Elsősorban azok válaszaira vagyok kíváncsi, akiknek már felnőtt, külön élő gyerekeik vannak, mennyire volt könnyű-nehéz elengedni őket? Mennyit változott az életetek utána?

Nos, én a szüleimen azt látom, és mostanában még inkább, hogy az ő egész házasságuk abból állt, hogy tesómról és rólam gondoskodtak és dolgoztak. Nagyon nehezen fogadták az első olyan önálló döntéseiket, amiknél nem engedtük, hogy beleszóljanak (nekem ilyen volt a továbbtanulás, és az első munkahely kérdése is, nagyon ellenezték, hogy egyáltalán dolgozni mentem főiskolai tanulmányaim mellett - korábban azért nem, mert akkor nyelvvizsgára készültem, és az pont kitöltötte a suli mellett a szabadidőm jó részét, én még a kétszintű érettségi előtt érettségiztem). Most, hogy tesóm és én is elköltözünk (tesóm szolgálat miatt, én - most, hogy van stabil munkám, és évekig gyűjtöttem - lakást veszek), egyre több köztük a konfliktus, de velünk szemben is türelmetlenebbek. Úgy látom, hogy ha tehetnék, most is mindent ők irányítanának az életünkben. A szüleim alapvetően olyan emberek, akik inkább otthonülők, nem nagyon mozdulnak ki bevásárláson kívül, egyébként megtehetnék. Most nem túl jó a kapcsolatuk egymással se, és velünk se igazán. Változhat ez még jobb irányba?