Ti találkoztatok már olyannal, amikor egy gyereket nyilvános megalázott az anyja, apja vagy nagyszülője?

Álltam a villamoson, majd arra lettem figyelmes, hogy egy egymásnak szemben lévő két ülésre egy apa és a kb. 2-3 éves kisfia ült. A kisfiú teljesen csendben volt, nézelődött, majd az apja ott igazgatta a kisfiú lábát, hogy teljesen tökéletesen előre fele legyen a két lába egymás mellett. Ha elmozdította a kisfiú, visszaigazította "ülj már rendesen!" felszólítások közepette.

Felhozott az apja egy témát, amire a kisfiú vagy négyszer-ötször, teljesen nyugodtan mondta, hogy nem. Erre teljesen idegbeteg módon, nem igazán hangosan, tényleg csak a kisfiúnak célozva mondta, hogy "ne hisztizz itt nekem!". De esküszöm, olyan nyugodt volt végig a gyerek, hogy az nem igaz.

Hihetetlen, hogy akárkire rábízzák egy gyerek életét csak azért, mert ő csinálta. Aztán csodálkoznak, hogy mennyi a lelkibeteg ember a földön. Sajnos minden a gyökerektől ered.

Velem is igy viselkedtek a szüleim kiskoromban és ma tele vagyok gátlásokkal és szorongással.

Pl. az anyám rendszeresen összehasonlitgatott más lányokkal, hogy nézzem meg őket, milyen szépek meg kedvesek az anyjukkal, én meg milyen hülye gyerek vagyok. Utáltam vele bárhová is menni emiatt, mert ahogy kiléptünk az ajtón és meglátott egy lányt, egyből elkezdett a hajamnál fogva cibálni és ordibálta nekem, hogy "Nézd meg, milyen szép kislány, te meg milyen undoritó, szemét, lusta here vagy!!!". Sokszor csak igy minden előjel nélkül törtek rá ilyen dührohamok, egyszer emlékszem, elmentünk vásárolni és még csodálkoztam is, hogy egész úton olyan szokatlanul normális volt velem. Aztán hazafelé menet le akartuk röviditeni az utat és egy földúton mentünk keresztül, ahol megláttunk egy kb korombeli lányt, aki a kutyáját sétáltatta és játszott vele és rámosolygott a kutyára. Erre a következő pillanatban azon kaptam magam, hogy anyám nyakon hajit és üvölti nekem, hogy nézzem meg azt a lányt, hogy mosolyog, én meg mindig lehajtott fejjel megyek meg összehúzom a számat, mintha depressziós lennék (Na vajon miért?) és igy mentünk haza, hogy közben cibált meg ordibálta nekem, hogy elmebeteg vagyok, mert sose mosolygok.

Csomószor, amikor igy együtt kellett mennem vele valahová, elkezdett szapulni és olyanokat mondott, hogy látta, hogy akik az előbb elmentek mellettünk, rólam beszéltek meg rajtam röhögtek, mert hülyén járok meg hülye fejem van. A legjobb az egészben, hogy ebben az időben az iskolában is voltak problémáim, mert csúfoltak a többiek a kinézetemmel és tényleg olyan érzés volt minden alkalommal, amikor emberek közé mentem, mintha mindenki engem bámulna és mikor meghallottam, hogy valaki elneveti magát a buszon, könnybe lábadt a szemem és azt hittem, engem röhögnek ki. És amikor az anyám is ilyeneket mondott, hogy látta, hogy azt előbb rólam beszéltek, akik elmentek mellettünk, meg ilyesmi, akkor tényleg azt hittem, hogy ennyire gáz vagyok és legszivesebben meghaltam volna. A legcikibb az, hogy ezeket mások füle hallatára mondta nekem, sokszor láttam, hogy amikor a buszon igy fennhangon szapulni kezd engem meg felpofoz valami piti dolog miatt, az emberek nézték, hogy mit csinál velem, ő meg olyankor abbahagyta és miután leszálltunk a buszról, jól megtépett, hogy igy megaláztam őt, miattam mindenki minket bámult, meg ilyesmik...

18L