Milyen ember lesz, aki egyszülős családban él és nincs testvére?

Féléves kisfiam van, születése óta egyedül nevelem. Igyekszem jó embert faragni belőle. :)

Egyébként... lehet valakinek sok testvére, és apukája, ha nem törődnek az emberrel (most épp jelentkezem, hogy én is ilyen családból jövök). Szóval nem csak azon múlik a dolog. A gyerek temperamentuma, a szülő korábbi mintái, amiket beépít/tudatosan elkerül a nevelés során, kortárs csoport, pedagógusok stb. ezek mind-mind közrejátszanak abban, hogy milyen leszel felnőttként.

Hátrányt annyiban jelenthet, hogy nincs előtted egy apa-figura. Mikor saját családod lesz, pont ezért leszel nagyon kitartó a gyerekeddel (ez a jobbik eset), vagy hagyod el őt, mint ahogy téged elhagytak.

Tesók hát...mondják, hogy önző, akinek nincs tesója, ez is függ a személyiségtől is. Nekem 5 tesóm van, mindenen osztozkodni kellett, és ma már nagyon utálok bármit is megosztani másokkal, egyszerűen élvezem, ha valami végre csak az enyém. Persze, azért normális keretek közt igyekszem tartani ezt a perverziót. :D

Szóval rengeteg mindenen múlik, milyen leszel felnőttként, a család csak az egyik szegmens (persze a legfontosabb is).

Bocs, ha kicsit összevissza írtam, csak én mindig jobban szerettem volna, ha nem vagyunk ilyen sokan, vagy ha egy olyan szülőm lett volna, aki jobban törődik velem, és jólesett kiírni a gondolataimat. :)

Az, hogy az egyszülős családban nevelkedő gyerekből milyen ember lesz, nevelésétől függ.

A kérdésnek sok értelme nincs, csak kibúvó keresése.

Ha lenne a kérdésnek valós alapja, abból az következne, hogy az anyás-apás-testvéres családban felnővő gyerekből mind tisztességes felnőtt lesz.

Kizárólag nevelés kérdése. Mennyit foglalkozik veled Édesanyád.

Már a kérdés is buta.

Nem buta a kérdés.

Valóban sok függ a neveléstől, de az egy szülős családban nincs példa a gyerek előtt, hogyan kell viselkedni egy családban.

Ha csak az anya neveli, nem látja a gyerek, hogyan kell alkalmazkodni a házastárshoz, és ez nagyban befolyásolhatja a későbbi párkapcsolatát. Ezért van többek között ma annyi válás.

Az egykeség nagyon sokszor azzal jár, hogy önző lesz a gyerek, mert nincs kivel megosztania a játékait stb.

A másik probléma, hogy az anya nem tudja "elengedni" a felnőtt gyerekét. Különösen akkor, ha párt talál magának. Nem véletlen a sok "miért ilyen az anyósom" kérdés.

6-os én egyke vagyok és amíg a Te általad "jó példát adó" családban éltem, hogy mit is láttam? Vitát, vitát és még több vitát, ja meg apa kocsmába ki, kocsmába be, majd hazaérve gyorsan "hol a sör..." kezdetű mondatot hallottam.

Anyuék elváltak és nyugalom és béke költözött a lakásba. Egyke vagyok, de nem irigy, tudok megosztani dolgokat, ja és, hogy mit tanultam a gyerekkoromból? Hogy soha ne legyek megalkuvó! Soha ne maradjak egy szar, vitával teli kapcsolatban, viszont a megfelelő férfit becsüljem meg! És most is ezt teszem tehát semmilyen hátrány nem ért.

Én ilyen ember vagyok, de nem hiszem, hogy nagyítóval kellene tanulmányozni emiatt. Nyilván a szülőktől függ, hogyan viselkednek egy ilyen helyzetben, az én esetemben talán két fontos különbség van:

- anyám nagyon ragaszkodik hozzám (hiszen ketten vagyunk. Ha legalább VAGY az apámmal élnénk VAGY lenne testvérem, könnyebben meglenne nélkülem. Ez az önállósulás szempontjából valóban némi hátrány, de azért lehet kezelni.)

- minkét szülőm sokkal inkább partnernek tekintett gyerekkorom óta, nem "gyereknek" - itt elsősorban a családi döntéshozatalra gondolok. Az igazán fontos döntésekben is nagyon korán volt már 50% szavazatom:) Ez talán egy kicsit "koraéretté" tett, de összességében ezt inkább előnynek érzem, mint hátránynak, mert korán felelősségtudó, széles látókörű és gyakorlatias lettem tőle (mert hamar megtapasztaltam, hogy a döntéseimnek milyen következményei vannak, és hogyan álljak ki és érveljek a döntésem mellett)