Édesapámmal gyermekkorom óta nem jövök ki valami jól, folyamatosan az ő mintájára akart "elkészíteni". Ahogy felnőttem, egyre inkább mélyült a szakadék köztünk. Azóta volt egy esküvőm, gyermekem született. Tavaly március közepén egy hatalmas vita vetett véget a kapcsolatunknak, ennek oka az volt hogy a kisfiam keresztelőjét nem az ő általa preferált helyen tartottuk meg. Megmondta hogy többet nem ül le velünk egy asztalhoz, meg amíg a feleségem a feleségem marad addig nem segít semmit, nem ad semmit, és közjegyző előtt ki tagad. Eljött a karácsony a szeretet ünnepe, anyukám, akivel megjegyzem nem vagyunk összeveszve felhívott és azt mondta hogy karácsonykor menjünk fel délre egy órácskát. Annyit kértem tőle hogy adja át apámnak a telefont, szeretném az ő szájából hallani, hiszen ő mondta hogy nem ül le velünk egy asztalhoz, meg kitagad...stb. Felajánlottam azt is hogy 23-án jöjjenek le hozzánk ebédre. Sajnos egyik variáns sem jelentett megoldást, édesanyám szerint megint balhét akarok...stb. Tiszta szívemből bíztam abban hogy majd csak jelentkezik, vagy lejönnek hozzánk. Nem tették, a téli szünet utolsó napján édesanyám lerohant hozzánk és odaadta a a karácsonyi ajándékokat...megjegyzem amit ő meg veszegetett a kis pénzén...mi is elküldtük az ajándékokat. Mást nem tudtunk tenni. Nos, én nem fogok kezdeményezni, hiszen az ajtót nem én zártam be, nem nekem voltak követeléseim, és 32 éves családos ember létemre nem fogadom el hogy gyűlölködik és mindent meg akar szabni, holott külön háztartásban lakunk. Egyedül édesanyámat sajnálom, miatta bánt ez az egész, de ő megmondta hogy sajnos apámmal éli az életét így vele fog egyetérteni akármi is lesz. Apámat az unokája sem érdekli, március 1-én látogatta meg utoljára...
Ennek alapján egy elnyomó pofa az apád. Sajnálom, de engedd el. Mindenki jobban jár, különben megmérgezi az életeteket.
2016. jan. 6. 09:23
Hasznos számodra ez a válasz?
22/39 anonim válasza:
A mérgező egy nagyon találó kifejezés. Vannak emberek, akikkel nem lehet kompromisszumot kötni, nem lehet velük szót érteni. Sajnos apukád is ilyen. Anyukád nyilván szeretné, mert két tűz között van, de be kell látni, hogy nem megy. Gondolom azért írtad ki a kérdést, hogy ebben megerősítsünk, nem kell nyitnod felé.
2016. jan. 6. 11:56
Hasznos számodra ez a válasz?
23/39 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen a válaszokat. Igen, valamelyest megerősítésre vártam, mert nem tudom hogy helyesen cselekszem e ha egyáltalán nem foglalkozom apámmal, viszont úgy érzem más megoldás, lehetőség nincs. Félek hogy a családomat teszem tönkre ha kompromisszumba bocsátkoznék vele, így viszont be kell nyelnem azt a békát hogy a rokonokat is szépen lassan elveszítem...hiszen ők elsősorban a szüleim által tájékozódnak, és nem az igazságot hallják, csak azt hogy neveletlen gyerek vagyok, én vagyok a tékozló fiú, telebeszélték feleségem családja a fejem, na meg a főiskola kérdése, hogy nem lett diplomám, mert 12 éve otthagytam a főiskolát. Persze az nem foglalkoztatja hogy letettem három szakmát, és tisztességes állásom van 11 éve, a válasza erre csak annyi hogy ha ő nem lenne nem lenne munkahelyem, és még iskolám se, nélküle egy nulla lennék, mert semmit nem érek. Ha hiszitek ha nem emiatt még felnőtt családapaként is sokszor nehézségekbe ütközök az önbizalomhiány miatt. Amit pedig nem fogok "kinőni" a folyamatos teljesítési és megfelelési kényszer, amit sokan megemlítettek már...
