Téged hogyan neveltek a szüleid? Követtek-e el nagy hibákat, és meg tudtál-e nekik bocsátani? Mi az, amit átvettél, és mi az, amin változtattál a saját gyerekeid nevelésében?

Itt azért én szétválasztanám a két szülőmet.

A faterom csak hibát követett el, erre nem is fordítanék több szót. A saját gyermekeimnél nagyjából mindent másképp csinálok, mint ő tette.

Az Édesanyám úgy érzem nagy hibát nem követett el. Szinte tökéletes Édesanya volt és még mai napig is az számomra. Mindig számíthatok rá és igyekszem ezt neki meghálálni. Az egyetlen hiba amit fel tudnék hozni az lényegében nem is hiba volt. Gyermekkoromban eléggé beteges voltam, többször műtöttek is. Részben emiatt kicsit túlságosan is óvott mindentől. Soha nem voltam rákényszerülve, hogy a elhagyjam a "komfortzónám". Mivel alapvetően visszahúzódó, csendes, szerény gyerek voltam így ennek az lett a következménye, hogy felnőtté válva is elég alacsony lett a tűrésküszöböm. Sok minden gondot okoz(ott) ami másnak természetes. Persze ezt idővel az ember megtanulja kezelni, ma már sokkal "talpraesettebb" vagyok mint régen, de még mindig akadnak problémák. Ezt az egyet másképp fogom csinálni a gyermekeimnél. Nem fogom őket stresszelni, de igyekszem majd kicsit nagyobb önállóságra nevelni őket.

Apám követte el élete legnagyobb baklövését, amikor bízott anyámban.

Anyám nem mondom hogy nem foglalkozott velünk, de igazából mindent ránk hagyott, le se izélte..

Az egész gyerekkorom úgy telt el, hogy azt láttam anyám hogy csalja apámat, és hazudik mindenkinek, manipulál embereket.

Apámat itt hagyta mert neki 50 évesen jutott eszébe, hogy új életet kell kezdenie az egyik pasijával, aki tizen évvel fiatalabb nála.

Undorok tőle, és ezt úgy tette, hogy egyik nap szó nélkül lelépett, és röhögve mondta hogy elköltözött.

blabalabla.....

Szóval én ebből is tanulva és átélve, nem fogok úgy tenni mint anyám.

Imádom a gyerekeim, és egy pasi nekem nem ér tőlük többet.

Ha már úgy érzem, a párommal nem vagyunk meg jól, nem megyek és megcsalom egyből, hanem megbeszéljük, ha az sem megy külön megyünk, de nem úgy mint a szüleim.

Anyámmal nem tartom a kapcsolatot, bár ő szeretné.

Túl jó emberek, nem tanultam meg semmit az igazi életről. Mindig támogattak, számíthattam rájuk, boldog ember lettem, aki sikeres az életben.

Viszont, csak 26 éves koromban találkoztam először igazán rossz emberrel a személyes életemben. Az irigységet nem tudom a mai napig értelmezni, egyszerűen nem tudom ezt gondolni az emberekről, ezért magamat hibáztatom legtöbbször, hiszen az emberek jók a nevelésem szerint.

Ezenkívül nem tudtak fegyelmezni sem, én sem tudok fegyelmezni, a határokat meg tudom szabni a gyereknek, hegyi beszéd működik, de nem tudnék rá kezet emelni, vagy nem tudok vele ordibálni (itt nagyon sok kérdésnél írják, hogy többüknél elszakad a cérna), én viszont végig jámbor maradok. Valahogy úgy érzem, ha mindenki más így nevel, valamit mi rontunk el.

Szerencsére a férjem is ilyen furcsa ember, szóval jól elvagyunk.:))

30N

Hogyan? Hát nem jól... Már azzal, hogy megszülettem, hibát követtek el. Megbocsátani? Anyám tökéletesnek képzeli magát, nem jut el az agyáig, hogy miben hibázott, nincs megbocsátani, mert nem látta be sosem és nem kért bocsánatot sosem. Egyszerűen csak igyekszem tőle mielőbb függetlenedni és nem beavatni a magánügyeimbe. Az úgynevezett hibái az én egész életemre kihatnak sajnos. Ha gyerekem lesz, én nem fogom elkövetni ezeket a hibákat.

És hogy mik ezek a hibák?

Hát ugye azután születtem már meg, amiután már apámmal réges-régen veszekedős kutya-macska kapcsolatban voltak. Minek kellett engem összedobni, nem volt elég a tesóm? Ha két felnőtt egymást nem tudja szeretni és odafigyelni egymásra, akkor hogy tudnának még egy gyereket is szeretni??? Sehogy, hiszen önmagukkal vannak elfoglalva és kis nevetséges sérelmeikkel.

Naná hogy pár év múlva el is váltak a szüleim.

Utána meg évekig ment, hogy anyám sajnáltatta magát mindenkivel, és ez a mindenki sajnálta is és elhitette vele, hogy ő jó, és hogy mekkora szent, hogy egyedül nevel két gyereket. Pedig amikor egy nő egyedül nevel akárhány gyereket azért, mert nem volt képes szeretni a társát és elvált, akkor az minden, csak nem szent, inkább az ellenkezője.

