Szoktátok úgy érezni a szüleitek miatt, hogy meg akartok halni?
válasza:
válasza: válasza:Nagyon sajnalom, hogy ezt kell atelned. Mindegy, hogy mások mit gondolnak rola, kezdj el töprengeni, mit tehetnel, merre mehetnel? Nincs olyan felnőtt, akiben megbízol es be tudnád avatni, segítséget kerhetnel?
Tudom, nagyon nehéz felülírni amit egy szülő sugall, de nem vagy egy szar ember. Ezt egy ember mondja, aki csak egy ember, meg ha az anyád is. Te nyugodtan gondolhatsz mást. Az öngyilkosság nem oldja meg a problémát. Másképp lépj ki a szituaciobol. Sok erőt!
válasza:Bocs, de azt, hogy megkéselem, nem hiszem el, hogy bárki a hétköznapi életben használná.
Kamu kérdés.
#18: Kamu kérdés, persze. Nem mindenkinek vannak ám olyan kedves s türelmes szülei. Neki az idegesség agresszióban nyilvánul meg, és gondolom jó pár végigbömbölt éjszaka után felhúzta magát. Engem is majdnem megölt már egy párszor. Volt, amikor egy cipővel kezdte el csapkodni teljes erővel a fejemet, vagy hogy akkora pofonokat adott, hogy majdnem kitörtem a nyakam. Annyira undorodtam a sóskától, hogy amikor megtömött, kiöklendeztem és ezért megvert. Volt amikor megvetettem egy pudingot, de amikor megkóstoltam nem ízlett, és ezért rám borította. Vagy amikor széttörtem egy üvegpoharat és azzal fenyegetett, hogy a következőt rajtam töri szét. Alkalmanként rendetlenség volt otthon, ilyenkor elküldött minket aludni, és ordítva elkezdte verni pl. a játékokat, mi meg zihálva vártuk a gyerekszobában, hogy mikor következünk mi. Vagy amikor a 1,5 éves húgomat megkérte, hogy vigye el az ágyról a zoknikat a szekrénybe, ő meg félreértette és a kukába dobta, majdnem agyonverte. Vagy éppen végeztem a bilizéssel, és nem tudtam magamtól felállni, és kiabáltam egyfolytában, hogy "készen vagyoook", de ő éppen nem ért rá, és amikor odajött agyon akart verni, nekem meg a kiságy és a tvállvány közötti résbe kellett előle bebújnom. Szerinted ilyeneket ki tudnék találni?... Mondjak még ilyen történeteket, vagy ennyi elég volt? Mert van még bőven...
Többieknek köszönöm a válaszokat. Nem leszek öngyilkos, már csak azért sem. 18. születésnapomon majd lelépek, mindegy, hogy hová.
Szia kérdező! Mesélj, hogy vagy azóta?
Csak azért írok, mert ugyanebben nőttem fel én is anyám miatt (konkrétan ugyanilyen dolgok történtek), nálunk bipoláris zavar volt, mellette borderline, illetve apám inkább a homokba dugta a fejét és elment otthonról, majd ivott. Azért is volt kegyetlen nehéz, mert gyűlöltem, amikor ilyen állapotban volt, aztán ahogy kiért belőle, egy végtelen kedves és szerető anyuka lett belőle, engem meg szétszaggatott a lelkiismeret furdalás, hogy olyan dolgok jártak a fejemben 16 évesen, hogy megkéselem, hogy apu és a testvéreim ne őrüljenek bele ebbe. Többször volt nekem is öngyilkossági gondolatom, és évekbe telt elérni azt, hogy ne higyjem el, amiket anyám mondott rólam, ott azt hittem, megkattanok. Aztán 18 évesen megismerkedtem a barátommal aki a legcsodálatosabb ember, akit ismerek, kihúzott ennek a mélyéből, pedig neki sem volt egyszerű családi háttere, és elmenekültünk otthonról, lassan az egyetemen is végzünk. Utólag annyin változtatnék, hogy nem küzdenék kamaszként a családomért, még apáért sem. Nem érte meg a sok utcán éjszakázás, meg azok a betegségek, amik kialakultak a végtelen stressz miatt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!