Van itt még olyan, aki bántalmazó családban nőtt fel?

Ugyanez volt velem otthon, plussz még nehéz természet is vagyok. Általánosban kiközösítettek, gimiben már csak póbáltak, de nem jött össze.

Meguntam az otthoni viszonyokat, megtanultam pár nyelven, kijöttem külföldre, és a múlt már csak múlt.

21N

Én szerencsére nem ilyen családban nőttem fel. De esetleg egy pszichológus sokat tudna segíteni neked, hogy helyre rakd magadban a dolgokat és a jövődet ne befolyásolja a múltat.

Nagyon sok sikert és jót kívánok neked!

Persze, engem lelkileg terrorizáltak hat éven át.

Önbizalom nuku, félek mindentől és mindenkitől, pesszimista lettem, értéktelennek érzem magam, csúnyának...

Pszichológus, csoportterápia, de lassú a gyógyulás, mg mindig nagyon a múltban élek...

Jártam, szerintem már kikecmeregtem belőle.

Megpróbáltam külső szemlélőként tekinteni a szüleimre, akik szintén testileg és lelkileg is bántottak.

Tudod, mit láttam? Két megkeseredett embert, akik annyira gyenge jellemek, hogy kénytelenek egy ártatlan kisgyereken kitölteniük az életükkel szembeni elégedetlenségüket a pillanatnyi megkönnyebbülés reményében. Szánalmasak.

És miért adnék valaki véleményére, akit nem szeretek és nem is tisztelek? Mondhatja azt, hogy ronda, kövér és ostoba vagyok, de mit ér vele?

Semmit, mert tudom, hogy hazugság.

Én csináltattam magamnak egy jelképes tetoválást emlékeztetőül, hogy bármit elérhetek, mert a céljaim egyedül az enyémek és én nem adom fel, küzdeni fogok értük. Néha elgyávulok, ekkor mély lélegzetet veszek, megérintem a tetoválásomat, emlékeztetem magam az ígéretemre és belevágok a dolgokba.

Egyetemre járok, barátaim vannak, első párkapcsolatom van jelenleg, ahol látom a párom szemében, hogy gyönyörűnek tart. Miért kéne, hogy érdekeljen más véleménye? A maga ura vagyok, én alakítom a sorsom.

12 évesen a célom az volt, hogy boldog legyek, most az is vagyok. A következő az lesz, hogy ezt a boldogságot meg is tartsam.

Jelen pillanatban nekem is ilyen problémáim vannak.

Épp az imént írtam le az én történetemet.

http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__szulo-gye..

100%-osan nem sikerült visszaszereznem az önbizalmamat, de azért jól haladok... de ez nagyon nagy erőfeszítés és fájdalom eredménye.

Otthon megaláztak, vertek, teljesítménykényszerben éltem - a kitűnő volt a normális, ha már hoztam egy hármas dolgozatot, lusta senkiházi dög voltam, ronda, hájas disznó, sosem lehetett igazam... amikor próbáltam barátkozni, akkor letörték azzal, hogy nem engedtek el...

Akkor kezdtem önállósodni, mikor egyetemre kezdtem járni, de attól még pokol volt. Nem tudtam úgy végigmenni az utcán, hogy nem azon gondolkodtam, ki mit gondol rólam, ki tart kövérnek, valaki mellettem beszél, biztos engem beszél ki. A baráti kapcsolataim nagy része tönkrement, mert nem mertem kinyitni a számat, mikor megaláztak, és akkor sem, mikor piti dolgok miatt minden szarnak elhordtak. Nem mertem senkivel sem szembeszállni, mert ha a szüleimmel szemben nem lehet igazam, akkor senkivel sem. Ha valaki morcosabb arckifejezéssel megindult felém, remegtem, arrébb mentem, vagy védekező állásba helyezkedtem, mert arra emlékeztetett, mikor apám vagy anyám jött felém, hogy alaposan elverjen (a semmiért). Nem mertem idegenek vagy közönség előtt beszélni, mert 18 évig kaptam, hogy amit beszélek, az hülyeség.

