Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Szerintetek ez milyen már?...

Szerintetek ez milyen már? Mit tennétek?

Figyelt kérdés

Másodszor futok bele, hogy Facebookon megismerkedtem egy férjes nővel, majd kicsit flörtölgettünk, szóba jött egy esetleges tali is, nyilván nem játszom a hülyét, valszeg lett volna szex is.

Mindkét esetben arról volt szó, hogy nem éltek nemi életet a férjükkel.

Az egyik azt álljtotta, hogy valami hereakármije van a férjének, a másik meg hogy nyitott kapcsolatban vannak.

Szal ezzel nem is lett volna gond, de mindkét alkalommal megjelent a lánygyermek, hogy mit képzelek én magamról, hogy udvarolok az anyjuknak.

Erre úgy jöttek rá, hogy beleolvastak a levelezésbe.

Egyáltalán ők hogy jönnek ahhoz, hogy beleolvasnak a másik levelezésébe, plusz kioktatnak mindenkit.

Első esetben leléptem, mert nem kellett a balhé, most viszont már nem akarok, főleg, hogy a nő is kérlel.

Mi köze van ahhoz, hogy az anyja meg az apja mibe állapodtak meg?

Egyértelmű, hogy nem fogják az orrára kötni.

Másrészt attól, mert egy nő 45 éves még vannak igényei és ha nem is szexel, de ugyan úgy szeretik az udvarlást.


2017. júl. 3. 18:55
 1/7 anonim ***** válasza:
83%

Nem tudom, hogy hany eves vagy, de ha a te anyadnak udvarolgatnanak suttyo legenyek, akkor te azt kitoro orommel fogadnad? A csalad attol csalad, hogy reszt vesznek egymas eleteben.

Mi a csodaert ismerkedsz te ferjes asszonyokkal, nincs eleg fuggetlen korodbeli lany?

2017. júl. 3. 19:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:

Szimpatikus volt.

Ennyi.

2017. júl. 3. 19:03
 3/7 anonim ***** válasza:
100%
Én azt csinálnám, hogy nem ismerkedek férjes nőkkel.
2017. júl. 3. 19:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
21%
Nagy a szerencséd, hogy az én anyám nem qrva. Ha vele levelezgetnél, én már baltával heréltelek volna ki.
2017. júl. 3. 19:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
17%
Az ilyen sunyi suttyokat, mint te, regen vasvillaval hanytak a ferjek a ganajdombra, hagy kopjek a doglegyek.
2017. júl. 3. 19:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

Ez két különböző eset.


A nyitott kapcsolatban élő nőnek el kellene beszélgetnie a kislánnyal, hogy nemcsak a "megismerkedem a szőke herceggel és boldogan élünk monogámiában" párkapcsolati típus létezik, hanem másfélék is. (Feltételezve persze, hogy a férj is tud arról, hogy ő nyitott házasságban él, nem csak a háta mögött kamuzik az asszony.)


Amelyiknek viszont beteg a férje, az egy utolsó r0hadék, ha emiatt megcsalja ahelyett, hogy támogatón állna mellette. Ott igaza volt a gyereknek, hogy kiosztotta, egy férjes, gyermekes nő ne menjen már ennyire a pinája után.

2017. júl. 4. 00:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
35%
Vágd gerincre a lányát is!
2017. júl. 4. 17:10
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!