Kihatással lehet az életemre, hogy nincs családom?
Vagyis papíron van, élnek és virulnak, csak én nem láttam őket már jó ideje. Szörnyű körülmények közt nőttem fel, és valahogy nem találom a helyem a világban.
Félbehagytam egy egyetemet, külföldön próbáltam boldogulni, de sajnos úgy érzem, nem jó irányba halad az életem. A barátommal élek, de megérett a dolog a szakításra. Emellett elvesztettem a munkám is.
Sajnos rajta kívül nincs senkim, és olyan elveszettnek érzem magam.
Vajon más lenne, ha normális családban növök fel?
Minden mindennel összefügg, úgyhogy persze, más lenne, de ezen már nem tudsz változtatni, így koncentrálj a jövőre.
Határozd meg, hogy mik az életcéljaid, és gondold ki, hogy miképp tudsz efelé haladni. A célra koncentrálj, ne az eszközre! Az egyetem csak eszköz lehet a céljaid felé, nem olyan fontos, emiatt ne rágódj. Munkahely pedig van még számtalan.
Más lenne, de mindegy. Úgysem lesz más.
Összeköltözhetsz pl. egyelőre lakótársakkal, lehet, hogy valamelyikükkel megszeretitek majd egymást. Máris nem leszel elveszett. Utána lehet tovább gondolni.
Tök mindegy mi lehetett volna, arra figyelj most és a jövőben milyen lehetőségeid vannak és lesznek!
Van családod, csak sza.r.
Vagyunk ezzel így még páran, többek között én is.
A barátodba ne kapaszkodj, ha a kapcsolat is sza.r.
Meg tudsz állni egyedül a lábadon, így fogd fel!
Tedd azt a családoddal, amit Te szeretnél, hogy tegyenek Veled. Keresd meg őket, hívd fel őket, békülj ki velük, és máris lesz családod. Az, hogy mi történt, lehet rossz vagy jó, de lényegtelen. A lényeges az, hogy mit teszel a mostani helyzetben.
A jelent fogd fel tárgyilagosan, érzelmek nélkül tényként. Ez van, ezzel kell gazdálkodni. Ha elkezdesz szomorkodni, sajnálni magad, elvesztél. Mert nem akkor van baj, ha valami nem jól alakult a múltban, hanem akkor, ha a jelen helyzetben sem tudod megtenni a megfelelő lépéseket.
Erre koncentrálj! Arra a helyzetre, ami van, és itt mit kell tenned, ne tekints túl távolra, csak a mai napra. Minden nap tegyél valamit, ami jobbá teszi az életed, közelebb hozza a családod.
Gondolj arra, a múltat számtalan tényező alakította úgy ahogy, de ez nem is számít, mert a jelened és a jövőd már Te tartod a kezedben. :)
Ne halld meg, hogy ordít, ne reagálj ezekre az érzelmekre. Figyelj oda arra, hogy mit mond, próbáld megérteni, és erre reagálni.
Ha az ordításra figyelsz, és az emiatt benned születő érzelmekre, az lesz a reakció, hogy elzárkózol, és meg sem hallod a szavakat, amiket mond Neked. Ha a kezedben akarod tartani a történéseket, okosabbnak, bölcsebbnek kell lenned Édesapádnál. Meg kell értened mit mond, és kommunikálni kell vele, megérteni miből születik benne az indulat, Te okozod-e vagy külső tényező. Lehet, az indulat nem is Neked szól, ha pedig Te okozod, valószínűleg nem a személyednek, hanem valaminek, amit Tőled várna, Veled kapcsolatban szeretne megtapasztalni. Próbálj erre rájönni. Az indulatra ne indulattal reagálni, hanem bölcs, okos, nyugodt szóval. :)
Más lett volna, de ezen már ne rágódj!
Én is nagyon sok mindent most másképp tennék (nekem is van egy félbehagyott egyetemem), de nem tudok vissza menni az időbe.
Nem leszel egyedül, ha szakítotok akkor sem.
Keress olyan munkát, ahol emberekkel kell foglalkozni, így kevésbé érzed magad egyedül, plusz van lehetőséged egy új párkapcsolat kialakítására is.
Mehetsz olyan albérletbe is, ahol mondjuk csak egy kis szobát bérelsz, és a lakótársaid tök jó fejek, csinálhattok közös programokat.
Plusz nem olyan drága, mintha egy egész lakást egyedül bérlenél.
Rengeteg lehetőség van, csak most nagyon borúsan látod a dolgokat!
Én is letettem volna, ha vissza nem ordítok.
De én általában visszaordítok, az se érdekel, hogy mit gondolnak rólam, mert hallgattam ordítást eleget gyerekoromban, és nem vagyok hajlandó ezt hallgatni felnőtt koromban.
Se a piszkálást, se a lekezelést, se a gúnyos megjegyzéseket.
Nekem tele lett ezzel a t.ököm, és nem veszek ebben részt többé.
Amúgy meg jó mondás az "Amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten!", nekem elég volt abból, hogy mindig én legyek a megbocsátó.
Az a baj szerintem, Kérdező, hogy te még próbálod ezt a kapcsolatot rendbe hozni, pedig van, amikor el kell engedni, mert javíthatatlan.
A jó kapcsolathoz csak te kevés vagy, ha megszentesülsz, akkor is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!