2016. jan. 7. 06:34
24/39 acelsziv válasza:
23: De ha megnöveled az önbizalmadat és helyreállítod az önbecsülésedet a megfelelési kényszer is csökken, vagy megszűnik
2016. jan. 7. 08:27
Hasznos számodra ez a válasz?
25/39 anonim válasza:
Keress egy jó szakembert, aki helyre teszi az önértékelésedet. A megfelelési kényszert ki lehet nőni, de keményen tenni lehet ellene.
Ha van olyan rokon, akit nem szívesen veszítenél el, akkor lépj. Tarthatsz vele kapcsolatot, mutasd meg neki, hogy boldog életed van, lássák, a saját szemükkel, hogy mit értél el önerőből.
Egy dolog, hogy mit hallanak apádtól, másik az, hogy mit látnak/tapasztalnak. Én még nem temetném ennyire a helyzetet. Keress egy jó terapeutát, aki rendet tesz a fejedben, hosszú távon megéri.
2016. jan. 7. 11:09
Hasznos számodra ez a válasz?
26/39 anonim válasza:
Elírtam. Szóval a megfelelési kényszert ki lehet nőni, de keményen tenni KELL ellene. Sok idő, és nagyon tudatos munka. Persze segítség nélkül nehéz.
Szerintem a nyugalmadhoz az kell, hogy kizárd apádat az életedből. Addig nem fog javulni a helyzet, míg folyamatosan a negatív kritikával szembesít, és azt erősíti benned, hogy nélküle nem vagy jó semmire.
Ne legyen lelkiismeret-furdalásod, ez az ő döntése, nem a tied. Viselkedhetne normálisan is, akkor nem lenne ilyen probléma. Sok sikert!
2016. jan. 7. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
27/39 anonim válasza:
ne aggódj az ilyen miatt. persze fáj az embernek meg minden. de ezzel nem lehet sok mindent csinálni. tapasztalatból mondom. valszeg különben így jártatok jobban minthogy mindig a nyavalygását kelljen hallgatni.
2016. jan. 7. 11:30
Hasznos számodra ez a válasz?
28/39 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen a válaszokat. A rokonok elvesztésére azt értettem hogy állandó téma náluk hogy mi van apám és én köztem. Nekem mondogatják hogy én vagyok a gyerek, menjek fel kibékülni vele, ha nem másért de azért mert én vagyok a gyerek. Én ezt nem így gondolom. Mellesleg apám rokonai borzalmasak, az ő anyukája / nagymamaám/ konkrétan az összes tehetősebb embert utálja, nincs olyan rokona akivel ne veszett volna össze, és ugyanilyen apám testvére is. Konkrétan az a véleménye nagymamámnak hogy el kellett volna hordanom a kisbabát apámhoz és szoktatni őt a picihez, sajnos nem végeztük el a szoktatást ezért lett ez az egésznek a vége. Apám testvéréék egy telefont nem eresztettek meg amióta megszületett a pici, nem gratuláltak amikor megtudták hogy feleségem szült. Ezt a családi oldalt nem sajnálom, anyukám rokonait viszont nem szeretném elveszíteni, mert szeretjük őket nagyon. Ők jó emberek.
2016. jan. 7. 11:42
29/39 anonim válasza:
És anyukád rokonai is nyaggatnak, hogy béküljetek?
Apukád rokonaival én nem erőltetném a kapcsolatot. Amennyire lehet, kizárnám őket az életemből.
2016. jan. 7. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
30/39 A kérdező kommentje:
Anyukám rokonai akik azt mondják hogy nem jó ez így, jó lenne előbb utóbb kibékülni, mert ez örök teher az embernek.
Apám anyja és testvére nem mond semmit, nem kommunikál velünk, csak apám alá adják a lovat. Nagynéném konkrétan a kitagadásomra játszik...és ez nem feltételezés. Épp ezért meglovagolják ezt a konfliktus de keményen.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!