A szüleimmel borzalmas a kapcsolatunk.14 éves vagyok. Hogyan tudom kibírni? Többi lent.

wow, mióta ezt kiírtam eltelt több mint három év, azóta rengeteg mindenen mentem át, sok szörnyű dolog történt, de nagyon sok jó is. Amikor ezt kiírtam úgy látszik nem mertem őszinte lenni. Nem mertem leírni, hogy vertek, hogy lelki terrorban tartottak, hogy annyira tönkretették az önbizalmam és szétroncsolták a lelki világom, hogy később képtelen voltam egészséges kapcsolatokat kialakítani, egytől egyig tönkrementek a barátságaim, féltem szeretni (még most is) és szeretve lenni. Ellöktem magamtól mindent és mindenkit. Már a kérdés kiírásakor, 12-13 éves koromtól bulimiás voltam, a mai napig nehéz leállnom a falásrohamokkal, de már gyógyultnak tekintem magam. 15 évesen depressziós lettem, vágtam magam, különböző sebeket okoztam magamnak, néha már én se tudtam megmondani hogy épp tőlem vagy másoktól származnak a sebeim. Rendszeresen szedtem fájdalomcsillapítót, gyógyszereket, volt hogy beszedtem egy egész doboz cataflamot alkohollal. Nem vagyok benne biztos, hogy öngyilkos akartam lenni, inkább csak nem érdekelt mi történik. Ahogy idősebb lettem, jó megoldásnak tűnt az alkohol, a cigi, ha kiütöm magam egész estére és ismeretlen srácokkal kavarok. Napközben egy ideig minden nap akár 3 órát edzettem, de később fáradt lettem, már nem sok mindent csináltam, csak nyugtatóztam.

Nem tudom emellett hogy bírtam a sulit, a házimunkát és a tettetést. A tettetést, hogy jól vagyok, minden oké és csak kicsit jobban megszerettem a hsszú ujjú pulcsikat.

És hogy azóta mi változott? Meggyógyultam. Hogyan? Én magam sem tudom. Nem tudom mi történt, nem tudom mi volt az én pálfordulásom. Szerintem szépen lassan történt. Építkeztem, gyógyulgattam, ahogy idősödtem egyre kevesebbet kellett itthon lennem. Hozzám érni már nem mertek, hisz bármikor hívhatom a gyámhatóságot, leléphetek. Még mindig nehezen hagyom hogy szeressenek, de lassan talán már össze is merek jönni azzal a sráccal aki fontos nekem:) Teljesnek érzem magam, hálás tudok lenni azért, hogy létezek, hogy épp süt a nap, hogy szerethetek, hogy adhatok, hogy segíthetek. Tudok gyönyörködni a csendben, a fákban, a madarak csiripelésében, a gyerekekben, a barátaimban, és ami legfontosabb: magamban.

Azért is írtam ide mindezt le, mert ha valaki ezt olvassa és hasonló helyzetben van tudja, hogy van kiút a borzalmakból. És tudom, nekem nem volt drogos az anyám és alkoholista az apám, de szerintem csak rosszabbá teszi a bűnüket, hogy "józanul" cselekedtek így és kettős életet éltek.

Szóval kérek mindenkit, akinek gyermeke van; becsüljék meg és szeressék őket, mert nem tudhatják milyen maradandó károkat okozhatnak - akár halált.