na, ezt pedig nem tűröm a házamban, főleg este, mikor a tesója és én is pihennénk.
Úgyhogy modem ki, és onnantól kezdve nyugi van. És nem érdekel, hogy 20 éves, amíg nálunk él, alkalmazkodik, mellesleg ezt kétlem, hogy pl. a koliban a szobatársai tolerálnák.
Nem szólnék rá.
Apám mindig extrém korán fekvő volt, én meg későn fekvő. Apám a mai napig nem tudja elfogadni ezt, bár már nagyon régen nem tesz rá megjegyzést, és sosem volt durva megnyilvánulása ezzel kapcsolatban. Szerintem két együtt élő embernek kulturáltan kellene tudnia kezelni a helyzetet.
Imádom az olyan szülőket akik azt hiszik, hogy bár 18 éves koráig nem tudták megnevelni a gyereküket de majd utána sikerül.
Amíg nem zavar senkit se addig hagyni kell, tanuljon a saját kárából. Esetleg néha elbeszélgetni vele erről a témáról de semmiképp se a magas lóról, hogy én az 40-60 évemmel tudom, hogy mi a jó neked és mi nem.
Azt is megértem, hogy néha elszakad a cérna a szülőknél de azért legalább utólag ezt lehetne rendezni vagy megbeszélni valami olyan kompromisszumos megoldást ami neki is megfelel és a "gyereknek" is. Mert szabályokat nem 20 év után egyoldalúan fél tizenkettőkor kell lefektetni.
Szólnék. De nekem nem ilyen a stílusom. Szóltam, aztán vagy megfogadja vagy nem. De nekem ne hangoskodjon, amikor már a család alszik.
Gondolom, azért szólt, mert vannak ennek valami előzménye. Pl. másnap nehezen felkelés, esetleg elkésés.
Mondjuk remélem, egy fiatal felnőtt magától is rájön, hogyha másnap korán kell kelni, akkor nem nyomja éjjelig a netet. Meg minek? Egész nap csinálhatta.
Haggyad, lehet ő akar valami szaftos oldalt nézni éjfél után.:D éjfélkor már tényleg nem kéne teljesen felpörgeti az agyad, ha reggel suli..pláne!! Én is voltam már azon hogy "ki..szom az ablakon a gépet"..apósom a gyerek hét éves korában vette ezt a sz.rt azóta függő a gyerek. Bár még ő is belátja hogy 10-kor szunya, le is fekszik /onnantól telefonozik szerintem /.. ez egy métely amúgy..utálom. Bár régen olvastak a takaró alatt zseblámpával vagy a rádiót hallgatták szóval..:)
Biztos neked akar jót hidd el én is csak azért aggódom hogy nem fog tudni teljesíteni ...semmi gonoszság nincs benne imádom a fiam! /18 éves/..
Mintha magamról olvasnék, csak lány vagyok.
Kedvencem az volt, mikor simán csak bejött, és leoltotta a villanyt, miközben én épp álltam fel a géptől, és belilult a térdem miatta, mert elestem. Ha még az lett volna a baj, hogy nem tudnak tőle aludni... de nem. Ált. olyankor pont azért keltek fel, mert pisilni kellett menniük. Csak nem tudta elfogadni, hogy én nem úgy működöm, mint ő anno, hogy min. 8 óra alvás kellett neki ahhoz, hogy ne olyan legyen benn az órákon, mint a mosott szar... én meg éjszakai bagoly típus vagyok, és elég 4-6 óra alvás is amúgy.
Anyukámnak mániája volt,hogy /17-18 éves koromig/ 10-kor fekvés-alvás. Tudtam,hogy nekem akar jót,de néha lázadoztam azért. Persze mindig szótfogadtam, és nem azért mert féltem,hogy megbüntet,vagy ilyesmi..
Aztán 1.5 éve 19 évesen összeköltöztem a párommal,most meg még éjfélkor is rámír,hogy hogy vagyunk,miújság :D
Én a kettő között keresném az aranyközéputat. Nem szólnék rá,hogy "takarodjon aludni" vagy legalábbis nem ilyen hangnemben, de nem is "tennék rá" teljes mértékben. Amennyiben az én pihenésem nem zavarja,és ő sem lesz hulla másnap,úgy teljesít ahogyan kell,akkor csináljon amit szeretne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!