18 évesen még viselkedhet úgy egy lány az édesanyjával mint egy tipikus kamasz?

"Azt mondja nem az én dolgom az ő élete. Ezt nehezen értem hogyan gondolja hiszen teljesen rám van szorulva még középiskolás"

Pontosan úgy, ahogy mondja. Az ő élete, nem a tiéd. Az hogy neked vannak szülői kötelességeid (például hogy eltartod amíg középiskolás, bár fent írtad, hogy igazából ezt is igyekszik ignorálni amikor csak tudja) még nem jelenti azt, hogy az ő magánélete vmiféle közös ügy lenne. Nem, az az övé. Ha akarja megosztja veled, ha nem akarja nem.

"Tehát ez nem a kamaszkor ismérve?"

Sztem nem, eddig inkább az jött le, hogy te kezeled őt kamaszként, nem pedig ő viselkedik úgy.

"Talán nem szeret azért van?"

A szeretetnek semmi köze nincs ahhoz, hogy vki véleményét relevánsnak gondoljuk-e vagy épp az életünk mely részébe engedünk neki beleszólást.

"Hogyan lehet hogy más ilyen korú lányok normálisabbak az anyukájukkal?"

Ezt egyrészt nem hiszem, hogy biztosan tudhatod, hisz nem látsz bele mások mindennapjaiba. Másrészt lehet, hogy azok a lányok még szívesen gyerekek, de az is lehet, hogy az anyjuk viszonyul hozzájuk másképp, s nem úgy ahogy te teszed a saját lányoddal szemben.

6-os / 8-as vagyok!

Tényleg nagyon sajnálom, szinte ide érzem, hogy milyen elkeseredett vagy, és képzelem, min mehetsz keresztül.

Én ismerek olyan helyzetet, hogy a gyereket örökbe fogadták, de csak 18 éves korában mondták el neki. Tajtékzott, azt mondta, a szülein neki nem a szülei, nem kért és nem hallgatott semmi tanácsra, ott hagyta az iskolát és elment egy gyárba dolgozni. Azóta nagyjából eltelt másfél év, és rájött a kis ostoba, hogy mekkora hibát követett el azokkal, akiket szeret.

Bár már visszafordítani nem tudja, az édesanyja szíve nagyjából darabokra tört, az apukával egyetemben, az illető azonban próbálkozik, teper stb.

Ezzel azt akarom mondani, hogy sajnos türelmesen kell várnia, ameddig a lánya ráébred arra, hogy lehet, hogy ott vannak a barátai, meghallgatják mások is, de csak egy anya képes olyan tanácsot adni, ami az esetek 90%-ban jó lesz.

Haladjon kis lépésekben.

Főzze a kedvencét.

Kérdezze meg, segít -e a bevásárlásban?

Ne törjön rá, hogy miért nem, mert azzal elijeszti. Fogadja el hát a nemet válaszul.

Kérdezze meg, hogy tud -e egy jó sorozatot, amit nézhetnének ketten?

Annyira sajnálom Önt, tényleg átérzem.

Remélem, javul a helyzet, de ehhez sok idő és türelem kell.

Érveljen a lányának azzal, hogy nem tudjuk, mennyi időnk van hátra. Kérjem meg, hasson rá, hogy bármennyi is, ne töltsék ellenségeskedve. Mert nincs jó hatással se Önre, és láthatólag a lány is igen ingerlékeny

Mondja meg neki, hogy nem kell elmondania a problémáit, de szeretne tudni valamicskét róla...azért mégis. Tehát, mondja neki, hogyha gondolja, szívesen meghallgatja. Nem ad tanácsot, ha nem kér, de lehet Önnel nyugodtan őszinte.

Ne feledje: apró lépések.

Sok sikert!

Sokfélék vagyunk. Végigolvasva a 17-es tanácsait én például a világomból kimenekülnék, ha bárki megpróbálna ilyenformán nyalni vagy épp érzelmileg zsarolni, de simán el tudom képzelni, hogy vkinél akár még be is válhat.

Ettől függetlenül én továbbra is amondó vagyok, hogy ha vki önállósodni akar, akkor nem teperni kell utána, hanem hagyni és felnőttként kezelni. Aztán majd az illető eldönti, hogy milyen messze akarja meghúzni a határokat, szülőként pedig annyit lehet tenni, hogy ha kellünk, akkor ott vagyunk.