Éreztétek már úgy, hogy az egész gyermekkorotok egy katasztrófa volt? A gyermek éveknek kéne a legszebbeknek lennie nem? Mégis, mikor visszagondolok, annyi szar dolog jön fel bennem. Kihatással voltak a rossz dolgok a későbbi életetekben?

Nem. Nem porgetnem vissza az idot. Egy napot viszont igen. Édesapám halala elotti napot. Elbucsuznek tole, megszeretgetnem. Vagy a halalat visszaporgetnem, de akkor nem elnek.

Az egesz gyerekkorom egy remalom volt. Meg is lett akovetkezmenye.

Marcsak elore, elore, mert csak az a remeny taplal, hogy egyszer meg szerethetnek az emberek es boldog lehetek. Nem kell agyalnom a masnapon es nem kell tervelni az ongyilkossagot.

2. Velem is ugyanez volt!

Igen, éreztem már úgy. Az iskola is borzalmas volt, itthon is. Igen, szerintem kihat nagyon a felnőtt koromra is.

Az egész életem értelmetlen/céltalan volt, aztán találkoztam egy lánnyal akivel nagyon megszerettük egymást, annyira, hogy el is jegyeztem és azon voltam teljes erőmmel, hogy tanuljak, hogy aztán egyetemre járhassak és gondoskodni tudjak a jövőbeli családunkról és boldog életünk legyen mindörökké.

Ez volt az egyetlen álmom, vágyam de aztán valahogy minden elromlott. Én megváltoztam, már nem voltam olyan gyerek mint előtte, megkomolyodtam, mondhatjuk felnőttem de a családomnak, legfőbbképpen az apámnak nem tetszett az új személyiségem és utána nem is érdekeltem tulajdonképpen. Ezek után folyamatosan rossz dolgok történtek, el kellett, hogy menjek otthonról mert már annyira szar volt, és így kellett teljesítenem. Ez már itt nagyon rossz volt és azt hittem, hogy rosszabb már nem jöhet. De ki vagyok én, hogy az legyen amit hiszek. Nem tudtam normálisan összejárni a menyasszonyommal, eltávolodtunk, aztán mikor már megint tudtunk, körülbelül nem is törődött már velem igazából pedig bocsánatot kértem tőle. De ez nem az ő hibája akármennyire is fura nektek de tudom, hogy teljes szívéből szeretett még így is. Ezt nem gondolom. Éreztem. Tudtam. De ilyenkor sajnos már egy szellemi roncs lettem mert közben egész végig abban reménykedtem, hogy valami fog történni, valami segítség fentről, valami ami végre jó. De a világ cserben hagyott. Itt már tényleg azt hittem nem veszíthetek többet de rájöttem, hogy eddigre már megőrültem szó szerint és már élni sem akartam, aztán mikor egyszer a menyasszonyom nem tudott rám figyelni kínomban elhagytam mert már öngyilkos akartam lenni és nem szerettem volna, hogy azt higyje miatta volt vagy, hogy egy ilyen alak legyen vele aki elrontja az életét. De végül nem tettem meg. De sajnos örökre elvesztettem azt akit a legjobban szerettem a világon és mindenemet odaadtam volna érte. Sajnos már késő volt. Azóta soha nem láttam. Ő volt a mindenem és azóta még mindig öngyilkos akarok lenni és még jobban depressziós lettem. Nincs értelme az életemnek mert alapjaiban vették el tőlem az egyetlenegy álmomat. Hogy nekem legyen a világon a legjobb feleségem aki szeret és, hogy együtt legyen egy gyönyörű családunk.

:'(

22/F

#7 nagyon szomoru a torteneted, de ami a legmegdobbentobb benne hogy meg csak 22 eves vagy. En is ateltem amit te, fajdalmas volt, de 3 ev utan rajottem hogy ha az igazi lett volna akkor most nem lennek egyedul. Te pedig meg boven az eleted elso feleben jarsz, igy ezer alkalmad lehet mast talalni, fel a fejjel :)

A kerdesre valaszolva pedig, a #8as valaszolo mar leirt helyettem szinte mindent. Lennenek dolgok amiken valtoztatnek, foleg sajat magamon, de mar mondhatni felesleges ezen agyalni. A multat megvaltoztatni ugyse tudjuk, de amit belole tanulunk az megvaltoztathatja a jovonket. (igen sablonos gondolat)

Nekem is katasztròfa volt òvodàs koromban a született elvàltak elszakìtottak a testvéremtöl és!440 km re arrébb költöztem anyukàmmal egy

Keresetből éltünk 3s anyagi problémàink is voltak aztàn mikor olyan harodikas lehettem akkor azt hittem most már minden jo lesz de nem a szokàsos jàriszünetből hazatérve. apàmmtòl. Elköltöztünk de semmit nem szòl ròla anyàm a nyàri szünet alatt kivett a sulibòl össze csomagolta a cucomat és kész Budapesten kötöttünk ki a baràtjànàl teljesen uj volt minden a baràtaimat elvesztettem 2 évet. voltam pesten mem szerettem ott lenni majd elköltőztem apàmhoz. Ott kezdtem a gimnàziumot a tesòmmal nehezen jöttem ki az elején de összeszoktünk de gyötör a lelkiismeretfurdalàs most is hogy ott hagytam anyukàmat. 17/f

Én inkább úgy érzem, szép volt a nehézségek ellenére is. Azt sajnálom, hogy mára már semmi sem maradt belőle.

Egyébként miért gondolod, Te is meg mások is sokan, hogy "a gyermekéveknek kellene a legszebbnek lennie"? Ez valami törvény vagy előírás? Nem az. Ez egy viktoriánus kori felfogás, az akkori Angliából ered a "boldog gyerekkor" képzete. Addig teljesen általános volt pl. a gyerekmunka, meg a nélkülözés, szegénység, a gazdagabb családokban is merev, rideg nevelés. Mint ahogy más helyeken később, sőt máig is megmaradtak ezek a dolgok. Értem én, hogy a gyermekkor történései kihatnak a felnőtt életre is, ez tény, nem is vitatom -- én is örök életre viselem nyomait bizonyos gyerekként elszenvedett dolgoknak --, de hát úgysincs tökéletes gyerekkor, mindenkit érnek kisebb-nagyobb traumák. És mindenkinek más fáj jobban.