18 éves vagyok és még mindig irányítani akarják az életemet. Mit tegyek?

Amit neked kell intézni - pl. a felvételi ügyintézés - azt csináld önállóan. A mindennapokban is próbálj belefolyni a dolgokba, házimunkában, hivatalos ügyek intézésében. Lássák is azt, hogy felnőttként, önállóan működsz, ne csak mondogasd nekik.

Az alapvető mégiscsak az lenne, hogy javítsátok a kapcsolatot, beszélgessetek a jövődről, az elképzeléseidről, vond be őket abba, ami érdekel, és te is érdeklődj az ő dolgaikról. Nehéz úgy megértést várni egymástól, ha gyakorlatilag nincs kapcsolatotok, csak egy légtérben éltek, mindkét félnek - neked is - tenni kell azért, hogy ez változzon. Az anyai aggodalmakat pedig kezeld empatikusan, addig örülj, amíg van, akinek ennyire fontos vagy...Ezt nem én találtam ki, épp tegnap beszélgettünk a fiam huszonéves haverjával, az ő szájából hangzott el. Van a baráti társaságban olyan srác, aki 19 évesen vesztette el az édesanyját, ez a kör talán ezért kicsit másképp tudja kezelni a dolgot.

Az, hogy a környezeted rendben tartod, felnőttként alap.

Az öltözködésre van egy jó módszer: én nem fázom, anya, de hozzak neked egy pulcsit?

Egyetem: Anya, van a telefonomon GPS. Ha eltévednék, majd bekapcsolom.

Visszagondolva a saját 18 éves önmagamra, nos... azért különbséget lehet tenni a jogilag felnőtt és az agyilag felnőtt közt. :)

Legyél diplomatikus és érvelj korrekten!

Ez egy szülői attitüd, ált azok a szülők ilyenek, akik bizonytalanok saját magukban is, ezért nem sok bizalmat szavaznak meg a felnőtt gyerekeiknek sem. Kezd el kijelölelni a határaidat. Ez nem lesz konfliktusmentes, nem fogod tudni ezt "finoman tudtukra adni" mert a szülők begörcsölnek az ilyentől, amikor az addig cuki aranyos kisgyerekük elkezdi élni a saját felnőtt önálló életét. De ez az egy út vezet. És a szülők kultúráltságától függ, hogy ezt felfogják, megemésztik és aszerint módosítanak a viselkedésen. Nálunk az én és párom szülei sem tanulnak semmiből, jó 30-asok vagyunk, nyomulnak, tukmálnak, mindenáron segíteni akarnak de csakis azon a módon ami szerintük jó, szóval elérték h mindenhová csak családi ünnepeken megyünk és kész. Semmifajta önreflexióra nem képesek, de az önsajnálatra mindig van elég kapacitás....

Aztán amint lehet majd költözz el, mert sok időt megspórolsz magadnak, későbbi párkapcsolatokban is okozhat ez problémát.

Én sem mondok el semmit a szüleimnek, mert úgyis mindent máshogy kéne csinálnom szerintük, így aztán inkább már nincs semmi bizalmam bennük. Hálás vagyok h felneveltek, de érzelmi szinten idegenek.

Kicsit el vagy tévedve, 18 vagy, és nem 28. Tudom, hogy most nagyon felnőttnek érzed magad, és szeretnél nagylány lenni, meg lesz-rni a szüleidet, de amíg ott laksz, és ők tartanak el, addig ne hisztizz már azon, hogy rendet kell raknod. Ha annyira felnőtt lennél, mint aminek gondolod magad, akkor saját magadtól is elvégeznéd a feladataidat, és nem kéne könyörögni érte. Az meg nem normális, hogy egyáltalán nem kommunikálsz a szüleiddel. Így hiába várod, hogy megértsenek.

Ha meg egyedül szeretnéd intézni a dolgaidat, és azt csinálni, ami neked tetszik, akkor költözz el szépen egy albérletbe, menj dolgozni, tartsd el magad, és akkor már azt csinálhatsz, amit akarsz, és élhetsz nyugodtan disznóólban.