Most tényleg én volnék a szemét?
Alapjáraton nem vagyok az a bulizós fajta, mert nem szeretek ilyen helyekre mászkálni, viszont egyik haverom tegnap áthívott magukhoz egy bulira. Ma reggelig tartott és nem Pesten lakom, hanem tőle 10 km-re, 6 óra után indult az első vonatom haza, de közben szüleim folyamatosan hívogattak, hogy minden rendben van-e, és miután 500x válaszoltam rá, akkor is folyamatosan hívogattak. Anya mondta, hogy kijön elém az állomásra, amikor alig bár utcányira lakunk. 5 perccel, ismétlem 5 perccel később ért oda a vonat, erre anyám elkezdett velem üvöltözni, hogy mégis miért kések, mekkora szemét vagyok. Először csak nevettem, mert azt hittem, hogy viccel. De nem, engrm hibáztatott, amikor nagyon nem én tehetek róla. Sőt most már azt is kikötötte, hogy innentől soha többrt nem megyek sehova, mert nem lehet bennem megbízni.
17/f
A vonat késése a te hibád... no comment.
Tisztában volt a buli időtartamával?
Ismerték, akihez mentem mivel ő egyben az osztálytársam is és sokat volt már nálunk. Szóval sem az nem lehetett a gond hogy nem ismerték, sem az, hogy nem tudták pontosan hogy hova megyek. Ott kezdődik, hogyha nem tudják, akkor el sem engednek, mindig úgy voltak vele, hogy nekik mindegy, csak legyek mindig őszinte és mondjam meg hogy kivel meg hova megyek, ez most sem volt másképp.
És igen tudták :-) Vagy legalábbis annyir mondtam, hogy valszeg sokáig leszek és miután a barátom mondta, hogy meddig tervezi, úgy informáltam róla a szüleimet is. Úgyhogy nem az volt, hogy erről sem szóltam.
Szerintem nem vagy szemét, nem tehetsz a késésről. Anyukád meg majd le fog nyugodni és kész :)
16/L
Szóval mégsem tudták.
A sokáig leszek nem egyenlő azzal, hogy haza sem megyek, csak reggel. És akkor csak a buliból szóltál már haza, amikor hívtak, hogy nem későn mész, hanem nem is mész, csak reggel.
Így teljesen érthető, hogy kiakadtak és megijedtek.
Ezt előre meg kellett volna beszélni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!