Mit tegyek, ha nem bírom tovább?

Amióta csak emlékszem szégyelltem az apámat.Nem alkoholista vagy ilyenek,csak szimplán egy idegbeteg állat.Mindig olyan apukát szerettem volna,mint a barátnőimnke,aki vicces,akivel lehet játszani vagy meghallgat engem,hozzá lehet bújni stb...Nem élünk /éltünk soha rosszul.[Apám volt,hogy 1 milliót is keresett.] Eheleyett már kicsi koromban is mindig megalázott,ha vmelyik barátnőm átjött.Ne higgyétek,hogy nagy dolgok miatt,hanem mindig apró kis tipikus gyerekes butaságok miatt kaptam meg azt,hogy hülyegyerek.Kisebb koromban elég pisis voltam.Volt,hogy a nyílt utcán ordibálta,hogy majd ráköt egy wc-t a hatamra.Ekkor kb 8-9 éves lehettem.De előfordult olyan is,(mikor összevesztünk a testvèreimmel)hogy kizavart a kocsiból és a Tesco parkolójában ordította,hohy ****ára elege van belőle.Meg ragozhatnám tovább is,ma pl földhözvágta a laptopját.Mert mindig rossz kedvvel jön haza és neki ilyenkor az a problémája,hogy senki nem akar a közelébe n lenni.Egyszerűen nem akarok egy ilyen emberrel együtt élni.Lécci ne mondjátok,hogy próbáljak meg vele beszélgetni,mert ezzel nem lehet beszélni.Rögtön el kezd ordítani.

Kívülröl persze tökeletesnek lászik az eletem,a barátaim is azt hiszik.De egyszerűen ezt már nem tudom elviselni.Most érettségiztem,a kollégiumot mindenfeleképpen beírom jövőre.Mostmár túltettem magam azon,hogy én soha nem leszek apuci kicsi szemefénye,hanem csak a hülyegyerekje.Én nem neki akarok megfelelni,csak azt akarom,hogy ne szapuljon folyamatosan és hagyjon engem békén.Nyilvan azt hiszi,hogy elfelejtettem a gyerekkori sérelmeket,de ez nem ígyvan,mert sajnos a személyiségem se fejlődik jö irányba