Anyám születésem óta utál engem, kiskoromban mindig üvöltözött velem, sokat vert, bármi rossz történt sose mutatott megértést együttérzést, lehet ez az oka az alábbiaknak?

Amit nem írtál: továbbra is egy fedél alatt, egy kasszán éltek? Ha nem, akkor érzelmileg hatalmas támaszt tud adni egy háziállat. Az alapján amit leírtál, saját tartására szerintem még (MÉG!!!!) nem vagy elég érett, de lehet hogy ha a szomszéddal együtt mennétek kutyát sétáltatni az már előrelépés lenne. Vagy menhelyeken is mindig örülnek önkéntes kutyasétáltatóknak, csak telefonálj oda előre. Vagy még jobb, a terápiás lovaglás. Keress rá a neten, ma már több helyen foglalkoznak vele, de lehet hogy egy "normál" lovardában is találsz olyan oktatót aki egy őszinte beszélgetés után bevállalja, hogy segíteni fog. Hogy rövid távon olcsóbb-e mint a gyógyszer azt nem tudom, a májadnak biztosan kevésbé árt, tüdőnek, keringésnek, izmoknak jó. Lehet, hogy első alkalommal fél órán át mást sem csináltok csak lépésben mentek körbe-körbe, de hidd el leszállni már nem egy kis lúzer fog hanem egy jóval higgadtabb EMBER.

Aztán ha mégis a kutya mellett döntesz: amint lesz sajátod, irány egy tükör-módszeres kutyaiskola! A saját családi problémáimat teljesen más megvilágításba helyezte, amikor egy kvázi vadidegen oktató felsorolta az összes olyan hibát, amit anyám azóta sem ismer el.

Sok sikert!