Ki az akinek lépni kellene a békesség kedvéért?

Szerintem neked van igazad.

De ha édesapádon múlik nem lesz békesség. Tehát a kérdésedre válaszolva: a békesség kedvéért neked kell lépned.

(Ehhez először el kell döntened, hogy akarsz-e, tudsz-e megbocsátani. Azt írod, hogy édesanyád miatt fontos lenne. A másik szempont pedig, hogy ezt követően tudnál-e olyan kapcsolatot fenntartani vele, amiben nem fordulna elő ilyen ismét? Vagyis határokat kéne szabni, amit egymással szemben betartotok. Ez nagy feladat az ő esetében (is), de nem lehetetlen.)

Neked van igazad. Nem is baj, ha egy ilyen ember nem része az életeteknek. A frusztráción kívül nem sok minden vinne az életetekbe.

Az a lényeg, hogy anyukáddal tartsd a kapcsolatot. Ő láthassa az unokáját, ha normálisan áll hozzá, apád meg főjön a saját levében. Majd idős korában rá fog jönni, hogy mekkorát tévedett.

Sajnos ez nemigen fog javulni csak úgy... Egyébként apád a hunyó. Nehogy már egy 32 éves családos embert akarjon irányítgatni.

Amit tehetsz, hogy írsz neki egy semleges hangú levelet. Semmi személyes, csak megírod, hogy jól vagytok, a kicsi szépen fejlődik stb.. Erre nemigen jön válasz. pár hét múlva írhatsz egy újabbat. Lehet, hogy erre kapsz majd egy dühös levelet. A provokációkra ne reagálj, csak köszönd meg, hogy leírta őket és megint egy nyugodt hangú levél. A lényeg, hogy előbb utóbb kommunikációba kerültök.

Itt te hiaba lepnel, amig apad nem latja be hogy nem volt igaza.

Ha most a te kezdemenyezesedre lenne is valami bekules, mi lenne legkozelebb mikor megint helyetted akar donteni?

Ujra vita, ujra ugyanez a helyzet. Akkor meg minek?

Majd ha belatja hogy a te eletedben tied a dontes joga, akkor lehet valami, addig nem.

Én azt érzem, mind a ketten makacsul ragaszkodtok a saját elképzeléseitekhez, ami nem baj, csak ne erőltessétek rá a másikra ezt-apád ebben a nagyobb hunyó, te meg elvárod, hogy ő nyisson. Ő lehet, úgy érzi, az apai tekintélye sérülne, ha nyitna.

A helyedben megpróbáltam volna azt, hogy felnézek a szüleidhez-édesanyádhoz egy órácskára karácsonykor, ahogy kérte, és nem ragaszkodok hirtelen ahhoz, hogy akkor mondja ki édesapád is, hogy leül veletek egy asztalhoz. Büszke embernek tűnik, nem hiszem, hogy valaha is megteszi. Viszont édesanyád csak érzi, (nőként jobban) hogy meg lehet-e tenni a meghívást felétek, mennyire feszül édesapádban a dolog, máskülönben lehet, egyből lejött volna hozzátok, ahogy most tette.

Ezek mind csak találgatások, az emberek ismerete nélkül, de ha szeretnél valaha is békességet apáddal, Neked kell kezdeményezned-nem azért, mert neki van igaza, hanem mert csak így van esély a jó viszonyra-ha van.

Az jó ötlet, hogy semleges, tájékoztató leveleket írsz az unokáról, esetleg képeket is mellékelhetsz, ha apád nem is, édesanyád biztos örül majd neki. Ha bármiféle reakciója van erre, akkor már jobban tudod, hányadán is állsz.

Kívánom, hogy mihamarabb egy megfelelő viszont tudjatok kialakítani!

"Neked kell kezdeményezned-nem azért, mert neki van igaza, hanem mert csak így van esély a jó viszonyra-ha van."

Szerintem itt nincs esély a jó viszonyra. Azt sem könnyű lenyelni, ha valaki át akarja venni az irányítást más ember élete felett, de hogy "addig nem ül le vele egy asztalhoz, amíg a felesége a felesége marad", az mindennek a teteje.

Mi lenne a következő lépése, szétbombázza a családot, aztán majd ő választ következő feleséget a fiának? Ő mondja meg hogy nevelheti a gyerekét?

Nekem ebből nem kellene.

Miért alázkodjon meg mindenki az ő fene nagy büszkesége miatt? Neki kellene megtanulnia egy kicsit félretenni, és akkor béke lenne. De szerintem ezt sosem fogja. Én nem nyitnék felé, az teljesen biztos.

Apád fia vagy tényleg. Fel kellett volna menned arra az órácskára, nem a telefonon követelőzni, hogy mit mondjon ki jóapád. Igazad van, szegény édesanyádat lehet sajnálni. Tudod mit hallgathatott végig karácsonykor, hogy látod a te drága fiad, hívhatod azt hiába...

Duzzogjatok csak mindketten, most lehet még egy évet várni a béküléssel, vagy ha az nem megy, legalább a formális jó viszony kifejlesztésével.