Édesanyám dühös rám és önzőnek tart amiért nem szeretnék gyereket. Szerintetek igaza van?

Az igazat megvallva sosem szerettem a gyerekeket, illetve nem is igazán arról van szó, hogy nem szerettem, csak nem nagyon tudok velük kapcsolatot teremteni. Úgy gondolom nem rendelkezem olyan személyiséggel, kellő türelemmel ahhoz, hogy gyermeket szüljek és neveljek. Annyi történetet hallani szülőkről akik teljesen alkalmatlannak bizonyultak ehhez a feladathoz, akár személyiségükből akár életvitelükből kifolyólag. Példának okáért, nem tudtak elég szeretetet adni a gyermeküknek, nevelési elveikkel olyan felnőttekké nevelték gyermekeiket hogy azokból "rossz", vagy egyszerűen csak boldogtalan emberek lettek. Én ezt a hibát semmiképp nem szeretném elkövetni. Pont ezért, mivel tisztában vagyok a személyiségemmel, a képességeimmel, azzal, hogy számomra a tanulmányaim, a munkám fontosabbak mint a családalapítás én nem szeretnék gyermeket. Most fogok doktorálni neurobiológia-humánbiológia szakon, de még ezután jön majd a neheze dolognak, hogy rendes karriert tudjak felépíteni.

A szüleim látni szerettek volna, én is őket, és most végre adódott alkalom, úgy hogy mindenkinek megfelelő legyen. Hazajöttem pár napra, már alig vártam, hogy lássam őket, aztán ez a lelkesedés gyorsan eltűnt, és felváltotta a döbbenet és az értetlenség amikor ebéd után édesanyám azt mondta, hogy nagyon jó, hogy ennyi mindent tudok de most már igazán gondolkodhatnék a családalapításon is, mert már így is késésben vagyok. Én erre mondtam, hogy nálam ez egyáltalán nincs tervben, és valószínűleg a jövőben sem lesz. Teljesen kiborult, hogy hogy gondolom,hogy lehetek ilyen önző mindenkinek kell gyerek, és különben is ő szeretne már nagymama lenni. És ha annak idején ő is így gondolkodott volna ahogyan én akkor én most itt sem lennék. Őszintén..köpni nyelni nem tudtam. És azóta is csak ezen gondolkodom, hogy vajon tényleg ennyire rossz dolgot teszek azzal ha nem vállalok gyereket? Tényleg egy szörnyű, önző ember vagyok?