Szerintetek mindent meg lehet bocsátani?

Sosem tudhatod, hogy ki mit miért cselekszik.

Ha nem bocsájtasz meg, attól anyukádnak nem lesz rosszabb, neked viszont nem lesz jobb.

Bocsáss meg, de nem kell elfelejteni, ami történt.

Ha viszont benned felmerült, hogy megkeresd, akkor keresd meg. Szerintem nem veszíthetsz semmit vele.

Apám 1,5 éves koromban elhagyott minket. 20 éve nem keresett, szóval, ha a halálos ágyán feküdne, akkor sem érdekelne mi van vele, hiába a biológia apám, aki szarik a saját gyerekére, vérére, az nem szülő, de az én szememben még nem is ember.

Ne keresd meg, mert csak csalódást okozna, hogy Te érdeklődsz utána, ő meg le se szar.. Bocs a kifejezésért.

Időpont ma 20:05

Nagyon is sokat veszíthet.. Csak te nem tudod mert fogalmad sincs milyen lehet ez. Én tudom.

Anyám akkor lépett le amikor én 5 éves voltam. A húgomat szülte. Egyik nap megszülte a húgomat, másnap kisétált a kórházból, és többé nem jött haza. Apám nevelt fel minket. Nem titkolta az igazságot apám soha, ezért bár nem értettük miért hagyott el minket, de reménykedtünk benne, hogy egyszer talán kíváncsi lesz a két lányára.

Így is nőttünk fel. 18 éves volt a húgom amikor úgy döntött, ő megkeresi az anyját. A család óvta, kérte ne fektessen ebbe időt és energiát mert csalódni fog. De jót egy olyan ember aki ugyanazt mondta mint te: " nem veszítesz semmit"

Tévedett. A húgom majdnem 1 évig kutatott utána, de megtalálta. Megkért, hogy menjünk egy együtt hozzá. Elmentünk. Bár ne tettük volna.

Megtaláltuk az otthonát. Csöngettünk. Ő nyitott ajtót. A húgom kedvesen köszönt, bemutatkozott, elmondta ki az apánk, hol születtünk, és mi lennénk a lányai. Anyánk ott állt velünk szembe és amikor húgom abbahagyta a beszédet, bunkón odaszólt.

- mit akartok tőlem? Takarodjatok innen el. Utáltam apátokat, és ti sem vagytok más csak két kis hülye gyerek akik azt hiszik fontosak.. Na tűnés trogerek! Majd olyan erősen becsapta az ajtót, hogy az ablak is beleremegett.

Azt hittem nem fog fájni, de még én is elsírtam magam.

Tudtuk, hogy sosem fogjuk látni, hogy nem kellünk neki, de valamiért úgy éreztük, hogy egy aprócska esély mindig ott volt, hogy valamit csak érzett irántunk valamit.. Ez a látogatás egy komoly arcon ütés volt mindkettőnknek.Rá kellett döbbennünk, hogy a gyermeki reményünk sosem létezett, hogy bár valaki megszült minket, de sosem kellettünk neki. Nincs ennél fájdalmasabb érzés..

Én erősebb voltam lelkileg mint a húgom, és engem is a padlóra küldött anyánk reakciója. A húgom sosem heverte ki.

Azóta eltel lassan újabb 20 év. Fogalmunk sincs él-e még, de már egyikünk sem akar újabb pofont tőle..

Kedves kérdező. Ha nem keresett az anyád, akkor te ne keresd.. Ne akarj csalódni, mert neked fog fájni nem neki..

Meg tudlak érteni, bár engem az apám hagyott el 3 évesen, és néhány év múlva le is mondott.

18 évesen találkoztam vele ismét. Úgy tűnt, hogy érdeklem, de hamar rá kellett jönnöm, hogy nem. Hónapokig sírtam éjszakánként, mert ugyanazt a fájdalmat éltem át, mint amikor elhagyott. A legrosszabb az volt, hogy én megbocsátottam neki, mert nem tudtam, hogy mi miatt döntött úgy anno. Azóta megszakítottam vele a kapcsolatot, de 20 évesen ismét felkerestett. Azóta évente 1x beszélünk, de az apát nem látom benne. A szememben egy utolsó senki, de őt ez sem érdekli.

Ha boldog vagy anyád nélkül is, akkor inkább ne keresd fel. Utólag én is így tennék, mert az a fájdalom nem hiányzik, amit már felnőttként kaptam.