Hogyan beszéljem le a lányomat a bölcsész életpályáról?

Ha választanom kéne, hogy jó kapcsolatom legyen-e a lányommal, aki munkanélküli bölcsész (tegyük fel igazad lesz), vagy rossz kapcsolatom egy jól kereső lányommal, aki bár azt végezte el, amit én kértem tőle, már szóba sem áll velem, mert nem boldog, hiába keres jól.

Tedd fel magadnak a kérdést, hogy mi a fontos az életben?

Az, hogy a lányod tehesse, amit érez, hogy neki való, köztetek jó viszony legyen és mindig számíthassatok egymásra, vagy az, hogy keressen eleget és a lehető legkevesebb problémát okozza neked 25 éves kora fölött, mert neked már eleged van az apaságból.

Rövid úton tönkreteheted a kapcsolatotokat, ha olyasmire kényszeríted, amitől ő nem boldog.

Az én fiam jogra ment leginkább szülői kérésre, de soha nem volt hozzá kedve. Járt 4 évet, amikor ott hagyta, mondanom sem kell, rettentő dühösek voltunk rá az apjával, de nem sokat tudtunk tenni. El kellett fogadnunk a döntését.

Átment bölcsészkarra tanulni egy olyan szakra, amit nagyon szeretett, de gyakorlatilag semmit nem ért vele. Mivel ezt már nem tudtuk finanszírozni, diákhitelt vett fel. A bölcsészkar elvégzése után nagyon sokáig kereste a melót, de reménytelen volt találni. Kiment külföldre dolgozni, jól keres, de nagyon nehéz és megerőltető munkát végez, köze nincs a bölcsész diplomához, meg egyéb diplomához sem.

Az elején, amíg nem volt munkája, fizettük a diákhitelét, de most már ő fizeti külföldről.

Ma már belátja, teljesen rossz döntése volt, de ehhez kellett a saját tapasztalat.

Más szakterület egyáltalán szóba sem jött, csak ez a kettő?

A közszolgálati egyetem sem piskóta azért, a közszférába pedig bármilyen papírral elmehet az ember dolgozni (de nem mindenki keres jól).

Én ahogy olvaslak, egyiket sem akarja igazán a lányod. Egyáltalán mihez akar kezdeni, mit szeretne csinálni, mivel foglalkozna szívesen?