Mit tennél, ha egy ilyen semmirekellő lenne a lányod barátja? Tanácstalanok vagyunk
A lányom 19 éves lesz most, ez az első párkapcsolata.
Nem vagyok olyan anya, aki minden fiút ellenségnek tekint a lánya körül, a kapcsolatunk is mindig jó volt, őszinte velem. De ettől a fiútól megőrülünk a férjemmel.
21 éves, semmit nem csinál. Nem tanul, nem dolgozik.
Azt mondja, hogy azért nem tanul, mert még nem döntötte el, mi érdekli igazán, dolgozni meg nem akar elmenni, amikor a legtöbb munkahely annyit fizetne, amennyit elkölt üzemanyagra egy hónapban... A szülei tartják el, ők fizetik a számláit, adják neki a "zsebpénzt". Az ő dolga, igazából nem is ez zavar a legjobban, hanem hogy befolyásolja a lányunkat.
Debrecenben tanul, elsőéves az orvosin. De a fiúnak ugye nem annyira tetszik, hogy ezért hét közben nem találkoznak és mondogatja a lányomnak, hogy hagyja ott az egyetemet, ő sem szeret ott, adja be most a jelentkezését Pestre és érettségizzen le megint, hátha több pontja lenne és felvennék (itt csak a 3. év végén tudna átjelentkezni). Én ezt nem akarom, mert szerintem ha felköltözne Pestre, nem a tanulás lenne az elsődleges neki, hanem a fiú. Ráadásul szerintem undorító, ahogy a szülei pénzével kérkedik folyamatosan, meg hogy neki mindent lehet, mert xy az apja. Közben tudom, hogy több eljárás is volt az apja ellen, meg pár éve elég nagy pánik volt, nehogy börtönbe kerüljön az apósával együtt.
Próbáltunk beszélni a lányunkkal közösen is, egyedül is próbáltam, de semmi értelme nem volt. Ráadásul most mondja, hogy jelentkezik Pestre, aztán meglátja, mi lesz... Csak eddig hallani sem akart arról, hogy ő ott tanuljon, mindig hallgattam, hogy mennyire nem szereti azt a várost, képtelen lenne ott élni és hasonlók.
Ki tudná nálánál jobban, hogy neki mi fér bele, és mi nem?
Te tudod mivel jár egy orvosira bejutni? Milyen érettségi kell hozzá? Én ugyan nem első kézből, (nem saját felvételi) de igen tudom. :))
Bár lehet nagy zseni a csaj, akkor hajrá :)
61%-os: Akadj már le a szülőkről!
De akkor nézzük a szülők NÉLKÜL:
- A fiú nem dolgozik, nem tanul, tehát ideje mint a tenger.
- A lány orvosin van, nagyon sokat tanul, mert az egyetem is iszonyat nehéz, és sokat tanult érte gimiben is, hogy felvegyék.
Mind a ketten többször akarnak találkozni. Akkor MIÉRT a lány adjon fel mindent, amikor a fiúnak a költözésen kívül kb semmi mást nem kell csinálnia? Miért a lány hagyja ott az egyetemet, amikor a fiúnak semmit sem kell otthagynia Budapesten? Miért a lány adja fel a céljait, amikor a fiúnak ezt nem kell megtennie, mert nincsenek is céljai?
Itt van a kutya elásva. A fiúnak kb semekkora áldozatba nem kerülne Debrecenbe költözni, míg a lánynak konkrétan minden eddigi elért dolgot fel kéne adnia. Most már érted mi a probléma? A fiú egyszerűen nem akarja, hogy a lánynak magasabb végzettsége legyen, mint neki, és amondó vagyok, hogy még a kapcsolatukat sem gondolja komolyan.
Pontosan ezzel van a problémája mindenkinek (és igen, a kérdező szüleinek is!). Egyáltalán nem az a gond, hogy együtt vannak, hanem az, hogy a pasi befolyásolja a lányt, és azt akarja, hogy miatta dobjon el mindent, amit eddig elért, és költözzön Budapestre, aztán a csaj jövője meg "majd lesz valahogy". Szerinted akar ilyet az a párjától, aki a párját tényleg szereti? Nem hiszem...Aki szereti a párját, az támogatja mindenben, és mögötte áll, nem pedig lehúzza vagy visszahúzza.
És ez teljesen független attól, hogy mit gondolnak a szülők. A kérdező is pont emiatt ellenzi az egészet, mert átlát a szitán. Ez nem szülői kontroll, nem szülői szigor. Egyszerűen megpróbálja jobb belátásra bírni a lányát az egyetemmel kapcsolatban, pont azért, mert a kérdező SZERETI a gyerekét, és jót akar neki! És a kérdező egyáltalán nem a kapcsolatot ellenzi, hanem ezt a 180 fokos fordulatot, amit a lány vett a pasi befolyásolása miatt. Amondó vagyok, hogy ha a srác jönne Debrecenbe, a kérdezőnek semmi problémája nem lenne.
"(és igen, a kérdező szüleinek is!)."
*Javítva: a kérdezőnek, a lány szüleinek is
61%-os te betegesen szülőellenes vagy.
Mit unszol a kérdező? Arra kérte a lányát, ne rúgja fel az eddigi elért céljait, gondolkozzon reálisan. Pont. Erre KÉRTE, nem kötelezte!
A fiú viszont konkrétan rá akarja bírni a csajt, hogy hagyjon ott mindent, és költözzön hozzá.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!