Miért nem fogad el a családom, nem csináltam semmi rosszat?
Hosszú lesz a történet, de muszáj kiírnom magamból a fájdalmamat. Tisztában vagyok vele, hogy nem sokan fogják elolvasni, de aki mégis megteszi, annak köszönöm.
Ketten vagyunk testvérek a húgommal. Húgom mindig is sokkal jobban kijött a szüleimmel, mondhatni ő mindig meg akart felelni nekik, én pedig a saját utamat akartam járni. Már középiskolásként folyton piszkáltak a szüleim és húgom (általában nagyon egyvéleményen vannak), hogy ne tanuljak már annyit, az életben tanulással nem lehet előre jutni, sokkal fontosabb hogy kapcsolatokat építsek, meg hogy "megéljek a jég hátán is" stb. Én megmondtam, hogy igenis szeretek tanulni és érdekelnek ezek a dolgok. Rengeteget tanultam középsuliban, emiatt kevés barátom volt, de én összességében boldog és elégedett voltam, leszámítva persze húgom és szüleim piszkálódását. Már akkor is kedvenc szavajárásuk volt a "nem normális". Nem normális, hogy ennyit tanulok, nem normális, hogy nincsenek barátaim, barátnőm stb.
Utána egyetemre mentem, elvégeztem először a gépészmérnöki, majd a mérnök-informatikus szakot. Rengeteget tanultam, igyekeztem mindenből jó lenni. De nekem ezek nem estek nehezemre, mindigis érdekelt mind a mérnöki, mind az informatikai oldal, élveztem tanulni. Persze húgomtól és szüleimtől itt is megkaptam a szokásos "nem normális" dumát, hogy nem normális ennyit tanulni, nem normális hogy nem bulizok, nem normális, hogy nem csajozok.
Egyetem közben kisebb-nagyobb rendszerességgel igyekeztem dolgozni, így két diplomával, két felsőfokú nyelvvizsgával (angol, francia) és némi szakmai tapasztalattal kerültem ki a munkaerő-piacra. Hamar találtam munkát, ami nagyon élveztem is. Rengeteget dolgoztam (sokszor hétvégén is), így egyre lépegettem felfelé a ranglétrán. Mivel sokszor okozott már bajt, a jelenlegi fizetést nem akarok elmondani, a viszonyításhoz elég annyit tudni, hogy hétszámjegyű a nettója itthon Magyarországon.
Közben húgom hallgatva szüleinkre nem foglalkozott annyit a tanulással, ő inkább bulizott, barátkozott, ismeretségeket gyűjtött. Aktív társasági élete volt, de én ezt sose irigyeltem tőle, jól elvoltam a saját kis világomban. Végül elvégzett egy turizmust szakot, amivel sajnos nyelvismeret híján nem sokat tudott kezdeni, így jelenleg egy irodában dolgozik adminisztrátor/titkárnői pozícióban.
Sajnos a családomnak beszéltem az anyagi helyzetemről, amivel teljesen kiakasztottam a húgomat, mivel kiderült hogy körülbelül tízszeres a fizetéseink közötti különbség. El lettem mondva mindennek, jöttek a szokásos "nem normális" mondatok, mondván hogy nem normális, hogy valaki ennyit keres, nem normális, hogy ekkora különbség van diplomás emberek fizetése között, nem normális hogy billentyűnyomkodással (programozás) ennyit lehet keresni, nem normális, hogy nekem több kocsim és lakásom van, ő meg egy albérletbe nyomorog stb. Szüleim is húgom pártját fogták, nem meglepő módon. Én tényleg nem azt várom el tőlük, hogy büszkék legyenek rám (bár nagyon jól esne), csak hogy elfogadjanak olyannak, amilyen vagyok. Egész életemben ezért küzdöttem.
Adalék a történethez, hogy elég sok megtakarításom van, amiket nagyrészt ingatlanokba fektettem. Húgom időközben férjhez ment, jelenleg albérletben élnek. Felajánlottam nekik, hogy nyugodtan költözzenek be az egyik ingatlanomba ingyen (még választhattak is), elég ha a rezsit fizetik. Gondoltam így talán végre szeretni fog és béke lesz a családban, nekem ennyit bőven megért egy ingatlan lakbére. Erre hónapok múlva kiderült, hogy a rezsit sem fizették be, majd amikor mindezt szóvá tettem, megint el lettem mondva mindennek, hogy miért kell ezt felhoznom, hisz biztos 1-2 hét alatt megkeresem az egészévi rezsijük árát. Nekem ez nagyon rosszul esett, mert tényleg jót akartam, úgyhogy megmondtam, hogy oké, kifizetem, de legyenek szívesek azonnal kiköltözni és akkor ezzel vége a segítségnyújtásomnak. Persze, emiatt is én voltam a szemét. Gondolkodtam már azon, hogy az egyik ingatlant oda is ajándékozom nekik, de nagyon kétlem, hogy ettől bármi is változna a kapcsolatunkat illetően.
A sok-sok tanulás és munka sajnos megsínylette a magánéletemet, már nagyon régóta nincs komoly párkapcsolatom. Húgom boldog (legalább nekem annak tűnik) kapcsolatban él a férjével. Bevallom, ezt irigylem tőle, de nem tettem soha szóvá, mert tudom hogy a saját felelősségem, hogy az én életem így alakult. Húgom viszont sajnos elég gusztustalan módon ezt mindig felhozza, hogy a sok pénzem ellenére biztos nagyon sivár és unalmas az életem, és semmi pénzért nem cserélne velem, és hogy biztos megkeseredtem, azért vagyok ilyen kapzsi a családommal. Húgomnak sajnos nem lehet gyereke, így szüleim folyton engem nyaggatnak, hogy állapodjak már meg, ne dolgozzak annyit, nem normális 35-40 évesen egyedül élni, és hogy az lenne a normális, hogyha gyerekeim lennének, aki majd továbbviszi a családi vérvonalat.