Aztán megelégeltem ezt, és erőlködtem azon, hogy legalább a kiállásom megváltozozzon. 3 évembe telt, hogy pl. egy prezentáció alatt tartsam a szemkontaktust és ne dülöngéljek. Nagyon sok munkám volt benne. De vmennyire sikerült egy kevés önbizalmat lapátolnom magamba. Aztán majd' 23 éves koromban jött egy nagybetűs FÉRFI is az életembe... végre egy értelmes, normális férfi, akinek tetszem. Gondolom, azért sem nagyon közeledett felém senki régebben, mert az arcomra volt írva, hogy félek, hogy nem érzem jól magamban a bőrömben, és hogy néha rohadtul utálok mindent. Ez sokat segített, hogy valaki végre azért szeret, ami vagyok, feltétel nélkül szeret és amit más bennem rondának vagy hülyének tart, azt nemhogy elviseli, hanem tetszik is neki. Ez nekem nagy megkönnyebbülés volt. Plusz, engem az is megnyugtatott, hogy pszichológussal beszéltem, és ő is igazolta, hogy nem vagyok hülye. Most én is 26 éves leszek. (azt hozzá kell tennem, hogy a suliban, bár e nyhén cikiztek, azért nem volt túl durva a helyzet, és viszonylag értelmes osztálytársaim voltak)

Kitartást! :)

Testileg nem, de lelkileg igen. Kövér vagyok, buta vagyok, lusta vagyok stb. folyamatos szurkálódások, önbizalmam a béka segge alatt volt. Pedig jó tanuló voltam és visszanézve a képeim dagadt sem. Általános iskolában engem is mindig cikiztek, kiközösítettek. Gimnáziumban már csak próbáltak. Úgy fogyókúráztam hogy nem ettem semmit és hánytattam magam ha mégis. Aztán 18 évesen fogtam magam és elköltöztem. Persze belemenekültem egy jó szar kapcsolatba ami még lejjebb vitte az önbizalmam. Utána (nem vagyok rá büszke) de rengeteg kapcsolatom volt, egy éjszakás, szexkapcsolat, valahogy így akartam elismerést magamnak, hogy mégsem vagyok csúnya. Persze visszagondolva nem ez lett volna a megoldás. Közben dolgoztam és egyetemre jártam. A szüleimmel talán fél évente találkoztam.

Összesen 2 barátnőm van abból úgy néz ki az egyik már csak volt. Sohasem tudtam mély kapcsolatokat kialakítani a mai napig nehezen beszélek az érzelmeimről mert azt hiszem kinevetnek. Aztán 25 évesen összejöttem a férjemmel (akkor már 2 éve ismertük egymást) és mára már van egy kislányunk. Ő az egyetlen ember akinek minden bajom elmondhatom, harmonikus a kapcsolatunk. 10 év távlatából csak két megkeseredett szörnyű kapcsolatban élő embert látok akik a saját önbizalomhiányukat a gyereken vezetik le. Mára már simán visszaszólok apámnak és nem érdekel ha megsértődik. Anyámmal volt egy nagyobb veszekedésünk és azóta csak egy elnyomott szerencsétlen embert látok benne (aki levette rólam a kezét ahogy el kezdtem kamaszodni). Mondjuk vele csak az unoka miatt tartom a kapcsolatot. Apám egy megkeseredett alkoholista, aki 74 éves fejjel válni akar és elköltözni az ország másik felébe.

Nézz rájuk külső szemmel. Mit látsz? Ne érdekeljen hogy a szüleid szakíts meg velük minden kapcsolatot. Nézd úgy hogy neked mélyebbről kellett indulnod mint másoknak, kisebb célokat tűzz ki magad elé. Keress hobbit. Tanulj olyat ami érdekel. És hidd el egyszer lesz a te életedben is egy olyan ember aki a legszebbnek fog látni. Próbálj pozitívan gondolkodni engem mindig a céljaim éltetek ezért nem süllyedtem bele az önsajnálatba. Mindig volt valami amit el akartam érni, egy sikeres vizsga, egy sikeres nap a munkahelyen, aztán a terhesség, most meg a lakásvásárlás. Tűzz ki te is egy elérhető célt magad elé ez az első lépés hidd el bele fogsz jönni.