Ha az anyukátok meghalna, elgondolkodnátok, hogy utána mentek? Azaz öngyilkosságot követnétek el

az élet normális rendje, hogy a szülők meghalnak, a gyermek pedig él tovább. Ez a természet.

Nekem is volt olyan veszteségem, ami olyan erős fájdalmat váltott ki belőlem, hogy másfél évig szinte semmit nem tudtam csinálni a fájdalomtól, csak amit muszáj volt, és azt is nagyon nehezen. De próbáltam felgyógyulni, mindenfélét bevetettem, hogy jobban legyek, és sikerült. Sok időbe telt, de sikerült. Minden nap AKARTAM jobban lenni. És jártam pszichológushoz is.

Hát nem tudom.

Biztos hogy számomra az anyám vagy öcsém elvesztése lenne a legnagyobb tragédia. Viszont megpróbálnék erőt meríteni abból, hogy neki az életcélja az volt, hogy minket felnevelt, és ő nem azt kívánná hogy véget vessünk az életünknek, hanem inkább bizonyítsunk hogy egyedül is képesek vagyunk megállni.

Ha viszont meggyilkolnák akkor garantáltan mindent megtennék a gyilkos megkereséséért, és vérfürdő lenne.

Én nem bírnám elviselni...

Lehet elgondolkoznék a dolgon, de nem ajánlott eldobni az életet. Sajnos veszteség, de élni kell tovább. Muszáj! Nem adhatjuk fel!

Amúgy is az élet egy ajándék, tehát használjuk ki jól!