Mamahotelesek, ti szoktatok pénzt hazaadni?
A) Pénzt?! A szüleim dolga eltartani engem 100 éves koromig.
B) Semennyit, hiszen spórolni kell a saját lakásra.
C) Igen, lehetőségeimhez mérten és persze arányosan fizetek a költségekbe.





Utolsó, miért lehúzás az hogy a felnőtt, dolgozó gyerek fizeti a rá eső rezsihányadot és kajapénzt?
A te logikáddal meg ingyenélő aki dolgozik de nem ad haza egy fillért se.





"És az a gyerek,akit pl a szülei nem húztak le pénzzel sokkal készségesebb is lesz velük öregkorukban is.
"
Már megint? A szülő 40 évig istápolja a gyereket, és tartsa el, hogy majd 80 éves korában segítsen neki esetleg?
Eleve nem biztos, hogy nem a világ másik végén fog élni, az sem biztos, hogy élni fog. Bizony, van ám sok ilyen.
ELeve nem biztos, hogy ideje, lehetősége engedi.
A szülő akkor jár jól, ha maga tesz magának pénzt félre a saját életére, mert az a tuti. A többi lutri. A szülő meg akkor tud félretenni, miután a gyerek befejezte a tanulmányait, és új életet kezd, nem pedig még 10-15-20 évig a szülők nyakán akar élni ingyen. A szülőknek nem jár a nyugi, hogy végre egymással foglalkozzanak? Egyesek azt hiszik, a szülőket életük végéig szipolyozni kell, és a szülő kötelessége a felnőtt, egészséges gyereket babusgatni még 50 évesen is, magukat teljesen háttérbe szorítva. Hát a nagy lófaxt!





Két utolsó diszlexiás, elolvastátok és értelmeztétek abban a kontextusban, amit #18-as írt?
Ugyanis ő sem azt írta, hogy bárkit el kéne tartani évtizedekig, hanem azt, hogy milyen jó dolog, ha valaki a felnőtt gyerekét ezzel hozzásegíti a saját lakáshoz, megkímélve az albérlet tulajok rablógazdálkodásától őket. Van, aki már jóval korábban megveszi a lakást a gyereknek, na ez kb ugyanaz a kategória, csak a korai vásárláshoz kell egy nagyobb tőke, így kevesebben engedik meg maguknak. Ez pedig mindkét félnek jó, mert bár picit ráhúznak a teljes vagy részleges eltartásra, de előbb tud hazasegíteni a gyerek.
A szülőnek pedig igenis kötelessége, hogy a gyerekének normális életet biztosítson, amibe nem fér bele, hogy 18 éves kora után pucér fenékkel az utcára hajítja, hogy nesze, zabáltattunk, most már oldd meg egyedül. Nálunk természetes volt, hogy a család így vagy úgy a saját lábára állítsa a gyerekeket kivétel nélkül, vagy tőkével, vagy pedig a lehetőség biztosításával, hogy tőkét gyűjtsünk. Természetesen nem a saját szórakozásunknak éltünk és a farkunkat vertük anyuci által kiszolgáltatva, de mitől ingyenélő az, aki a belét kidolgozza a saját lakásáért, mert a szülők engedik és megteheti?





Nézd,van,aki saját lakást vesz a gyerekének!
Miért?Eddig nem fizettek helyettük is mindent?
Mi változik meg?
Szerintem gusztustalan dolog,ha valaki annak ellenére,hogy tudja fizetni a számlákat,még le is húzza a gyerekét.
Egy normális szülőnek az a célja,hogy a gyereknek egyszer saját élete legyen.
Ha mindig lehúzzák pénzzel,akkor sosem fog tudni elköltözni sem.
De csak hasonlítsd össze.
Melyik a jobb?
Ha 25-30 éves koráig nem ad haza semmit,de 30 évesen elköltözik.
Vagy ha 40 éves korágig ott lakik,mert addigra jön össze a pénz?
Aki ilyen haszonleső,az minek vállalt gyereket?
Nem kötelező.
Ha a gyerek az összes pénzét elszórakozná,akkor megértem ezt az érvet.
De látod van itt olyan,aki 26 évesen lakást vásárolt,én biztos,hogy büszke lennék a gyerekemre,nem pedig azon bosszankodnék,hogy nem adott haza semmit.
És igen,az a gyerek,akivel a szülei támogatóak voltak,sokkal inkább lesz segítőkész a szüleivel később,mint aki azt tapasztalta,hogy csak addig volt jó,amíg kapták utána a családit.





23-as,örülök,hogy valaki értelmezni tudta,amit leírtam.
Ezért is írtam,hogy van olyan,aki beteg gyereket tart el,és élete végéig rászorul a szüleire,na azok a szülők repdesnének az örömtől,ha ennyi gondjuk lett volna.
És miért maradna otthon a gyerek,ha lehúzzák pénzzel?
Akkor már mehet albérletbe is,és legalább nem ba-szogatja senki.










Akkor visszakérdeznék!
Ugye vannak olyan támogatások,ahol egyes emberek a gyerekvállalásért cserében lakáshoz segítik,lásd pl CSOK,szocpol.
Az ilyen embereket a gyerek megléte segítette hozzá a lakáshoz.
Na,már most a gyerek csak addig jó,amíg ő lakáshoz juthatott,és kapta utána a családi pótlékot?
Ha pedig annyira csóró vagy,hogy a gyerekedtől azt is sajnálnád,hogy saját lakásra gyűjtsön,ne vállalj gyereket!Nem kötelező!
Nekem az a fura,hogy itt nem idegenekről,hanem a saját gyerekedről van szó.
Úgy beszélsz róluk,mint valami haszonállatról.
Ilyenkor mutatkozik meg igazán,hogy miért lettek vállalva a gyerekek.
Erre mondtam,hogy ne lepődjön meg az ilyen szülő,ha idős korában lefogja tojni a fejét a gyereke.










58%-os, tök felesleges vitatkozni. Vannak emberek, akiknek a gyerek a kötelező kör, amit le kell tudni valahol 20 és 60 között, utána hagyja lógva. Ezzel semmi gond, mindenki szíve-joga. Csak ne fájjon neki, ha más meg segíti a gyerekeit, hogy könnyebb legyen az életük.
Én csak sajnálni tudom, ha valaki annyit feltételez a gyerekéről, hogy kihasználja és élősködik rajta. Nálunk ez másképp működik, és ezért örülök.





De minek vállaltad a gyereket,ha úgy érzed,hogy a "szülő élete elmegy"?
Nem kötelező gyereket vállalni,ha te lemondásnak,vagy áldozatnak érzed,nem értem miért vállaltad.
A gyereked akkor is a gyereked,ha 80 éves leszel.
A legfontosabb része szerintem az,hogy a saját lábukra állítsd őket.
Ha a 120 ezres fizetéséből elkéred a felét vagy a harmadát,annál később fog tudni kiköltözni.
Ezért is laknak sokan 30 felett is a szüleikkel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!