Ti találkoztatok már olyannal, amikor egy gyereket nyilvános megalázott az anyja, apja vagy nagyszülője?

Az én gyermekem sajnos sokszor csinál olyat amit nem kellene, de még ha rászólnak is, akkor is idegenek előtt az ő oldalára állok,

Pedig nem kellene...

Gimiben 4 éven keresztül minden áldott reggel mikor felszálltam a buszomra, egyszerre szálltam föl egy anyukával és a két gyerekével. Az elején kb 3 és 4 évesek voltak. Az egész út anyukától zengett. Miden egyes reggel teli torokból ordított, a két gyerek meg szó nélkül a saját térdét bámulta. Sosem derült ki, hogy mit vétettek nyomorultak, de 4 éven keresztül egy reggelt sem hagyott ki anyuka.

Most egy gyerekügyeleten dolgozom. Előfordult már, hogy voltak páran a váróban, bejött egy család, aztán valahogy mire következőre kinyitottam az ajtót, már nem voltak ott. Hívtam be a betegeket (gyorsan pörgünk, ezért nincs sorszám kártyánk), aztán egyszer csak egy gyerkőc marad egyedül a váróban. Kérdeztem, hogy hol vannak a szülei. Mondta, hogy mindjárt jönnek. Résnyire nyitvahagytam az ajtót, ha kell valami szóljon (bent közben vizsgálat volt). Kb 1 perc múlva embertelen ordítást hallok: "Te idióta! Mit képzelsz? Mit mondtam? Hát én ezt nem hiszem el b@.d meg! Mit mondtam? Mit mondtam? Normális vagy?" És így tovább. Kimentem, hogy mi a probléma. Kiderült, hogy anyucinak nem volt kedve várni (10 percről volt szó), ezért a kistesót kivitte a rendelő előtti játszótérre játszani és a kb 7 éves gyerekre bízta a feladatot, hogy szóljon ha következnek. Nyomorult gyerek meg ugye a sok felnőtt között nem mert fölállni, hogy "mi következünk, csak kint játszik a tesóm a játszótéren"....

Nem tette zsebre anyuci amit tőlem kapott. Az én hangom nagyobb volt. Bocsánatot kért. Megmondtam, hogy ne tőlem kérjen bocsánatot, hanem a gyerekétől.

Belegondolni is szörnyű, hogy egyesek mit kapnak otthon a 4 fal között, ha nyilvánosan is ezt látjuk.

Szintén saját sztori: nagyon szorgalmas, szorongós és kötelességtudó gyerek révén, míg anyám dolgozott, én mindennap kinyaltam a lakást, mire anyám hazajött.

Beágyaztam neki mindig, mindent feltakarítottam, bevásároltam stb.

Volt egysze a vázában egy majdnem teljesen elszáradt virág. Kidobtam a kukába, a vázát elmostam. Átjött két osztálytársam, anyám hazajött munkából és ordítva lépett be az ajtón, hogy mekkora egy trehány dög vagyok. Elképzelni nem tudtam, mi lehet a baj. Hát, kiderült, hogy szerinte a kinti kuka bűzlik a szál száraz virágtól, ezért kiküldött, hogy szagoljam meg a kukát. Kimentem, megszagoltam. Az általános kintikuka szagon kívül semmi extrát nem éreztem. Bementem, kérdi: "na?", mondom, én nem érzem. Közben persze a bőr lesűlt a képemről. Ezután kiküldött, ki kellett pakolnom minden szemetet a kukából és kimosnom, a szál virág miatt. Közben az osztálytársaim hazamentek. Többet nem jöttek.

Bocsánat, még egy saját történet. Szintén anyám hazajött munkából, lefeküdt aludni, engem meg elküldött otthonról, hogy még véletlenül se ébresszem fel. Nem volt hova mennem, így elmentem sétálni. Az utcánkban van egy temető, majdnem velünk szemben. Összetalálkoztam egy barátnőmmel. Át akart jönni hozzánk. Mondtam neki, hogy most anyu alszik, ha felkelt, hazamehetünk.

Anyám mondta, hogy kettő órára menjek haza. Én végig az órámat lestem, de tudván, hogy alapból idegbeteg, hát még ébredés után, direkt egy pár perccel később mentünk haza, mivel a barátnőm is jött és gondoltam, legalább lesz pár perce kicsit összeszedni magát, meg hogy biztos nem örülne, hogy mással állítok haza.