Tudom, hogy egyáltalán nem tökéletes az életem. Szerintem nem is akarna cserélni velem senki azok közül, akik elolvasták a történet. Bármikor szívesen elcserélném az életemet egy átlagos életre szerető családdal, feleséggel és gyerekekkel, de sajnos nem lehet. Tudom, hogy nem feleltem és nem felelek meg annak, amit a társadalom (valamint a szüleim és a húgom) normálisnak gondol és elvár tőlem. És hogy ez csakis az én hibám. De ezt tényleg nem lehet elfogadni? Nem loptam, nem gyilkoltam, nem tettem tönkre senki életét, egyszerűen csak úgy életem az életemet, ahogy helyesnek gondoltam. Szeretem a családomat, és csak annyit szeretnék, ha ők is szeretnének.
tarts egy kicsi távolságot, ne keresd őket!
viszont keress fel egy pszichiátert és kezdj ismerkedni!
Nem inkább egy pszichológust?
Pszichiáter tudtommal pszichés betegségeket kezel gyógyszerrel. Nem gondolom úgy, hogy erre egy tabletta lenne a megoldás.
Szerintem ez az egész egy nagy kamu.
Már ott gyanakodtam, hogy a szülők csesztetik a kölköt, hogy tanul. Hát ilyenről még a legócsundárébb proli családban sem hallottam még :-)
Aztán, hogy ekkora karrierista legyen valaki közben meg folyamatosan az zavarja, hogy nem jön ki jól a családjával, pont azért lesz valaki karrierista mert az érdekli, az előrelépés, a haladás, nem az, hogy mások mit gondolnak róla, ezért is törtető és erőszakos a legtöbbje, mondhatni önző emberek.
Én infós vagyok, nem irreális a hét számjegyű nettó fizetés a szakmában de egy programozó igen ritkán keres ennyit Magyarországon. Ha architekt vagy, esetleg senior szoftverfejlesztő akkor talán meg van, de írod, több ingatlanod és autód van, még milliós havi fizetéssel sem pár év mire az ember felhalmoz ennyi mindent, főleg, hogy ugyebár az alapszabályt te sem tudnád áthágni miszerint minél többed van annál több fix, járulékos költség jelenik meg.
Arról nem is beszélek, hogy akinek több IQ-ja van 80-nál, annak az első dolga az lenne, hogy az ingatlanjait bérbe adja, viszont a szövegből nem derül ki ez, hiszen ha akármelyik közül tudtak volna választani akkor bizonyára egyen sem volt bérleti szerződés.
Én úgy gondolom, hogy ez a család már sosem fog téged elfogadni. Fejre állhatsz, a fél fizetésedet nekik adhatnád minden hónapban, akkor is csak szapulnának és megtalálnák a módját annak, hogy beléd kössenek. Egyébként teljesen jogtalanul. Szörnyen fog hangozni, de gondolkodtál már azon, hogy megszakítsd velük a kapcsolatot?
Végigolvastam az egész történetet, és ugyan jóval fiatalabb vagyok (21), remélem azért értékeled a válaszomat. Az én párom most tanulja a mérnökinformatikát, így látom én is, hogy kemény a képzés, de tényleg van benne lehetőség, nagyon sokat lehet vele keresni. Szerintem nagyon is jó döntéseket hoztál az életed során, és le a kalappal, hogy nem hagytad magad eltántorítani a családod által. Az, hogy egyedül vagy, nem feltétlenül az eddigi életed hibája. Ha a húgod példáját követed, az sem garancia arra, hogy megtalálod a párodat, a boldogságot valaki oldalán. Egyáltalán nem vagy abnormális, és inkább legyél büszke a sikereidre, ahelyett, hogy a családod nyomására elkezded te is magadat hibáztatni. Még mindig nem vagy elkésve, egy-két dologban igaza lehet a családodnak: érdemes lenne visszavenni a munkából, hiszen az egzisztenciális biztonság bőven megvan, és ha szeretnél az életed más területeire is elegendő hangsúlyt fektetni, ahhoz lehetőséget kell először is teremteni.
Ha a gyerekem lennél, én büszke lennék rád hogy ennyire vitted az életben. Sajnálom, hogy ilyen a hozzáállása a családodnak. De lehetett volna rosszabb is miután beszéltél arról hogy mennyit keresel...
Nagylelkű vagy, hogy felajánlottad húgodéknak, de lehet ezzel csak a becsületét csorbítanád. Szerintem hagyd rájuk, mutasd meg hogy tudsz boldog lenni. Ugyan a pénz nem boldogít tudjuk :) Hiszem hogy ennyi idősen is lehet találni párt, ismerősi körökből tudom, csak azért is igyekezni kell. Járj el, vagy ismerkedj neten, de a legfontosabb hogy a belsődet ismerjék meg először.
Mindenkinek szíve joga, hogy elhiszi-e a történet vagy sem. Dolgoztam jópár évet külföldön, részben abból vannak az ingatlanok. Legtöbbször van olyan, amelyik nincs bérbe adva, és tudtam volna olyan ajánlatot mondani bármelyik bérlőnek, hogy szívesen átköltöztek volna az üresbe.
Viszont tényleg nagyon jól esnek a válaszok, főleg azoké akik optimisták, és hisznek abban, hogy még jobbra fordulhat az életem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!