Meg lehet ezt bocsátani?

Szia!

Furcsa történet.

Lehet apukáddal nem volt jó a viszonya,csak nem akarja elmondani.

Lehet éretlen volt,de aztán megbánta,hogy ott hagyott de mégsem ment vissza.

Rengeteg indok lehetséges még,beszélgess Vele,majd elárulja.

Nem rontottàl el semmit! Nem a te hibád! A húdog se hibás, rá se haragudj!

Semmit nem tehetsz mást, fogadd el, hogy ez volt, változtatni nem tudsz rajta, és engedd el.

Nekem más ilyen esetekben segít ha kiadhatom a dühöm.

Mondd el anyádnak ami szúrja a szíved, neked jobb lesz, ö meg böven megérdemli.

Aztán a húgoddal meg ettől függetlenül lehet kapcsolatod....

megmondhatod, hogy egyenlőre nem tudsz megbocsátani, ez azért örök nyomot hagy, ha 18 évig eltűnik, és hirtelen előkerül...valójában nem is ismerted őt...ki emlékszik arra hogy mi volt egy éves korában, aztán jön egy nő, aki azt mondja, hogy "én vagyok az anyád" ezt meg kell értenie azért... az hogy a későbbiek során közeledtek egymáshoz, az benne lehet a dologba, megpróbálhatsz felé nyitni, de teljesen természetes, hogy hosszabb folyamat lesz.... az pedig teljesen rendben van hogy találkozol a húgoddal... nem olyan picike már, úgyhogy kettesben is találkozhattok... közös hétvége, vagy 1-1 nap, elmenni ide-oda...

nekem se menne egy idegennel aki elhagyott a jópofizás... ha időközben megismerem, és úgy értékelem, hogy na ez mégiscsak egy rendes ember, akkor változhat persze a dolog... bár anyának szólítani azért szerintem soha nem menne... max keresztnevén szólítanám, és inkább baráti viszony lehetne...

az anyaságot azt ki kell érdemelni, ugyanúgy mint az apaságot, aki szülőként viselkedik, valójában azt gondolom, hogy az az ember méltó arra, hogy "apának", "anyának" szólítsam... és nem az számít, hogy ténylegesen kinek a biológiai produktuma vagyok...én ezt gondolom...

"Azon jár az agyam mit rontottam el,h sosem keresett. Talán túl sokat sirtam vagy nem tudom" - ezt te sem gondolod komolyan. TE NEM vagy HIBÁS semmiben, egyedül Ő a FELELŐS.

Én biztosan nem bocsátanék meg. A húgodat megismerheted anélkül is, hogy megbocsátanál anyádnak (vagy akár szóba állnál vele).

'Azon jár az agyam mit rontottam el,h sosem keresett. Talán túl sokat sirtam vagy nem tudom'

Ne viccelj, egy gyerek nem tud elrontani semmit. Minden kisbaba cuki, és szeretnivaló, akkor is ha végigordítja az éjszakát. Hidd el tudom, már vagy 6 hete nem alszom:)

Soha ne hibáztasd magadat, ezt a döntést anyukád hozta meg, nem tudom milyen szempontok alapján.

Teljesen jogos, hogy most dühös vagy épp csalódott vagy. Beszéld meg vele, hogy időt kérsz, most egy darabig még nem szeretnéd látni, de a húgoddal jó volna találkozni. Aztán majd meglátod, hogy alakulnak a dolgok.

2 ismerősöm volt hasonló cipőben.

Egyiket végül nagymama, másikat örökbefogadó szülők nevelték fel. Felnőttként találkoztak az anyjukkal és tépték magukat rendesen.

Aztán lett saját gyerekük, és elhajtották az anyjukat, mert akkor értették meg, hogy az ANYA foggal-körömmel harcol a gyerekéért, nem hagyja el soha. Mond meg neki nyugodtan, hogy ő nem az anyád, csak egy nő aki megszült és nem vagy köteles iránta szeretet érezni!