Szerintetek, fog változni valaha is a kapcsolatom-kapcsolatunk szüleimmel? Volt már más is hasonló cipőben? Mi a megoldás?

Mert ugyanis több mint 30 éves koromig szüleimmel laktam egy vidéki kertes családi házban. Munkahelyem is helyben sikerült kapnom, az iskolai éveim után. Minden munkát elvégeztem a ház körül, sőt még a házban is kitakarítottam és nem csak az én szintemet, hanem szüleim szintjét is, valamint a kamrát is. Ha kellet valamit vásárolni, vagy valakit elhozni valahonnan én bevásároltam, illetve taxiztam is, ahogyan igény volt szó nélkül. Jó is volt a viszony szüleim és köztem. Egészen addig, míg meg nem ismertem a jelenlegi páromat, aki már feleségem 3,5 éve! Nagyon boldogok vagyunk egymással, és nagyon szeressük is egymást. Éljük az életünket. Csak a családom megnehezíti az életünket. Hiába költöztünk el a nagyvárosba, ha nem más, akkor telefonon osztanak ki, vagy akkor mikor meglátogassuk őket.

Nagyszüleim eltervezték, előre az életünket, mert építettek egy emeletes házat. (Apám nem akart építkezni!) Egyik gyereké lesz az egyik ház, másik gyereké a másik. Csakhogy akkoriban még élt öcsém, aki 20-as éveiben meghalt. Így egyedül maradtam. Nagyszüleim segítik szüleimet, többek közt pénzel is, és cserébe beleszólnak szüleim életébe nap, mint nap. Pl.: nagyszüleim fizették a festőket, és ők is mondták meg, hogy milyen szín legyen, a lakásban, mi hol álljon, stb. (Szüleimről azt kell tudni, hogy apám intézetben nőt fel, majd mostoha szülőknél, embertelen körülmények között)

A gondok onnan indultak szüleimmel, mikor megismertem a jelenlegi feleségemet. Anyám próbált ellene hangolni több körön is, aztán a nagyszülők is soron voltak, de nem jártak sikerrel. A lakodalom sem ment simán. Harcolni kellet szüleimmel, hogy ott helyben ne legyen semmi féle ceremónia. Aztán vásároltunk egy közeli kisvárosban lakást, nem talált a párom ott munkát, én pedig egyre jobban betegebb lettem a munkahelyem által és akkor költöztünk nagyvárosba. Azóta itt is saját lakásban vagyunk. Szülőkhöz havonta járunk egyszer. Szüleim várása elégé érdekes volt, úgy várt, hogy a kidobott ágyat a tyúkól mellől rakta alánk első alkalommal. Kész beteg voltam. De az óta is, kosz fogad, volt olyan is, hogy munka után kocsiba, utazás, majd a lakrészünk kitakarítása este 22órakor, jó érzés volt. De van, hogy nincs meleg víz, mert egy alkalomra nem érdemes feltekerni a bojlert. Sajnálnak tőlem - tőlünk minden forintot, de a másik felén pedig dobálják kifelé nem kis összegekben. Mivel ételben érzékeny vagyok a laktózra, ezért azt eszünk, amit viszünk. Soha nem főz, ahogy nekem jó, még születésnapomon sem. Nem tud nekem főzni, legalábbis ő ezt mondja. 2és fél év alatt egyszer voltak szüleim meglátogatni. Azóta sajnálják rá a pénzt.

Nagyszülők több szeretettel várnak minket, süt-főz számomra is akár külön. Na, most akkor megkérdem, ő mért tud? Velük, jól el tudunk őszintén beszélgetni, de akár kártyázni is. Szüleimmel meg nem lehet beszélgetni őszintén, mert egyből a faluban van, amit mondtunk nekik. Meg csak azt fújják, amit a tv-ben látott. De az minket nem érdekel. Telefonon általában én hiányolom őket, így én hívom őket. Nagy ritkán nagyszülői ráhatással hívnak.

Mostanában volt egy kemény elbeszélgetés szüleimmel, telefonon! Keményen elmondott mindent apám, ami őket bántja. Bántja őket, hogy mikor megismertem a páromat nem avattam bele dolgokba, nem beszélgetek velük most sem külön, ha pedig többesben vagyunk akkor sem engem kérdeznek, hanem a feleségemhez, szóvá tették a lakodalmat is, azt is megkaptam, hogy papucs vagyok, mert mindent a feleségemmel közösen csinálunk. Több időt töltünk nagyszüleimnél, mint náluk! Más családot vesz mintául, és nem érti, miért van ez így köztünk? Ha nem volna anyám féltékeny a páromra, nagyszüleim nem folynának bele az életükbe szerintem más volna. Nem? Beszéltünk erről a nagyszülőkkel is, de ők csak nem állhatnak anyámék ellen, mert rájuk lesznek talán szorulva, mivel, hogy ők vannak helyben. Telefonon megkaptam, hogy én egy hálátlan dög vagyok, és nem is akarnak engem látni egy jó darabig. Feleségemet ki nem állhatják! Most egy jó darabig nem tervezzük arra felé menni. Pedig közeledik anyám születésnapja, apám, öregapám, és az én névnapom is. Nem tudom mi lesz? Nagyszülőkkel sem lehet erről beszélni, szüleimmel sem, ezért próbálok itt megoldást találni, hátha járt hasonló cipőben?