Beleszólhatok-e a gyerekem döntéseibe?

Nem a Kérdezőt akarom mentegetni, de nem minden a családi minta. Úgy értem mi ketten vagyunk testvérek, anyáék házassága olyan átlagos, úgy értem elvannak, szeretik egymást, persze már nem tini szerelem. Ezzel szemben testvérem szinte kapcsolat függő, egyik sz@ralaktól a másikig folyton csak tűr nekik, volt már narkós, alkoholista, most meg éppen csajozós barátja van. És semmit sem használ, ha próbálunk mellette állni, hogy ő ezektől sokat jobbat érdemel. Vagy egyáltalán annyit megfontolni, hogy egyedül is jobb, mint egy rossz kapcsolatban és nem kell mindent eltűrni.

Én meg a rendes pasikat is elmarom magam mellől, mert kis dolgokat sem tudok elnézni, és itt most tényleg kicsikre gondolok, úgy mint elkésik 5 percet, nem akarja rögtön azt tenni, amit én szeretnék.

Pedig egyikőnk sem ezt látta otthon. Na de nem is ez a lényeg, ez nem segít a Kérdezőn. Annyit tudok csak tanácsolni, hogy veszekedni tényleg ne veszekedj a lányoddal, sajnos a dac is nagyon sokat nyom a latban, és amit mi megtanultunk tesóm példáján keresztül, hogy most már sosem mondunk olyat, hogy ugye mi megmondtuk. Amit megtehetünk, hogy próbálunk vele mindig bizalmas viszonyban maradni, hogy legalább mindig elmondja a problémáit és így tudjuk, hogy éppen mi a helyzet és lehetőség szerint támogatjuk is, amit vagy elfogad vagy nem. De tudom mire gondolsz, hogy mennyire rossz ezt látni és tehetetlennek érezni magad. Nekünk eddig még mindig csak annyi "szerencsénk" volt, hogy ezek a pasik végleg kiléptek tesóm életéből és bízunk benne, hogy nem egy ilyen mellett fog lehorgonyozni. Egyszer csak eljön egy olyan, aki másképp bánik vele és akkor talán majd elhiszi, hogy nem kell mindent megengedni egy pasinak sem, attól nem fogják jobban szeretni.

Kedves Kérdező!

Tökéletesen megértlek, magam is szülő vagyok, kerültem már hasonló problémával szembe.

Mégis azt mondanám, hogy próbálj ebből most már kimaradni!

Mindent elmondtál már, a többi csak ismétlése lenne az előzőeknek, így a további szócsépléssel csak a gyerekedet vadítod el magad mellöl.

A lányod is tudja a történteket, előre tudja - talán szó szerint is - a mondandódat, de egyelőre nem akar tudomást venni a dolgokról, neki még így is "megéri", mert szerelmes.

Voltunk már így egy páran és nekünk is hiába beszéltek!

El fog jönni az a pont, amikor ő is besokall és szakít, ahogy ezt életünk során már mindnyájan, - te is, én is és a többiek is - akár többször is megtettük.

Ezekből tanultunk!

Nem élheted helyette az életét, nem csomagolhatod vattába, nem óvhatod meg mindentől míg él.

De nem is lenne helyes!

Így van ez jól, ilyesmikből szerez tapasztalatokat, hogy aztán kiforrott felnőtt nőként, amikor már komoly tétje lesz a dolgoknak, helyes döntést tudjon hozni.

Én a helyedben egyetlen dolgot tartanék fontosnak ebben az ügyben, mégpedig azt, hogy a nagy szerelemtől vezérelve gyerek ne szülessen, mert az már nem játék.

Ha erről már beszéltél vele megfelelő keretek közt, akkor több dolgod nincs, dőlj hátra a fotelben és türelemmel várd ki a végét!

3-as vagyok... aki azt írta, hogy a szülő mintájára cselekszik sok gyerek.. nos az én családomban 2x is tudok gyökeresen ellentétes példát felhozni.

1, Apukám apja egész életében csalta nagymamámat, apuval nem törődött és sok szörnyű dolgot kellett megélnie gyerekként, később nagymamám is belebetegedett ebbe a mérgező kapcsolatba, az örökös reménykedésbe és meghalt.

A szüleim közel 40 éve házasok, voltak hullámok, de apukám a mai napig igazi úriember anyuval és velem is. Én manapság nem is tapasztalok már ilyen régimódi viselkedésformát, mint az övé!

Anyuval mindig mondjuk is, hogy aput ez a jó szíve, udvariassága kedvessége, előzékenysége vezeti a bunkó emberekbe, akik gátlás nélkül áttaposnak rajta és megbántják.

A mai napig dolgozik, kiváló szakember is.

A másik példa a testvérem, aki ilyen szellemben nőtt fel, amiket fentebb írtam és mégis sikerült egy olyan férfibe beleszeretnie aki miatt elszökött tőlünk és éveken át nem is tartotta velünk a kapcsolatot.. Akkor erre mi a magyarázat?

Hülyeség, hogy a szülő csakis a szülő a példamutató.

Lehet, hogy az én családom a tipikus kivétel, de rólunk aztán biztosan nem lehetett elmondani, hogy ez a dolog azért lett volna, mert valamelyik szülőm is ezt csinálta volna, hát volt kitől ellesni a példát.

Az én anyukám nagyon sokáig ostorozta magát, hogy rossz anya volt, de aztán elért oda, hogy ez a tesóm döntése volt és nem az ő hibája.

Kedves kérdező, ha szeretnél, írj privátot nyugodtan..!

"Ja, most olvastam a kiegészítést! Ez esetben nem engedném vissza, oldja meg. Nincs olyan, hogy hazajön. Nagylány már."

Szóval, ha valaki elmúlt 18, azt már hagyja cserben a családja, akármekkora bajban van?!

Aki így gondolja, az sosem szerette a gyerekét.