Mit tennél, ha a gyereked 20 évesen élné a tini dackorszakát?

Van egy lányunk, most 20 éves. A gimiben végig első tanuló volt, szorgalmas, de ez nem ment a szórakozás javára, mert mindig széles baráti köre volt. A gimi elvégzésével jött a pálfordulat és őszintén nem tudom, hogy minek köszönhetően. Egyetemre, főiskolára nem akart menni, mondván, hogy nem tudja mit szeretne csinálni. Dolgozni nem akart, így választás elé állítottam: vagy tanul vagy munkát keres. Nagy nehezen elkezdett egy OKJ-s tanfolyamot, amit abba is hagyott rövidesen. Akkor mondta, hogy mégis inkább egyetemre menne a következő évben. Beleegyeztem, közben az unszolásomra alkalmi munkákat vállalt, ahova elég volt az érettségi is. Árufeltöltőként dolgozott, de nem bírta, aztán kávézóban tevékenykedett, de két hónapnál ott sem töltött többet. Most elkezdődött az egyetemi év és úgy döntött, hogy ez sem neki való, abbahagyja.

Őszintén mondom, nem tudom mit tegyek már. Teljesen megváltozott, két normális szót nem lehet vele váltani, mert az ellenséget látja bennem és az apjában, ha valamiben igazítani próbáljuk. Most már tiszta ügy, hogy továbbtanulni sem szeretne, de még olyan munkahelyet sem tud elképzelni, ahol szívesen dolgozna. Nem bírom a folytonos harcot, de nem látom a kiutat sem.

Egyik napról a másikra nem szeretném és nem is tudnám kirakni a lakásból. Nincs hova mennie és nincs félretett pénze sem (ugyan miből lenne, ha alig dolgozott). És ha ebben az állapotában kitenném az utcára az teljesen biztosan azzal járna, hogy mélységesen megsértődne és minden kapcsolatot megszakítana velünk. Ezt nem tudom megtenni anyaként, mert 8 évet vártunk rá, amíg végre sikerült teherbe esnem és egyetlen gyerek maradt, több sikertelen terhességgel követve...

Nem tudom mi lenne a jó döntés. Valakinek segítő ötlete?