Kisgyerekként titeket is traktáltak azzal a szüleitek, hogy milyen rettenetes rajzfilmet néztetek épp?
Szinte oda se kapcsoltam az adott rajzfilmcsatornára, anyu már mondta a szokásosat, hogy ez milyen "borzadály, bugyuta", vagy "Édes Istenem, hogy lehet ezeket nézni" és társai :D Apám kicsit diszkrétebb volt, ő csak megkérdezte, hogy "Te szereted ezt a mesét?" vagy "Ezt nézed?". Akkor ez engem nagyon idegesített, de ma már én is ugyanezt gondolom a mai rajzfilmekről.
Nektek is ismerős a helyzet? :) Életkort írhattok a válaszban, így nagyjából megbecsülhető, mikor is voltunk ebben az életkorban. F/23
Ja. Volt konkrèt tiltás, amit a szülők tùl idètlennek ès erőszakosnak tartottak. Persze mi csak azèrt is meg akartuk nèzni, s habàr azon műsorok nem nagyon jöttek be, de mivel másoknak meg igen, azt hazudtam, h nekem is. Fèltem, h lököttnek tartanak majd. De amiket ismertem ès szerettem, azokèrt kb. az egèsz csali megőrült. (Kiv. Egy párat):
Dexter laboratóriuma, Bàtor a gyáva kutya, Ben 10, Scoobydoo, Egèrùti kalandok, Harisnyás Pippi, Disney mesèk, Gumimacik, Mumin völgy (a règi), Flippo a repülő kutya, Andersen mesèk, Totally Spies, Sandybell (dvd), Baltazár professzor, Lolka Bolka, Varázsceruza, Mèzga család, Vuk, Magyar nèpmesèk, Garfield ès barátai, Mikrobi, Nils Holgerson, Marci, Mirr Murr, A legkisebb Ugrifüles, Süsü, Hüvelyk Panna nyomában,Arthur, Sharon naplója, Csutak úrfi, Bibi, Eperke (a rajzolt), Barbie (kinőttem), Tesz vesz város, Kacsamesèk... Volt több szupcsi is, de csak ennyi jutott eszembe nagy hirtelen. S sajna egy becsùszott pár tucatműsor is, nagy rèszüket hamar megutáltam, de volt egy kiv.amiből egyszerűen csak kinőttem, pontosabban kettő ès máig nem tudok rájuk haragudni: Rory a versenyautó, Fifi virágoskertje, s ennyi. De a többi: Thomas, Dóra, s társaik. S igen, az èrzès ismerős. Úgy ötödikes lehettem, amikor a húgom ott ült a TV előtt, s ùgy tapadt a szeme a kèpernyőre, mintha a műsorok krèmje menne ottan, pedig ami ment, az nem volt más, mint a Majomparádè. Ismeri valaki? Nos, ha nem akkor az törtènt vele, amit előre megjósoltam. A jó mesèk megmaradnak, de az ilyen tucatok eltűnnek a süllyesztőben. Ez is csak arról maradt meg, h volt egy szörnyen irritáló narancssárga majom, akinek legszívesebben behùztam volna egyet, h fejezze már be ezt a bugyuta szövegelèst. (Erről jut eszembe, szerettem a Locsifecsi Mártát is, meg nèztem Jim Jamet is, s mindig jókat röhögtünk Graceyloon, aki emlèkszik reá, sztem èrti :) Persze a hùgom nem ìgy gondolkodott. De fogadok, ha rákèrdezek, azt se fogja tudni, h ő valaha ilyet nèzett. Jól van, tèvedtem. De neki is csak a narancs szînű majmóca maradt meg. Szerintem azèrt animálták olyan feltűnő szìnűre a főszereplőt, s kapott hangzatos címet, hogy ennyi megmaradjon. Ja, nèztem mèg Horselandot is, meg Misi mókust. Szal nem unatkoztam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!