En vagyok a pofatlan senkihazi, vagy anyam?

Egyikőtök se kutya...

Anyukádat már nem tudod megnevelni, mert ő felnőtt, ilyen lett, ilyen életet választott. Ha ő maga nem látja, mit csinál, akkor menthetetlen. Igyekezz, tanulj, helyezkedj el dolgozni, és amint tudsz, menj el otthonról egy nyugodt albérletbe. Tervezd meg az életedet, és én már látom, hogy jó utat fogsz választani, és egy normális, rendes életed lesz. Fel a fejjel, és kitartás! :)

Teljes mértékben megértelek! És attól, mert az anyukád, nyugodtan faképnél is hagyhatnád! Az egyik barátnőmet tizenéves korában hagyta el az anyukája, mert nem bírt az alkoholista férjével. A pali ottmaradt 2 kisgyerekkel. Az anya néha ad életjelet magáról, de a lányok már nem akarnak hallani róla. Az apjukat is otthagyták: kocsmázás, tele adósság, a lányoktól vette el a fizetést, amit nem kajára költött. Mindennek lehordták a szüleiket. Az, hogy felnevelték: Nem élhettek teljes gyerekkort, a szülők megkeserítették a gyerekek éltét! Attól, mert valaki szülő, még nem jogosítja fel arra, hogy a gyerekével parasztul bánjon és igenis, tanulja meg a szülő a leckét! Nem mindegy hogy a gyerekéért mindent megtesz vagy pedig csak "csontokat dobál" és úgy neveli fel, mert neki éppen olyan kedve van. Ez nem így működik! Tiszteletet egy ilyen szülő végképp nem érdemel, akinek fontosabb az egyéni alkoholizmusa, érdektelensége, közönyössége, mint a saját gyerekének a segítése és az életben való segítése! Ugyanis gondolhatná, hogy lesz Ő még egyszer öreg és ha egyszer saját lábra áll a gyerek, akkor a szülőnek lesz szüksége a gyerekre! De úgy hiszem, hogy megérdemelné, hogy ne gondoskodj róla és eltűnj az életéből! Ugyanis egy ilyen ember abszolút megtudja keseríteni az életed, vagy azért, mert rosszindulatú vagy pedig a közönnyel és a "lezs*rom" stílussal! Rendkívül tudom sajnálni ezeket a gyerekeket, mert manapság azért, mert valaki bevállalt egy gyereket, már rögtön tisztelni és becsülni kell! Az anyaság mára szent és sérthetetlen lényt jelent, holott szimplán egy biológiai folyamatról van szó és egy természetes felnevelésről! Nem tudom mi volt a háttér, milyen családból származol, apuddal mi a helyzet és egyéb dolgok, de ez a Te életed! És undorító, hogy egy szülő nem büszke a gyerekére, amikor az ilyen körülmények közt is kitart és építené az életét, de pont a szülő gátolja ebben, ráadásul a saját anyukája... bocsánat, ha erősen fejeztem ki magam, de én ezt teljes mértékben így gondolom. Én is anya vagyok, a nagyobbik gyerekem 25 éves, a kisebbik 20. Kölcsönös tisztelet, kompromisszum, egymás érdekeinek nézése a fontos! És igen, egy szülő is lehet paraszt! Megértem, aki otthagyja a szülőket, ha már nem bírja otthon ilyen körülményeknél! Akinek meg nincs gyereke vagy nem látott még ilyen helyzetet, az mindenféle tapasztalat nélkül gondolhatja, hogy mégis csak az anyukád... NEM? NEM JOGOSÍTJA FEL arra, hogy így bánjon a gyerekével. És a gyereknek sem kötelessége ezt eltűrni! Költözz el és építs saját életet! Anyukád meg menjen és mulatozzon... A szeretet pedig addig tart, amíg valakiben "el nem törik valami". Utána már nem fog érdekelni semmi. Ezt ne várd meg!

Pedig kicsit meg kell emberelned magad, mert ezzel így abszolút mindenhogy kihasználható leszel! És az emberek nem azt fogják nézni, hogy Neked milyen a családi háttered és mit élhettél át! Ugyanis már ilyen fiatalon meg kellett tapasztalnod az élet gyötrelmes részeit és bizony ez a lelkeden és a természeteden is látszódni fog! Nem tűrheted el örökké, hogy Te legyél a "lealázott" és az, aki mindig tűr... az anyukád lakásában éltek gondolom és addig az van, amit ő akar, legalábbis elgondolásom szerint ez a primitív felfogás él, amit akár kimondatlanul is tiszteletben tartasz. Viszont én azt ajánlom, hogy ne kifogásokat keress, hanem lépj!

Kérdező! Jó természeted van! :) Maradj így! És minden rendbejön! :)