Bántalmazó kapcsolatban maradni, hogy "a gyerek családban nőjön fel"?
Egyre több olyan választ olvasok bántalmazó kapcsolatokról szóló kérdések alatt, ahol biztatják a kérdezőt, hogy maradjon és oldja meg a gyerek miatt.
Bár ahol már kutyába veszik az embert, bántalmazzák testileg és lelkileg, ott nem tudom mit kellene még javítani.
Aki olyat tanácsol, hogy maradjon a nő a "család szentsége" miatt olyan férfi mellett, aki hol a nőt, hol a gyereket elgyepálja "mert így lesz valaki melletted", azt mi motiválja?
Komolyan gondolja, hogy egy bántalmazó apa mellett és megalkuvó, rettegő anya mellett jobb lenne a gyereknek? Főleg, ha néha a gyereket is megveri az apa?
Én ilyen családban nőttem fel. Már gyerekként kértem anyutól, hogy váljanak el, de nem tette, mert az "szégyen".
Most 38 évesen még mindig nyögöm a gyermekkori terheket, pedig igyekszem felejteni, feldolgozni.
Engem nem érint szerencsére, csak az olvasott kérdések és válaszok miatt tettem fel a kérdést.
Szerencsére engem még soha nem bántott senki.
Pont az miatt kellene válniuk, hogy:
- a gyerek egészséges, nyugodt, kiegyensúlyozott légkörben nőjön fel, ne kelljen azt látnia, hallania, hogy az (egyébként általa szeretett) apa, hogyan püföli az általa szeretett anyát
- nehogy azt az életmódot tartsa majd felnőttként is követendő példaként, és azt mondja majd: apám is így tartott otthon rendet, majd én is ugyanazt teszem.
Tehát pont a gyermek érdekében kellene ilyenkor válni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!