Anyukám büntetésből feltett egy képet a szobámról facebookra, mert nem csináltam rendet. Ez nem megalázó?
Rendetlenség volt a szobámban, anyukám mondta, hogy rakjak rendet, de nem csináltam meg egyből. Ezért csinált róla egy képet és feltette facebookra, úgy hogy engem bejelölt a képen és oda is írt ilyen ciki szöveget, hogy "Így néz ki a lányom szobája"
Nagyon kínos volt, én csak akkor vettem észre, amikor már egy órája kint volt a kép, ezért csomó ismerősöm látta. Anyunak szóltam, hogy szedje le, de azt mondta, csak akkor szedi le, ha tökéletes rend lesz a szobámban. Így még további egy óráig fent volt. Nagyon szégyellem magam miatta, hogy az ismerőseim látták azt a képet. Bugyik, zoknit, ételmaradékos tányérok és taknyos papírzsepik hevernek a földön és ezt most mindenki láthatta a facebookon :(
Ez szerintetek is nagyon megalázó?
Igen megalázó, de számomra az is szégyen lenne, hogy önként egy trágyadomb közepén lakok. A tányért ki lehet vinni a konyhába, miközben mész a mosdóba; a szobába is lehet tenni papírkosarat a szemétnek, ahelyett, hogy a földön tárolnád azt.
Az öcsém is ilyen volt mint te. Csak anyánk más megoldást választott. Amikor nem volt itthon, anya válogatás nélkül minden holmit (ruhát,szemetet, piszkos műanyag edényeket) szemetes zsákokba górt, majd kirakta a kuka mellé (családi ház így az udvaron belül van). Csak azt hozhatta vissza amit letakarított...
Ha ilyen lesz a gyerekem én is ezt a megoldást választanám, ha már ennyire rajong a szemétért akkor kedvére guberálhat.
A gyermeknevelés kivitelezhető harmonikus megoldásokkal is. Úgy gondolom, evvel elmondtam a lényeget.
(Más kérdés, h hibázni emberi dolog, sőt, olykor óhatatlanul előfordul összeszólakozás a felek között, de az egészséges vita rendben van, és a jogos önvégelem is. Többségében mégis elrendezhetőek az emberi kapcsolatok harmonikusan is.)
(Vagy ott kell hagyni az ostobát, ha van rá lehetőség. A gyereknevelés csak ennyiből más eset, mint ami az utóbbi mondatomban foglalt.)
Most is úgy gondoljátok, hogy anyukáknak kell a facebook?
Hogy ilyen módon például megalázzák a gyereket?
itt a kérdés:
http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__szulo-gye..
ez a kérdezőt igazolja...
# 15/30 Időpont ma 18:43
Ott a pont!
Ugyanezt akartam én is írni.
Ebben az esetben az anya sokkal inkább önmagát égette le, mint a lányát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!