Sajnos édesapám ezelőtt fél évvel távozott közülünk. Rám hagyott sok mindent, de kinek kellenek a materiális javak ilyen esetben, kit érdekelnek, amikor az életét nem tudja visszaadni. Anyukám a megkérdezésem nélkül feltette, hogy eladjuk az örökölt 12 éves autót. Mivel nincs jogosítványom, ő nem meri vezetni, ezért jobb ha megválunk tőle. Rokonok szerint apukám nem az autóban él tovább. Én viszont ragaszkodom a tárgyhoz. Sajnos azonban komoly vevők akadtak. Nem tudom, mi a jó döntés ilyenkor. Anyukám barátja szerint racionálisan kell gondolkodni, de szeretném én kérdezni, miért nem érthető, ha ilyenkor az érzelmeink által vagyunk vezérelve. Várom a reflexiókat arra, hogy mi a jó döntés, és az egész kiposztolt kérdésre.
Azért döntöttem nehezen, mert sok ugyan az eladás mellett szóló érv, de az érzelmeim által voltam vezérelve. Itt most pontot teszek, mivel a döntés megszületett.
Egy lakás is rám maradt, de tudom, hogy nem fogom használni. A fő érv: amennyiben külön lakásba költöznék, anyukám nem bírná egyedül. Sokszor előfordult már olyan, hogy amikor valamivel később értem haza, már a rendőröket akarta hívni. Ki itt a hibás- kérdezem én?
2015. okt. 5. 15:14
32/43 anonim válasza:
Ez nem arról szól, ki a hibás, hanem arról, hogy akarsz-e kiszabadulni ebből a helyzetből, amiben most vagy. (További kérdés, hogy valóban anyád nem bírja-e nélküled, amikor tartós párkapcsolatban él, vagy te nem mersz kilépni az önálló életbe.)
Költözz el az örökölt kecóba, tedd le a jogsit, és kezdd el a felnőtt életet, éppen ideje, ha már rég elmúltál 18.
2015. okt. 5. 15:52
Hasznos számodra ez a válasz?
33/43 anonim válasza:
Ja, még annyi: domináns emberre nem jellemző, hogy fél az olyan hétköznapi tevékenységtől, mint az autóvezetés. Ezt bátran elhiheted nekem, domináns anya domináns lányának.:-)
2015. okt. 5. 15:56
Hasznos számodra ez a válasz?
34/43 A kérdező kommentje:
Első felvetésem: nem él tartós párkapcsolatban. Van barátja jó régen, de nem élnek együtt. Azt mondja, amíg nem találok valakit, addig nem költözik össze senkivel.
Második felvetés: vagy két évvel ezelőtt a barátnőm felvetette, hogy költözzünk el egy időre a nagymamájához. Ez meg is történt, de előtte anyukám megvádolt azzal, hogy csak addig kellet (ő) nekem, amíg pénzt adott. Ez nem igaz. Mindig is megadtam a tiszteletet. De egyszer más útra kell lépni.
2015. okt. 5. 16:01
35/43 anonim válasza:
Szuper. Akkor most összeköltözhettek, meg ő is a pasijával. Mi a gond?
2015. okt. 5. 16:25
Hasznos számodra ez a válasz?
36/43 A kérdező kommentje:
Az egyetlen gond, hogy nincs már édesapám. Igaz, a barátnőm is szakított már azóta velem.
2015. okt. 5. 16:56
37/43 anonim válasza:
Az édesapád még halálával is jót tett veled. Kaptál egy esélyt, hogy normális életet élj, távol az érzelmi zsarolástól. Nem tudom, miért nincs jogsid, remélem, nem valamilyen betegség miatt, mindenesetre most van egy saját lakásod és egy autód, hálátlanság lenne nem élni a lehetőséggel. Barátnőd pedig lesz előbb-utóbb, fel a fejjel.:-)
2015. okt. 5. 17:17
Hasznos számodra ez a válasz?
38/43 anonim válasza:
Az rendben van, hogy valaminek érzelmi értéke van, de nem tudnád ezt az érzelmi értéket egy személyesebb apróságban megtalálni? Egy autó mégiscsak sok helyet foglal és költséges fenntartani, főleg ha nem használja senki és te sem tudod eldönteni, hogy kit érdekel vagy ragaszkodsz hozzá. Amúgy ha te örökölted, te döntöd el, hogy eladó-e.
2015. okt. 5. 17:43
Hasznos számodra ez a válasz?
39/43 anonim válasza:
Szerintem ha csak érzelmi okok kötnek hozzá akkor inkább eladnám és a pénz egy részéből csináltatnék valami emléktárgyat róla, mondjuk egy medált a képével, szóval valami pici emléket.
2015. okt. 5. 18:44
Hasznos számodra ez a válasz?
40/43 anonim válasza:
sekélyes vagy és anyagias
egy felnöt férfit mért kel arról gyözködni hogy az emlékek nem egy szimpla használati tárgyban vannak
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!