Anyám az ajtóban várt és ahogy beléptem, akkora pofont adott, hogy visszaestem és megzúdult a fejem hirtelen. Persze a barátnőm ezt végignézte. Nagyon sírtam. Láttam anyámon is, hogy megbánta. A barátnőm próbált vigasztalni. Nem is tudtam, mi esik rosszabbul, a hatalmas pofon egy pár perces (direkt) késésért, hogy ezt más előtt kaptam vagy a fejzúgás.

Ezután anyám mondta, hogy menjünk el pizzázni a barátaimmal, fizet nekünk. Nem volt kedvem.

Habár én nem vagyok gyerekbarát, de ISZONYATOSAN gyűlölöm, amikor a szülők a gyerekeken vezetik le a feszültséget; nem foglalkoznak velük, mindent rájuk hagynak, stb. Én békés körülmények között nőttem fel, engem nem bántottak, talán ezért gyűlölöm, hogy így bánnak a kicsikkel.

Pár éve a Tescóba mentem vásárolni. Odaléptem a kocsikhoz, de egy 9 év körüli gyerek állta el az útját, mert valamit nézett. Kedvesen szóltam neki, hogy álljon félre, mert ki akarom hozni a kocsi, de nem hallotta meg. Meg akartam ismételni, de az anyja előzött meg, úgy hogy durván elrángatta a gyerekét és káromkodott is. Szegény, sírni kezdett, mert nem értette, miért kellett ezt. A hátam mögött valaki szólt az anyukának, hogy ezt kedvesen is elintézhette volna! Én meg -nem tudom, miért - szégyelltem magam. Talán, mert úgy éreztem, miattam került ilyen helyzetbe a gyerek.

Volt, hogy a könyvtárban neteztem, mellém ült egy anyuka a kisgyerekével, aki az asztalon színezgetett. Leejtett két filcet, én meg kedvesen felvettem neki. A gyerek azt hiszem, ki akart használni engem, mert direkt ejtett le egypár filcet, én meg zokszó nélkül felvettem ezeket. Az anyukának ebből annyira elege lett, hogy félreállította a gyereket és rászólt, hogy hagyjon engem végre békén. Még bocsánatot sem kért... Furcsa!

Nemcsak nálunk, más országban sem tudják megnevelni a gyerekeket. Mikor kint voltam Angliában, emeletes buszon utaztam és egy anyuka azzal büntette a gyerekét (asszem, azért, mert nem figyelt rá, amikor beszélt hozzá), hogy nem engedte meg neki, hogy megnyomja a leszállásjelzőt, a kicsi ki is borult emiatt.

De a legjobban azt utálom, ha telefonálnak a szülők és közben nem foglalkoznak a kicsikkel, amikor szeretnének valamit kérni tőlük. A múltkor, munka után mentem haza. A buszmegállóban egy anyuka folyamatosan telefonált, a kislány szeretett volna mondani neki valamit, de nem figyelt rá az anyja. Mindig elhessegette magától, szegény kislány sírni kezdett, de így sem figyelt rá. Addig bömbölt, amíg meg nem érkezett a busz. Ekkor rakta le a telót és kérdezte a kislánytól, mit szeretett volna, de ő mérgesen azt felelte: semmit!

Èn ès tesóm sose voltunk rossz gyerekek, nem hisztiztünk, nem veszekeetünk.

Ezt a szüleim jegyeztèk meg sok èvvel jèsőbb.

De anya kirohanásai a mai napig kísèrtenek.

Olyan apró hibákra kaptunk hatalmas lecseszèst , valamit elbènáztam véletlenül ès már üvöltözött velem.

Egy bepisilèsre nèg most is emlékszem. A járszin nekem vagy ikertesómnák már nagyon kellett pisiilnie. Nem bírtam KI(?) ,Otthon nagyon kikaptaM. Sokszor hangoztatta anya,milyen nagy nyűg vagyunk neki.

Általános suliban alsóba,mindig vissza kellett mondani az anyagot, ha nem sikerült èjszakáznon kellett,ha nme értettem meg aa matekot,megvert.