Szerintetek van köze a géneknek ahhoz, ha valaki nem szereti a gyerekeket?

A gyereket szeretni illik? A testvért és szülőt is illik szeretni, mégsem megy mindig. Az a különbség, hogy a rokonainkat általában nem választhatjuk meg, míg azt hogy legyen-e gyerekünk, igen. Én tartom magam ahhoz, hogy aki nem szülőtípus, annak ne legyen gyereke. Elég rossz példa van előttünk, egy csomó ember vállal gyereket azért, mert társadalmi/szülői stb. nyomás alatt áll. Aztán ha nem foglalkozik vele, neadjisten otthagyja egy inkubátorban, akkor ő a szívtelen, a rossz, holott a háta közepére sem kívánta a gyereket, aki íme megvan és "illik" szeretnie. Mindenkinek jobb, ha az ilyen ember bevallja (elsősorban önmagának) hogy nem akar gyereket.

Nagyon sarkított példa, de ha valaki kifejezetten nem szereti a kutyákat, fél vagy irtózik tőlük, akkor miért kellene rákényszeríteni, hogy kutyát tartson? Vállaljon érte felelősséget, foglalkozzon vele, elégítse ki az igényeit, miközben ő nem szereti és sohasem akart kutyát?

Illik szeretnie, ha ő akarta és már van, hiszen ő akarta, neki kellett. De mások gyerekeit senkinek sem kötelező szeretnie és fiziológiailag lehetetlen is parancsra szeretni. Aki pedig nem tudja őket szeretni, az ne vállaljon, mert abból semmi jó nem sül ki.

10. voltam

a lustaság kodolva van a génekben

a felelőség vállalás kerülése tanult minta

"A gyereket szeretni illik?"

Nem gondoltam komolyan. Én is arra akartam rámutatni, amire te, csak cinikus voltam. Mármint hogy társadalmi elvárás szeretni a gyerekeket, és ha nem szereted, azt a betartató emberek számon kérik, ezért valamilyen külső, tőlünk független felelőst kell keresni a dologhoz. Például genetikát.

A szeretet nem lehet elvárás, csak az, hogy korrektek legyünk egymással.

Ez esetben elnézést, elég nehezen ismerem fel a cinikusságot és az iróniát és ez így leírva kifogott rajtam.

Egyébként gondolkodtam a szülői mintán is, de én spec. már gyerekkoromban sem szerettem a gyerekeket, pedig akkor még foglalkoztak velem a szüleim. És a játékbabáktól is irtózom a mai napig.

10.

Az introvertált személyiség alapból az emberek társaságát nem kedveli annyira, nyilván ebben benne vannak a gyerekek is. Szóval ennyi, nincs itt semmi érthetetlen.

Nem kell őket sem, sem másokat szeretni, nem muszáj sajátot sem vállalni, majd eldöntöd.

Az ember egyébként mindig változik, szóval lehet egyszer nem leszel majd ennyire introvertált, akkor majd másképp gondolod, de lehet, hogy nem. Az sem baj.

A személyiség nem csak tanult, hanem genetikai alapokon is nyugszik így a kérdésedre válaszolva lehet részben genetikai oka annak, hogy alapból nem vagy valami nagy társaságkedvelő, de még jó, hogy nem vagyunk tök egyformák. Képzeld hová jutottunk volna, ha mindenki egyformán hülye lenne matekból...

"Az introvertált személyiség alapból az emberek társaságát nem kedveli annyira, nyilván ebben benne vannak a gyerekek is."

Továbbmegyek, mert jó vonalnak tartom ezt a gondolatot: a gyerek általában (főleg minél kisebb) erősen extrovertált, mivel úgy tud tanulni, hogy folyamatosan a környezetét figyeli, ingerekre, impulzusokra vágyik.

Egy introvertált személyiséget pedig szerintem annál jobban "fáraszt" a másik ember, minél inkább extrovertált. Talán ez lehet a magyarázat.