Miért vagyok ilyen? Pedig nem szeretném!

Édesanyám 43 éves, példamutató anya. Kidolgozza a lelkét is, csak a családjáért van. Sajnos már szinte teljesen tönkre van menve, az anyagiak miatt és miattunk mindig idegeskedik. Sokat sír. Nagyon fáradt mindig, folyamatosan fogy. Nevelőapám és én mégis sokszor mocskosok vagyunk vele. Egyik nap pl. a szemére hánytam, hogy én nem akarok ilyen rossz életet élni, utálok itthon lenni. A háta mögött olyanokat mondok rá pl. hogy gonosz.. Sokszor ordítok vele, csak úgy hozzávágom a szavakat, pofákat vágok meg morgok rá.. Ezektől mindig kiborul.. Nevelőapám üvöltözik vele, fikázza a főztjét és cifrábbaknál cifrábbakat mond rá.. Egyedül a 7 éves húgom tiszteli, szereti, becsüli - szerinte. Hozzá kell tenni, hogy borzalmas gyerekkora volt, mindig rettegett, mert.... mert nem akarom részletezni. Sok mindenen ment keresztül szerencsétlen. Többször is mondta, hogy csinál magával valamit, csakhogy ne kelljen élnie, de mindig a húgomag nézte, hogy ne anya nélkül nőjön fel.

Ordítani tudnék a fájdalomtól, hogy miért vagyok ennyire hálátlan, mocsok vele szemben.. Nem osztom meg vele a dolgaimat, a problémáimat, szégyenlős vagyok előtte... Mindig mondom neki, hogy utálok itt lakni, legszívesebben mamáékhoz költöznék.. ha tehetném, megölném magam, rettentően fáj, hogy ő aki önzetlenül szeret minket, miattam is szenved.. Nem szeretnék így viselkedni vele, de sokszor kifordulok magamból és egy állat vagyok - elsősorban vele, rajta csattan minden.. pedig imádom őt rettentően.. ezeket a sorokat is bőgve írtam le. Azt mondta ma, hogy úgy érzi, nagyon fáradékony, s nagyon sokat fogyott. Úgy érzi, hogy senki sem becsüli a testvéremen kívül.

Mit gondoltok? Mit tegyek?

16/L.