Mit tennétek, ha az anyátok folyamatosan az abortuszra célozgatna? Jogosan érzem azt, hogy csalódtam benne?

Minősíthetetlen és nagyon sajnálom. Nálunk amikor jött a harmadik, anya egy az egyben megkérdezte, hogy miért nem vetetjük el... Szóhoz sem jutottam a döbbenettől.

Viszont azt írod, elég sok segítségetek van. Ez anyukádat jelenti? Mert lehet, hogy egyszerűen úgy érzi, hogy ő már nem képes többet segíteni, és ilyen szerencsétlen, bunkó módon próbálja a tudtotokra adni.

Megértem a csalódottságodat. Az én szüleim is ilyenek.

Hosszú időbe (és több év pszichoterápiába) telt, mire rájöttem, hogy ők a saját bizonytalanságuk, félelmeik miatt akarják kontrollálni az életem és beleszólni az engem érintő kérdésekbe.

Valószínűnek tartom, hogy a ti esetetekben is erről van szó: félt téged, hogy nem fogsz tudni helytállni anyaként, hogy túl sok lesz neked ez a feladat, és tart attól is, hogy ha te nem állsz helyt, akkor rá is több feladat hárul és nem bírja.

Csak ő ezeket az érzéseket képtelen adekvát módon megfogalmazni (valószínűleg még önmagának sem), ezért azt a végkövetkeztetést mondja ki, ami a saját fejében a vívódásai után megszületett. Aki nem beszél az érzéseiről és a saját fejében él, az néha egészen torz gondolatokat alakít ki, hiszen a félelmeire nem nyer semmiféle megnyugtatást, önmagában gerjeszti a végletekig. Ennek a végeredményével szembesülhettél most.

Hogy mit tudsz tenni?

Vagy elbeszélgetsz vele mélyen, megpróbálod kimondatni vele a valódi (!) érzéseit, együttérezni vele, megnyugtatni. Sajnos itt nagy a kudarc lehetősége: sok ember nem tud szembenézni a kellemetlen érzéseivel, hárítja azokat és évek gyakorlása kell ahhoz, hogy képes legyen másképp működni. Nem biztos, hogy egy ilyen éles helyzetben a legszerencsésebb "gyakorolni"...

Azt is megteheted, hogy a saját érzéseidről beszélsz, hogy hogyan esik ez neked... Ez, hasonlóan a fentiekhez, megint csak nem elsőre vezet sikerre. Nekem nagyjából 3 évembe telt elérni, hogy a szüleim képesek legyenek egyáltalán meghallani az érzéseimet, igényeimet és újabb évekbe, hogy figyelembe vegyék azokat.

A harmadik lehetőség, hogy magasról teszel arra, amit mond, egyik füleden be, a másikon ki. Hidd el, ha megszületnek az ikreid és szeretni fogja őket, szépen el is fogja felejteni az "ötletét" - túl kínos lesz számára, hogy valaha el akarta távolítani őket.

Leülnék vele beszélgetni és megkérdezném, hogy miért csinálja ezt. Mivel eléggé meglepő annak fényében, hogy jó nagyi, jóban vagytok. Tehát semmi előzménye nincs a dolgoknak.

Talán volt valami kellemetlen élménye ikerterhességgel?

Nálunk van az ismerősi körben, akinek ikrei közül az egyik meghalt. Ő azóta nagyon az ikerterhességek ellen van. Nem is lehet előtte ilyesmiről beszélni.

A csalódásod teljesen jogos, akkor is, ha csak azért mond ilyet, mert az egészséged félti.

Nagyon sok kismama gond nélkül ki tud hordani ikreket, meg is tudja szülni természetes úton, egyébként meg azért vannak az orvosok, hogy támogassanak ha gond lenne. De nem lesz!

Nekem ez azért nagyon fura, mert én eleve úgy vagyok vele, hogy minden gyerek érkezése a családba egy ajándék. Főleg ha körbenézel, milyen sok párnak kell évekig is küzdenie, hogy akár egy baba is sikerüljön.

Mivel ikrekre amúgy is kicsi az esély, így az ikerterhesség még nagyobb ajándék, mint ha egy baba lenne, és sokkal nagyobb bűnnek tartanám, ha valaki kényelmi okokból elveteti. (Nem, nem vagyok elvakult abortuszellenes, mindenki magánügye.)

Anyád valószínűleg egyáltalán nem így gondolkodik, és ez elég szomorú. :(

Nem vagyok nagyon türelmes típus, én már az első halvány utalásnál kiakadtam volna, és elküldöm a búsba, hogy szégyellje el magát, amiért képes ilyenre csak gondolni is.

Ez teljesen a ti döntésetek. Ha a 4 gyerek nem dönt le a lábatokról, akkor hajár! Én szurkolok nektek! ;)

Én leülnék vele beszélni. Mondd el neki a véleményedet, és a lehetőségeiteket (a felettem említett segítségeket), és akkor remélhetőleg ő is elmondja, hogy miért nem akarja, hogy vállald.