Miért vagyok ilyen? Pedig nem szeretném!

Látom a hibáidat, már beláttad illetve megbántad a tetteidet. Ez jó. Ha már úgy érzed, hogy rendet raktál magadban, akkor itt az idő, hogy körülötted is rend legyen. Segíts anyádon. Házimunkában és más egyéb dolgokban. Legyél vele türelmesebb.

Ha nem teszel érte semmit, akkor tényleg egy szánalmas alak vagy és megérdemled, hogy egyszer jól pofánvágjon az élet. Az egy dolog, hogy az eddigi gonoszságod az önzőségedet tükrözi. Gondolkodj már egy kicsit az ég szerelmére. Ha nem állsz le, akkor sírba kergeted ezzel anyádat. Fel se tudod fogni milyen érzés az, hogy valakinek a halála a te lelkeden szárad. Ha ez ne adj Isten bekövetkezne, akkor jól kicsesznél magaddal. A hugod pedig ezt nem érdemli meg. A nevelő apád pedig ugyanolyan önző dög, mint te vagy. Csak te még ráadásul anyád vére vagy és te azzal gonoszkodsz, akinek az életed köszönheted. Örülj, hogy nem alkoholista, aki minden nap megver téged.

Olvass az agresszió kezelésről, rengeteg komoly szakember van a neten is, akiknek az írásán elgondolkozhatsz, vagy a segítségüket kérheted.

Anyádról meg ne rágjátok testületileg a húst, hanem vegyétek rá, hogy menjen el egy kivizsgálásra.

Nem lesz könnyű dolog, mert meg akar halni, csak becsületből morzsolgatja a napjait.

Ha másképp nem megy, akkor te beszélj a háziorvossal, adjon egy mindenre kiterjedő laborbeutalót és vidd el édesanyádat.

Ha nem akar menni, mondd el neki, hogy ugyan tuskó vagy vele és ezt nagyon szoktad bánni, de számodra ő mindennél fontosabb.

Ha nem teszed, édesanyád hamarosan meghal! ... és ezt nagyon komolyan mondom!

Nem értem, hogy milyen tanácsot vársz. Tudod, hogy undorító, amit művelsz, meg sem próbálsz felülkerekedni magadon. Ahogy olvastam a "kérdésedet", egyáltalán nem azt szűrtem le belőle, hogy te ezt sajnálod, hanem, hogy büszke vagy rá. "Mindig mondom neki, hogy utálok itt lakni." - "Pedig imádom őt rettentően."

Egyáltalán nem imádod. Semmibe se veszed édesanyádat. Még, hogy szereted. Szerintem nagy szükséged lenne egy pszichológusra, mert kamaszkor ide vagy oda, ez egyáltalán nem normális.

Én is 16 éves vagyok. Én is szoktam veszekedni édesanyámmal. Mindenki szokott.

De te már tudatosan teszed ezt. Tudatosan rúgsz egyet a földön fekvőbe, és meg sem próbálsz változtatni. Szidjátok anyukádat, mint a bokrot, de mégis miért? Nézett már nevelőapád magára?

Anyukád nem véletlenül fogyott annyit, amennyit. Tudod te, mennyi stressz érheti? Nem elég, hogy a hálátlan nevelőapád nem hagyja békén,de még a saját gyerekétől sem kap támogatást... Nem tudom hibáztatni, amiért nem akar ilyen életet.

Ha nem szeretnél így viselkedni, akkor nem viselkednél így. Önkontroll. Járt dühkezelési tanfolyamokra (nem viccelek, szerintem szükséged lenne rá).

És nem leszek népszerű ezzel, amit most írok, DE: képzeld el, hogy édesanyád meghal.

Ha csak órái, napjai lennének hátra. Akkor is így viselkednél vele?

Most azonnal menj oda hozzá é kérj bocsánatot mindenért. Őszintén.

Öleled meg és légy méltó arra, hogy a lányának hívhasson.

Nem tudhatod, mennyi időtök maradt együtt.

16-os! Nagyon egyetértek.

Mi az, hogy nem az ő dolga életben tartani? Ki beszél itt erről? Mióta minősül annak, ha valaki tisztelettudóan és EMBERIEN beszél a SAJÁT anyjához? Elég nevetséges és szánalmas, hogy ma már ez elvárásnak minősül. Alap dolog, hogy édesanyáddal nem vagy ilyen.

Az ő dolga megkímélni mindentől? És szerencsétlen 43 éves nőt ki kíméli meg és mégis mitől? A családja? Nem. Az sem. A 7 éves kislánya, aki reméljük, hogy nem fogja alapul venni a drága nővére és a nevelőapa cselekedeteit. Nem csak az anya dolga gondoskodni a gyerekről. Nem azt mondom, hogy ez a 16 éves lány tartsa el, de az a minimum, hogy segít, amiben tud, főleg, ha látja, hogy az anyukája, TE JÓ ISTEN, A SAJÁT ANYUKÁJA ILYEN ROSSZUL VAN.

Most talán jobban morbid leszek, mint az előbb, de kedves kérdező, javaslom neked, hogy miután úgy érzed, átértékelted a saját életedet, olvasd el Rákos Sándor -Anyasirató c. versét ( [link] 58. oldal) - és értékelj át mindent újra.

15-ös voltam.

Nem értelek kérdező..Azt írod egyszer hogy szereted, máskor pedig azt, hogy sokat veszekedsz vele és felrósz neki dolgokat..Miért teszed ezt? Valami nagyon frusztrálhat téged és súlyos önértékelési gondjaid is lehetnek, máskülönben nem viselkednél így egy olyan emberrel aki a világra hozott és felnevelt. Anyukádat pedig teljesen megértem. Sokat sír, és sokszor ideges. Na vajon miért? Azért, mert ő kiteszi a lelkét értetek, gondolkodik rólatok és közben nem hogy valami kis hálát kapna, vagy egy KÖSZÖNÖM-öt, még bántjátok is. Viszont sajnos ez a dolog kezd nagyon általános lenni a mai világban, tisztelet a kivételeknek. Olyan hangot engednek meg egyesek a Szüleikkel szemben, hogy az valami elképesztő..Csak a nyafogás, a hiszti az új ájfónért, az elégedetlenkedés és a követelőzés. Na meg a csúnya beszéd. Szánalmas. Térj észhez, öleld meg őt, és kérdj Tőle bocsánatot..és a továbbiakban ne bántsátok őt.

Egyik kedvenc, sokatmondó nagy bölcsességem:

"A legfontosabb célunk ebben az életben egymásnak segíteni. És ha nem tudsz segíteni a rászorulókon, legalább ne árts nekik."

Dalai Láma

..és ezt szabadon értelmezheted. :-)

Még egy dolog: Anyukádnak el kellene mennie orvoshoz, elég ijesztő hogy sokat fogyott, remélem nincs semmi baja szegénynek. Vigyázzatok rá! Bár..igaz a mondás, sajnos..de..Akkor fogod értékelni majd mindezt, amikor már nem lesz..