Ezután jöttek a tipikus elvált anyukás cselekedetek, mint az apa ellen nevelés, mert ugye milyen szemét apátok, hogy itt hagyott titeket...

A kis hétköznapibb apróságokat már nem is említem...

Szóval alap: Csak akkor csinálunk gyereket, ha szeretjük egymást, és együtt maradunk. A többi innentől kezdve gyerekjáték, akkor már ott lesz a gyereknek a nyugodt környezet, a szép minta, csak sok időt kell vele tölteni mindkét félnek és ennyi.

Anyàm engem 16 évesen szült. Nem mondta meg otthon hogy terhes, meglepetés voltam teljes mértékben.

Sokmindent nem úgy csinàlnék.

1. Apum 5 éves koromig velünk volt, majd elüldözte. Sokàig nem fogtam fel, hogy mivel lehet egy apàt elüldözni, nem is emlékeztem rà, nem tudtam ki õ, de màra màr megértettem mindent.

2. Nem hasznàlom a gyerekem csicskànak.

3. Nem szülök gyereket a nyomorba.

4. Szeretni fogom a gyerekem.

Értem, hogy nem lennék, ha lett volna esze, de sokszor kìvàntam ezt egy alkoholista nagyapa és egy kizsgerelt, idegileg lestrapàlt( érthetõen) nagymama ordìtozàsai közben.

Nekem mindig is mamàm lesz az anyukàm, õ nem irigy ràm ( mint a sajàt anyàm, mert én többre vittem) segìt, tàmogat.

Anyàmmal nem lehet együtt élni, hisztis, bunkò és önzõ. Most 40 évesen szült egy gyereket, hogy biztos köze legyen a pasijàhoz , de szerencsétlen gyerekkel( 1 éves) egész nap üvölt, ràngatja csak , mert neki rossz kedve van....emlìtenem sem kell munkahelye nem volt ìgy egy kis segélyt kap....apja a gyereknek detto...mamàm meg erõn felül viseli és ha megkérdezed, hogy miért hagyja, mikor màr teljesen kifosztotta mikor neki kellett adòssàg miatt pénz stb. és az a vàlasz, mert hàt a gyerekem....

Szòvel semmit , de semmit nem csinàlnék úgy ahogy anyàm. Az a baj, hogy az ràmragadt, hogy egybõl kiabàlok ha elsôre nem megy valami, de legalàbb mà felismerem.....

Az én gyerekkorom jó volt, és a szüleim példaértékű szülők voltak.

Bár sokan a mai divattal élve leszólnák őket, mert nekik nem volt saját lakásuk, amikor mi megszülettünk, így mi a nagyszüleimmel laktunk 2-3 évet egy külön szobában, utána lett egy kis bérleményük (80-as években járunk). Tizennégy éves koromig béreltük a lakást, és aztán építkezni kezdtünk. Tehát kiváló példa vagyok arra, hogy úgy születttem, hogy a szüleimnek nem volt lakása, mégis felnőttem :)

A szüleim mindent megtettek azért, hogy a húgommal helyes nevelésben részesüljünk, és lehetőség szerint meglegyen mindenünk, ami szükséges.

Tiszteltük őket, és betartottuk, amit elvártak. Tudtuk, hogy a szülők a szülők, és nem a barátaink, nem vagyunk egy szinten.

Mindenben hozzájuk fordulhattam, nem volt tabu téma. Otthonunk meleg és barátságos volt, bár a szüleimnek voltak problémáik egymással.

A szüleim által biztosított életfeltételeknek köszönhetően ma főiskolai végzettséggel rendelkezem, házasságban élek, nem tiniként vesztettem el a szüzességemet túl korán (tudvalevő, hogy a 15-16 évesen szexelő gyerekek otthon szinte semmi információt nem kapnak, és nem téma a szex sem). Vagyis egészséges és helyes nevelést kaptam.

A szüleimet ma én támogatom, most ők számíthatnak rám bármiben.

Nem változtatnék semmit, és ugyanebben a szellemben nevelem a saját lányaim.

anyukám alkoholista volt röviden, most már csak azért nem az, mert nem tud elmenni a piáért, tolószékben van. Azt hiszem ezzel mindent elmondtam.

Apukám legnagyobb hibája az volt, hogy testi fenyítéssel próbált nevelni.

Ezt leszámítva, őszintén mondom, hogy jó szülők voltak mindketten, bár anyunál ugye ezt azért nehéz elhinni, de amikor voltak tiszta évei, akkor valóban jó szülő volt. Apu szigorú volt, neki köszönhetem, hogy nem züllöttem el, nem mertem konkrétan. Anyu az engedékenyebb volt.

Viszont mivel volt, hogy apu megütött, ha hirtelen mozdul, összerezzenek. Nem bírom a részeg embereket, bár én is szoktam lazítani, de nem bírom őket.

Agresszív vagyok én is, türelmetlen, csattanok, ha valami nem úgy van, ahogy akarom. Próbálok ezen változtatni, remélem sikerül, a férjem sokat segít ebben.

Ha gyerekem lesz, ebben fogok változtatni.