"18 éves lett a gyerekem, innentől kezdve teremtsen meg magának mindent! " (? )
Ugyan nem én pontoztalak le (senki válaszát nem értékeltem), de a felvetésed fontos. Ilyen esetben nem finanszíroznám az extra igényeket, ha pl. a főiskolán/egyetemen azért csúszik, mert tojik a tanulásra, leülnék vele, és határidőt szabnék, ameddig hajlandó vagyok fizetni a lakhatását, kajáját, tanulását, utána saját lábra kell állnia.
Engem ismernek annyira a srácaim, hogy komolyan gondolom, volt is már egyikükkel ilyen beszélgetésem, összekapta magát a kölök. Lakáskasszát rakom nekik, abból az önerő megvan egy saját pecóhoz, hogy segédmunkásként vagy mérnökként veszi meg, az rajta múlik.
én 11.es koromban lettem 18. ha így álltak volna hozzá a szüleim, mint a kérdésben leírva, akkor nem tudtam volna kifizetni az utolsó évben a tankönyvet, a rengeteg osztálypénzt, a felvételi eljárás költségét, a szalagtűzőre a ruhát, a varratott ballagási ruhát stb. van 12. osztályban pár költség, amit nem lehet nem kifizetni. pl a 13 ezres felvételi eljárást úgy 30 óra diákmunkából lehetne kifizetni. na már most iskola mellett szerintem a legfontosabb hogy tanuljon. nem mondom, hogy hétvégén valamelyik nap nem lehetne elmenni dolgozni de értitek, mikorra gyűlne össze rendesen a pénz , úgy hogy ne menjen semminek a rovására?. utolsó évben tesz azért, hogy hogyan alakuljon a jövője. ha pont ebben az évben hagyja abba a szülő a tanulmányainak a finanszírozását akkor ne csodálkozzon, hogy a gyerek egy életre megutálja.
úgy tudom, hogy az első végezttség megszerezéséig a szülőnek támogatni kell a gyereket, szerintem ez teljesen alap, hogy nem hagyom cserben 1 évvel a felvételi előtt, csak azért mert hivatalosan nagykorú lett.
persze sokan már 18 éves korukra végeztek a sulival vagy nem mennek továbbtanulni. minden eset más.
de diákmunkát már tényleg vállalhat ennyi idősen az ember, szerintem jó dolog az, legalább megtanulja értékelni a pénzt, keres magának egy kis zsebpénzt.
ha szülő lennék, fokozatosan hagynám ezeket abba, nem úgy, hogy na ma 17 éves vagy még , mindent fizetek neked. holnap 18, akkor tartsd el magad.
hanem csak mondjuk nyári időszakban kevesebb zsebpénzt vagy extrát kapna, elvégre ha akar valamit akkor van lehetőség, hogy elmenjen és megkeresse az árát.
de pl a bérletét vagy a nyelvvizsgáját vagy valamilyen tanulmányos költségét természetesen fizetném, úgy gondolom, hogy amíg a szülő tudja, addig segítse a gyerekét. a gyerek meg az extra igényeit fedezze már maga, ha tudja.de legalábbis ne követelőzzön 20 évesen fél éven belül a második telefonért...mert az olyan már elég gáz.
Belőlem pár hónapja, 21 évesen lett elegük.
Közölve lett, hogy kéne a szobám, a diákmunkából tanuljak meg spórolni egyetem mellett, nem tartanak vissza.
Erre csak annyit mondtam, hogy köszi. Suli mellett havi 30-40 ezer forintból, albérlet, Bp bérlet stb álljak a lábamra... Jó, nyáron dolgozok, de következő félévben már nem tudom mi lesz, ha tényleg kiraknak.
Szerintem rossz hozzáállás
Hmm, ilyenkor irigylem az ittlévő szülők gyermekeit/jövendőbeli szülők gyermekeit.
:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!