Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Hogyan beszéljem le a lányomat...

Hogyan beszéljem le a lányomat a bölcsész életpályáról?

Figyelt kérdés
52 éves apuka vagyok, a lányom most érettségizik, már beadta (sajnos) a felvételi jelentkezését. Most derült ki, hogy első helyeken bölcsészettudományi szakokat jelölt (kiemelten a magyar szakot), holott én a közszolgálati egyetemet javasoltam neki. Többször beszéltünk erről, próbáltam győzködni, hogy az sokkal, de sokkal hasznosabb lenne, utána simán elhelyezkedhet valahol a közszférában, és nem egy diplomás munkanélküli lesz belőle, még jó fizetést is kap érte. A magyar szakkal maximum tanárnak mehet el utána, azt meg ahogy kivettem a szavaiból, ő sem tervezi annyira. Eleget olvasni és hallani arról, hogy hány bölcsész nem tud mit kezdeni magával az egyetem után, vagy ha tud is, nevetséges összegekért. Egyszer még lehet módosítani a felvételi jelentkezés sorrendjét. Hogyan hassak rá, mivel győzzem meg, hogy a közszolgálati egyetemet tegye az első helyre?
2015. máj. 4. 12:23
1 2 3 4 5 6
 51/59 anonim ***** válasza:
100%

Csak a saját tapasztalataimat tudom elmondani. Apám ugyan így volt a továbbtanulásomkor, mint maga. Nagyon lehúzott, hogy nem támogat, iszonyat rosszul esett. Nem érdekelt, beadtam a jelentkezésemet kommunikáció és médiatudomány szakra. 16 éves korom óta a médiában szerettem volna elhelyezkedni.


Most két rádiónál, valamint egy helyi lapnál dolgozom. Imádom a munkám, cseppet sem bántam meg. Úgy voltam vele, hogy inkább olyan szakon szenvedjek, szívjak, amiről tudom, hogy a céljaimhoz, terveimhez előrébb visz, minthogy egy olya szakon, amivel a később, a megszerzett tudásommal, a munkahelyemen sem leszek boldog.


Nem akarom apámat bántani, meg semmi hasonló, de a hatalmas 'eszével' nem vitte sokra...


Nem mellesleg úgy gondolom, hogy az egyetemet / főiskolát menet közben is félbe lehet hagyni, rájöhet a lány, hogy mégsem ezt akarja csinálni és válthat :)


22n

2015. máj. 21. 15:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 52/59 anonim ***** válasza:
100%

elmondom, hogy velem ugyanezt csinálta az egyik szülőm, amire te készülsz.

az eredmény: több mint 10 évvel később (túl későn) mégis elvégeztem azt, amit eredetileg akartam, csak így sokkal de sokkal több pénzbe került, rengeteg áldozatot kívánt a részemről, és az egész életem gyakorlatilag egy lehetetlen állapotban van. mindez azért, mert küzdelmesen kellett megtennem azt, amire természet adta tehetségem van, és akár sikeres is lehettem volna benne (még most is lehetek, de egy fiatalhoz képest sokkal korlátozottabbak a lehetőségeim). az egész dolog a magánéletemre és az anyagi helyzetemre rettenetes negatív hatással volt/van.

jelenleg szegényen és gyermektelenül élek, és mindennek nagyon de nagyon sok köze van ahhoz, hogy fiatal koromban eltereltek a megfelelő életpályától csupa jószándékból.

2015. máj. 21. 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 53/59 anonim ***** válasza:
100%

Én hasonló helyzetben vagyok mint a lányod. Idén érettségizek. A szüleim engem minden áron abba akarnak kényszeríteni, hogy menjek el anglisztikára..

Én közöltem velük már akkor, hogy engem nem érdekel olyan mélyen az angol, ha már tanulok, akkor olyat szeretnék ami engem is érdekel. Így a TTK-t írtam be.

Azóta nem szólnak hozzám, állandóan azzal zaklatnak, hogy egy senki lesz így belőlem, pedig xy ismerőse milyen jól járt az anglisztikával...

Hát 19 éves vagyok, hadd döntsem már el én, hogy mire jelentkezek, hogy mivel szeretnék 40 éven keresztül foglalkozni. Ez az én életem, nem fogok azért 4-5 évet tanulni mert ők ezt akarják..

Nem vagyok egy nagy szájú, vagy visszabeszélős ember, de ha a jövőmet illető kérdésről van szó, akkor kiállok magamért.

Ha emiatt kitagadnak majd, akkor az legyen az ő saruk.

Ha rám hallgatsz kedves apuka, akkor hagyod, hogy hadd menjen el oda a lányod ahova szeretne .

Gondolom államira jelentkezett így anyagilag nem sokban kell támogatnotok. Hadd tanulja amit ő szeretne.

Nekem van olyan osztálytársam akit a szülei orvosnak akarnak kényszeríteni..Csak az orvosit írhatta be, és most itt az eredménye, mondta hogy kb 20% lett a kémia emelt érettségije.. Szóval biztos nem veszik fel sehova idén, mert nem mondta elég erélyesen meg a szüleinek , hogy őt ezt nem érdekli , olyat akar választani ahova szívesen megy.. De annyi ilyen van

Én nem szólnék bele. Ha van ismerősöd aki magyar szakon végzett és nincs melója, esetleg őt mutasd be a lányodnak, hátha tud hatni rá. De ettől még nem fogja akarni a közszolgálatit. És az hogy egy ismerőd 300at keres, még nem jelenti hogy minden ott végzett jól él.

