Hány gyermek szeretnél felnevelni?
Mindkét nemtől kérdezem, hogy
- hány gyermeket szeretnél/tervezel, miért pont ennyit?
- mit tennél ha a párod kevesebbet / többet szeretne, mint Te, és nincs egyetértés? Befolyásolja-e / befolyásolná-e a kapcsolatotokat?
Én egyet mindenképpen, de jobb lenne ha nagy család lennénk, viszont mivel a nőnek kell megszülni és megszenvedni ezért azt rá bízom, hogy több csemetét vállalja-e. Ha párom nem nullát akar meg fogunk tudni egyezni. Olyan nővel meg nem is kezdenék kapcsolatot aki már az elején megmondja, hogy nem akar gyereket.
29/F
Harmat, ketto mar van, a harmadikat nehany ev mulva tervezzuk.
33f
Egy gyerekünk van, legfeljebb még egyet vállalnék. A férjem szintén ezen a véleményen van, így egyetértés van köztünk.
Ha szilárdan más véleményen lennénk, nyilván befolyásolná a kapcsolatunkat, de hogy hogyan egyeznénk meg, azt nem tudhatom.
A három gyerek és a kiközösítés témára csak annyit mondok, hogy nekem is két testvérem van, sose volt köztük kiközösítés. Szerintem ilyesmi inkább kis korkülönbségű és/vagy azonos nemű gyerekek között szokott előfordulni.
Ugyanannyit, mint a párom, szerencsére. Mondjuk ezt már a kapcsolatnak viszonylag az elején megbeszéltük, hogy kinek milyen tervei vannak. És ha nem egyezett volna, valószínűleg nem maradtunk volna együtt.
Nem lennék a helyedben, rossz érzés lehet, és ezek miatt én nem is vállalnék kapcsolatot olyan emberrel, akinek van már gyereke. Szerintem túl nagy áldozat lemondani a saját gyerekemről egy idegen gyerek miatt. Ezt nem vállalnám be.
Kettot akartamm harom lett
Az elso parommal lett ketto es az ujtol meg egy ...
Es nincs kikozosites kozottuk pedig lanyok !
Nem is ertem h lehetne testverek kozott ilyen ?!?
Mi negyen vagyunk tesok a hugomak is harom gyereke van de sehol sem tapasztaltam meg ezt
27-es vagyok.
Gondolom félreértettétek, amit írtam. Én nem pontoztam le senkit. Annak szólt, hogy szánalmas, aki lepontozta azokat, akik akarnak gyereket. Remélem így már érthető.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!