Hogy tudnám anyukámat rádöbbenteni, hogy az öcsém rettenetesen el van hízva?
Már nagyon sokszor beszéltem vele, videókat, cikkeket mutattam neki, hogy milyen negatív hatásai lehetnek.
De egyszerűen magának sem ismeri be, hogy kövér a tesóm.
7 éves, 137 cm és 60 kg.
Nagyon aggódom az egészsége miatt.
Nem fogom csúfolni a testvéremet.
Attól nem lesz jobb, csak megbántom őt erre pedig nem lennék képes.
Felmerül bennem a kérdés, hogy ennek a gyereknek milyen a háziorvosa, milyen óvónénije volt, milyen az osztályfőnöke? Ha ennyire el van hízva, azt valakinek látnia kellene és ha úgy ítélik meg, akkor a helyi jegyzőnek is szólnak, hogy valami nincs rendben a gyerek körül. Nem a nővérének lenne a dolga, noha ő már felnőtt, futkozni ide-oda.
Kérdésedre válaszolva: anyádat sokkterápiával kell rádöbbenteni a problémára. Legdurvábban kell ráijeszteni, hogy elveszik tőle az öcsédet. Ez nem vicc.
Mondjuk az is kérdéses számomra, hogy egyáltalán érdekli-e anyádat, hogy a testvéred milyen állapotban van és hogy akár el is vehetik tőle. Ha valós számokat közöltél, (7 éves, 140cm alatt, 60kg)akkor az nálam már súrolja a kiskorú veszélyeztetést. És ezzel lehet, hogy nem lennék egyedül.
Azért nem azt szeretném elérni, hogy elvegyék anyutól öcsit :(
De senki nem foglalkozik így ezzel, mármint osztályfőnök.
még nálam is kövérebb pedig én 15 vagy :o
probáld rávenni hogy mozogjon mert ez igy nem lesz jó
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!