2015. máj. 21. 18:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 54/59 anonim ***** válasza:
12%

A bolcsesz kar jo idotoltes de nem megy vele sajnos semmire. Szep es jo dolog ha sok konyvet olvas valaki es szereti az irodalmat de csak hobbi szinten.

Akkor inkabb menjen nyelvet tanulni vagy pszichologiat.

2015. máj. 21. 18:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 55/59 anonim ***** válasza:
100%

Sehogy. Ezt sajnos saját magának kell megtapasztalnia. De az is lehet, hogy bölcsész diplomával is el tud helyezkedni, vagy a NKE-ssel nem.

Előre ezt megjósolni nem lehet.


Mellesleg:

Én anno beugrottam a "realszakosokra van szükség" dumának 2008-2009 környékén, elmentem Természettudományi karra. ( jó, kiskorom óta érdekelt is a dolog). A szüleim, szakmunkást végzett munkásemberek az egyetemi terveimet 1000%ig támogatták, büszkék voltak rám ( nem hinném, hogy rosszabb anyagi helyzetben vagytok, mint annak idején mi..ha nekünk sikerült..)

Nincs protekcióm és sajnos a nyelvem sem elég hosszú --> 5 év alatt fejeztem be, pedig, az 53 tantárgyamból 4 darabbal voltam elcsúszva összesen.

Hosszú nyelvű ésvagy szívsebész apukával bíró egykori csoporttársaim pedig, hangzatos nevű kutatócsoportokban dolgoznak.

Velem pedig az egész rendszer megutáltatta az "álomszakmámat". Naiv, buta kislány voltam, aláírom.

Aztán/közben elvégeztem egy OKJ-t.

És most, 25 évesen, a közigazgatásban dolgozom ( semmi köze az egyetemi diplomámhoz ) havi 80 ezer nettóért- ami már csak azért is ""vicces"" mert a 20 éve ott dolgozó kolléganőm alig kap többet, mint én, egy év munka után.


Szóval a közszféra sem olyan habos-babos sztori- legalább van munkám!

2015. máj. 21. 18:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 56/59 anonim ***** válasza:
76%

49-es. Én nem az a válaszol vagyok, aki korábban beléd kötött. Én is bölcsész vagyok, és a férjed látásmódja és a másik válaszoló látásmódja közt alapvető különbség van, így nem fogtok sose egyetérteni. Alapból nem egyértelmű, kinek mi az elég kereset, és én pl. akkor sem fogom a magyar szakot fölöslegesnek érezni, ha olyan helyen dolgozom majd, aminek semmi köze hozzá. Ha dolgozom és keresek, nem mindegy, hogy pályaelhagyó lettem-e? Szerintem nagyon érdekes, hasznos, kivételes dolgok kerültek szóba az egyetemen.


A kérdezőnek meg továbbra is fenntartom, hogy nem 3 nappal a leadási határidő előtt kellett volna figyelmet fordítanod a kérdésre.

2015. máj. 21. 23:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 57/59 anonim ***** válasza:
81%
a lényeg kimaradt: ha a férjednek van munkája, elégedett a keresetével és szerinte mégis fölösleges volt az egyetem, akkor az ő felfogása a felszínes.
2015. máj. 21. 23:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 58/59 anonim ***** válasza:
100%

Bármilyen papírral meg lehet fenekleni, ha az ember nem jó benne illetve nem kész arra, hogy folyamatosan fejlődjön, tanuljon, az iskola után is. Az én jelenlegi munkaköröm név szerint távol áll a szakmámtól, ugyanakkor egy része mégis a szakmámból áll. Én elkövettem azt a merészet, hogy nőként egy jellemzően pasis pályára mentem, de érdekelt, nem csak a benne lehetőségként felmerülő pénz, és kupálom is magam folyamatosan, nem csak a munka miatt, hanem kíváncsiságból (kölyökkorom óta érdekelnek ezek a dolgok, nem voltam tipikus babázós kislány), szóval a jelenlegi munkahelyemen felfigyeltek rám, és már a főnökök is tőlem kérnek segítséget. Csak meg kellett járnom pár céget, míg olyan helyre kerültem, ahol lehetőséget is kaptam megmutatni, mit tudok, mert sok helyen nem is vettek komolyan, pusztán azért, mert nő vagyok.

Remélem, a lányoddal sikerült kompromisszumos döntésre jutni. Ha tudja, mit akar, nem kell féltened. Baj akkor van, ha bizonytalan, de akkor semmilyen suli nem lenne jó.

2015. máj. 22. 00:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 59/59 anonim ***** válasza:
100%

"A bolcsesz kar jo idotoltes de nem megy vele sajnos semmire. Szep es jo dolog ha sok konyvet olvas valaki es szereti az irodalmat de csak hobbi szinten.

Akkor inkabb menjen nyelvet tanulni vagy pszichologiat."


megsúgom, hogy a nyelveket és a pszichológiát is a bölcsészkaron tanítják...

2015. máj. 22. 01:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!