Egy szülőnek mennyire rossz ha az egyke gyereke nem akar gyereket?

Ez embertől függ.

Nekem, mint szülőnek nem lenne gond. Van saját életem, hobbim, nem unatkozom. A gyermekemre bízom a döntést. Magának szüljön, ne nekem. Én elfogadom és támogatom ahogy dönt, mert az ő élete.

De ismerek olyan szülőket, akiknek létkérdés, vagyis egyenesen életcéljuk az hogy végre unokájuk legyen. Na, az ilyen típusokkal már nehezebb, mert képes bele betegedni, hogy nem úgy van, ahogy ő elképzelte.

Nem hiszem, hogy traumaként élném meg. Ha egyszer lesz unokám, biztos imádni fogom őt is, de nem hiszem, hogy létezik "unoka utáni vágy".

Az biztos, hogy nincs jogom beleszólni a gyerekem életébe ilyen szinten. Akárhogy is dönt, támogatni fogom. (Belegondolva abba, hogy én hogy reagálnék, ha anyám beleszólna abba, hogy mikor, mennyi, kivel, stb.)

Eszembe nem jutna a gyerekemet ezzel traktálni.

Ha lesz lesz, ha nem lesz, nem lesz!

Nagyon sajnálom, hogy azt kell írnom, hogy ahová fordulni látszik a világ, talán jobban teszi az, aki nem hoz világra gyereket. Önmagával és a gyerekkel szemben is.

Az pedig, hogy valaki öregségére maga marad, simán előfordulhat 20 unoka mellett is és olyan ember is lehet boldog, kiegyensúlyozott, nem magányos társasági ember, akinek gyereke sem született.

Ez kizárólag az illető személyiségének a függvénye.

Az értelmes szülő, akinek gyermeke boldogsága fontosabb, mint a saját vágyai nem problémázik ezen.

Ugyanis az értelmes szülő tisztában van vele, hogy nem mindegy egy gyerek szempontjából, hogy azért született, mert vágytak rá, vagy pedig "megcsinálták" a nagyszülőknek, hogy abbamaradjon a gyerek témával való cseszegetés.

Az emberek igazán leszokhatnának már arról, hogy meggyőződéssel hajtogatják, hogy azért kell gyerek, hogy ne maradj öreg korodban egyedül, legyen, aki rád nyitja az ajtót.

Kérlek. Mi négyen vagyunk testvérek, a világ négy táján, nem szándékszunk haza menni, nem is támogatjuk szüleinket anyagilag, nem tudom, mit hoz a jövő, de jelenleg szerintem egyikünk sem engedheti meg magának, hogy hazamenjen rájuk nyitni az ajtót vagy éppenséggel kiköltöztetni magukhoz. Sajnos, nem sajnos, mindannyiunknak megvan a maga saját élete.

Egy barátnőm idősek otthonában dolgozik, sok helyen megfordult már és mesélt dolgokat, mert ugye a kis öreg nénik, papák szívesen mesélek az ápolóknak. Mondta, hogy ha saccolnia kellene, kb. 70-80%-át az időseknek senki nem látogatja, pedig volt, akinek ugyanabban a városban laknak a gyerekeik, nekik egyszerűbb volt benyomni őket az otthonba, ahol ellátják szakszerűen a szükségleteiket, ők pedig hülyék lesznek szabadságot kivenni ezért. Kegyetlen, de így vélekedtek sokan.

A másik pedig az, hogy szerintem kegyetlenség, önzőbb dolog azért megszülni egy gyereket, hogy majd a felnőttkorának egy részét az én tisztába rakásommal töltse, hogy főzzön rám, hogy költsön rám, hogy szabadságot vegyen ki, időt vegyek el az ő családjától. Engem konkrétan sokkolt, amikor egy ismerősöm kijelentette az akkor fél éves gyerekéről, hogy ő azért csinált gyereket, hogy öregkorában foglalkozzon vele valaki. Döbbenet. És el is tudom hinni, hogy sokan egy házi ápolót nevelnek fel maguknak, párom anyja is kijelentette a gyerekeinek, hogy reméli, azért egyikük ápolni fogja őt a későbbiekben. Ezek persze csak kiragadott pillanatok a környezetemből, de amiket olvasok cikkeket, kommenteket, FB csoportokban bejegyzéseket, egyszerűen arra enged következtetni, hogy helyesek a meglátásaim.

Akinek lesz hat gyereke ugyanúgy egyedül maradhat, mint akinek nincs egy sem. Viszont van, akivel tényleg foglalkoznak a gyerekei és vannak gyermektelenek, akik szintén jó kapcsolatot ápolnak ismerősök unokáival, családtagjaival, akár valamelyik családba befogadott kedves, ismerős néniként vele is foglalkoznak. Ugyanis utóbbihoz nem egy szerencsém van és náluk boldogabbakat nehezen láttam még. Nem az utódnemzés az egyetlen út a boldogsághoz, nem kellene ezt ékelni állandóan boldog-boldogtalannak. Van, aki egyszerűen nem érez rá motivációt, nem ez érdekli, nem ebben leli örömét. El kellene ezt a választást is fogadni.