Mit tegyek ha a családom a naplómat olvasgatja?
Sosem tartották tiszteletben a magánszvérámat, nekik mindig természetes volt hogy a szobámban mászkáljanak és pakolászannak, mindegy hányszor és hogyan kértem meg őket.Ma hamarabb értek haza mint én és ugye a szobám nincs kulcsra zárva mert semmi értelme, ígyis-úgyis ki tudnák nyitni ha nagyon akarnák.A testvéremtől tett egy érdekes célzást, én meg teljesen lefagyva megkérdeztem hogy erről honnan tud, amire csak annyi volt a válasza hogy a szüleimmel olvasták ma a naplómban.Azt se tudtam mit mondjak...a szégyen meg a harag keveredett bennem, de azóta se említettem a dolgot.Viszont ez már több a soknál...A napló nem valami jól látható helyen volt, csodálkozom is hogyan találták meg, de ha már egyszer megtalálták akkor sem volt fair elolvasniuk.Kb egy fél éve/éve nehéz időszakom van főleg a barátok terén,kicsit bonyolult, de elég magányos voltam az elmúlt hónapokban, ezt le is írtam a naplómba, meg még egy pár dolgot amikhez semmi közük.És most nem tudom a szemükbe nézni, mert úgy néznek rám mintha valami lúzer lennék, sajnálkozó tekintettel meg ilyenek.Pedig már kezdek túl lenni ezen az időszakon, de az ahogy most viselkednek velem csak emlékeztet rá.
Nem szeretném megbeszélni velük, mert sosem volt olyan bizalmas a kapcsolatunk, és szerintem ez nem az én hibám, sosem érdekelte őket hogy mi bajom van.De azt se szeretném hogy így viselkedjenek velem, azt meg főleg nem hogy a legféltettebb gondolataimat olvasgassák...
Mit tegyek?
17/l
Jókat mulattam, különösen a 4. válaszán. :) Én is megcsinálnám! :)
De komolyra fordítva: teljesen átérzem a helyzeted, az én anyám sem tartotta tiszteletben a magánszférámat, elolvasta a leveleimet, naplómat. Én találtam egy nagyon titkos rejtekhelyet a naplóm számára, így oldottam meg.
Most, hogy már nekem is van gyermekem, és ő is vezet naplót, tudván, hogy milyen érzés, biztosítottam, hogy SOHA nem fogok belenézni. Konkrétan az orrom előtt is hagyhatja (szokta is), akkor sem nézek bele. Tiszteletben tartom a magánszféráját.
Kérdező, attól, hogy közös gép van, még nem tudnák megnyitni, ha lejelszavazod. Egy egyszerű Word-ben is van ilyen funkció: [link]
Aztán csak próbálgassák feltörni.
De egyébként tényleg jó ötlet lehet jelszóval levédeni. Esetleg az is jó ötlet lehetne, ha idegen nyelven írnád a naplódat. Gyakorlásnak is jó lenn és valószínűleg a szüleid sem értenék.
Köszönöm ezt a sok ötletet:)
Lehet hogy kifejlesztem a saját ABC-met, mert azt holtbiztos hogy senki nem fogja tudni megfejteni:D
Őőőő, nem akarom túlbonyolítani a helyzetet, de egy egyszerű behelyettesítéses ABC-t ha az embernek van egy pár sorosos szövege kb 20 perc feltörni, ha nagyon akarja. A kulcsok száma elég kevés, csak annyi amennyi a betűk száma.
Egy egyszerű Caesar-kód sem lenne megfelelő, bár ez lényegében ugyan az mint a behelyettesítéses.
Ha egy tényleg könnyen megtanulható, viszont apukád-anyukád-tesód szintjén tényleg feltörhetetlen kódot szeretnél kapni, akkor ajánlom a Vigenere-titkosírást: [link]
Köszönöm, de nem hiszem hogy olyan elvetemültek hogy megfejtsék:)
Leglábbis remélem:D
Ó nem ismered te őketxD
Belenéznek, látják hogy semmit sem értenek belőle és onnantól kezdve rá se fognak többet nézni, nemhogy nekiáljanak kilogikázni:D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!