Anyám születésem óta utál engem, kiskoromban mindig üvöltözött velem, sokat vert, bármi rossz történt sose mutatott megértést együttérzést, lehet ez az oka az alábbiaknak?

Első válaszoló: a kérkedés, hogy te milyen jól csinálod, nem segít a kérdezőnek. Elképzelhető, hogy az ő életében más körülmények sokkal kevésbé voltak szerencsések, mint a tiedben.

Kérdező: mindenképpen kérj szaksegítséget máshol, igenis létezik olyan hely, ahol tudnak segíteni. Nem a te hibád, hogy ilyen nő nevelt fel, és az sem, hogy rád mindez milyen hatással volt. Ha van megbízható ismerősöd, volt tanárod, rokonod vagy bárki, beszélj vele is.

Mondom ezt úgy, hogy az én anyám agresszív alkoholistaként, többszöri rendőrségi ügyként ( durva, erőszakos verekedések miatt) éltem át a gyerekkoromat.

Az ember életében eljön az a pont amikor a saját tehetetlenségünket, életképtelenségünket már nem szabad a szüleink rovására írni. Az ember egy bizonyos életkorban kényszeresen szabadulni akar a maga által élt pokolból. Ezt mindenáron igyekszik megoldani. Ha ez megvan, én önállóak leszünk, már nem a szülő hibája ha nem tudunk megbirkózni a való világgal. Onnantól kezdve minden lépésünk, döntésünk a saját hibánk, vagy jó cselekedetünk. 25 évesen már rég neked kéne változtatnod magadon, és nem minden rossz döntésedért anyádat okolni.

Hidd el, én a pokolban éltem. Majd hónapokig szembesülni a bíróságon mint áldozat és szemtanú anyám és apám embertelen, kegyetlen dolgaival, és látni, hogy ha tehetné a bíró előtt ölne meg. De amikor börtönbe vonultak, onnantól kezdve rajtam állt vagy bukott milyen életem lesz. Én tovább léptem. Nem hagytam, hogy 25 vagy akár 30-40 évesen is a szüleim árnyékában éljek.

Neked is ezt kéne tenned, és nem azt, hogy mindenre csak azt mondod: anyám hibája.

Nem, már nem az! Ha te gyakran kisétálsz a munkahelyedről, az a te problémád. Neked lesz csak rossz.

7 éve nagykorú vagy, ez tény, ugye?

ha akartál volna, már legalább ennyi éve dobbanthattál volna anyád mellől, de nem tetted ...

az éremnek mindig két oldala van

ha majd belátod, hogy a jelenlegi helyzetedért te vagy a felelős, akkor megindul a pozitív változás

arra a válaszra vársz, hogy igen, neked van igazad, anyád a hibás, te mindent jól csináltál ...

majd az utca felnyitja a szemedet :)

Abban, hogy valaki felnőttkorára milyen emberré formálódik, a legmeghatározóbb szerepe a családnak van, különösen a korai években.

Annak, akit a saját szülei nem szeretnek, folyton üvöltöznek vele, verik, nem segítik semmiben, bizony komoly önértékelési zavarai alakulnak ki, amelyek kihatnak a társas kapcsolataira, közösségbe, munkahelyre, társadalomba való beilleszkedésére.

Való igaz, hogy felnőttkorunkban már magunk vagyunk felelősek saját magunkért és magunk irányítjuk az életünket. Azonban mindazt leépíteni, amit egy ilyen családban való élés okozott, pozitív irányú változást elérni nem egy csettintés, hanem hosszú és kemény önismereti munka. Sokszor csak szaksegítséggel megy.

A legrosszabb, amit ilyen esetben mások tehetnek, pont az, hogy még jól bele is rúgnak a segítséget kérőbe, hogy szedje már össze magát, ne mutogasson másra, vagy hogy dicsekednek, hogy bezzeg ők milyen jól csinálták, a másik meg mekkora lúzer.

A hasonló problémákkal küzdőknek és a kétkedőknek is ajánlom ezt (nem csak a pdf tartalmát, hanem a teljes könyvet):

[link]

a mérgező szülők valóban ajánlott olvasmány, ahogy J. Woititz könyve is.

Node h a jelenre koncentráljunk. Nem rehab kell hanem folyamatos szakemberi segítség. Amellett, h teljes mértékben átérzem a lelkiállapotod, azt is tudom, h jelenleg jó ideje te tartod magad ebben az állapotban.

Márpedig ez már a Te felelősséged. Ha változtatni akarsz rajta, csak te tudod megtenni és senki más.

A jó hír, h jómagam 5 éve járok a változás útján, s bár pokoli nehéz, minden perce megéri.