Mi tévő legyek? Ti mit tennétek a helyemben?

Lehet szapulni a kérdezőt, de kérem, kezdjük ott, hogy a férje is otthagyta őt a sz@rba egyedül a beteg kisgyerekkel! Feltételezem, ha a kérdező férje is mellette lenne még most is, nem gondolkodna ennyire az örökbeadáson.

Én valahol megértelek, de jó lenne tudni, hogy mennyire komoly a baj. A terhesség alatt semmi jele nem volt annak, hogy a baba nem lesz egészséges?

Ha legalabb mar te se szereted szerencsetlent, egy rendes otthont talalj neki, mert sajnos az orszagnak mindenre van penze, de a szocialis otthonokat rohadrul lesz*rjak, az allatokat a menhelyen jobban tartjak, mint a serult gyermekeket/ felnotteket. Van egy-ket intezmeny , ami kiemelkedik es foglalkoznak is veluk, nem pedig sz*rban-hugyban, a kovon csuszva(pl.:Orbottyan) hagyjak tengodni oket. Ha gondolod irj, megosztok veled par helyet.

(Egy hasonlo sorsu testver.)

Ugyanazt tenném, mint te. Ha a párom mellettem állna, és segítene, akkor megtartanánk, de így nem.

Gondoztam tartósan mentális beteg embert és másfél év után - mikor már majdnem tönkrementem bele meg apám is - beadtuk intézetbe. Akkor azt mondtam, hogy ezt soha többet. Hiába szeretem, de az én egészségem ne menjen már rá, köszönöm.

Egyébként mennyire sérült a kicsi? És hogyhogy nem derült ki a vizsgálatok alatt? - csak érdeklődök.

Nem értek egyet pl. az előző válaszolóval. Sajnos láttam rokoni körökben anyát, aki a beteg -szinte teljesen önállótlan, 3 éves szinten maradt- gyerekét nevelte haláláig. Borzalmas volt. Az anyukának az élete tönkrement. Szerette a gyerekét, de napi 24 órában kellett figyelni rá és gondozni élete végéig. Mégegy gyermeket nem tudtak bevállalni, állandóan kezelésekre mentek, hátha segítenek, anyagilag a padlón voltak, a kapcsolatuk a férjével szinte megszakadt, csak a gyerekre figyeltek. Gondoljatok bele: ha egy nő gyermeket vállal arra készül, hogy a gyerek évről évre önállóbb lesz. Aztán megszületik a gyermek és kiderül, hogy esetleg pelenkázni meg etetni is kell, amíg él. Ha valakinek ebben még nem volt része, ha nem tapasztalta meg, úgy baromi könnyű azt mondani, hogy a "te gyereket, hogy gondolhatsz ilyenekre?" Stb. Gondoljátok, hogy a kérdező nem szereti a gyermekét? Nem erről van szó. Csak szeretne magának is jó életet. A gyermek még esetleg jobban is érzi magát egy intézetben, neki való foglalkozásokkal, mint otthon, egy depressziós anyával. Hétvégére ki lehet hozni a gyereket, ha meg felnő, be lehet adni ilyen lakásotthonokba, ahol az önálló élet felé lépkedhet, ahol figyelnek rá de mégis van saját tere.

Ha meg súlyosan sérült, akkor fel lehet mellé venni gondozót, esetleg kettőt, egyet éjszakára, egyet nappalra.

Megkérdezhetem, hogy milyen betegsége van a kicsinek és hány éves? Nem mindegy, hogy Dawn koros, vagy halmozottan értelmi és mozgássérült.

Megértelek kérdező, a bunkó válaszokkal meg ne foglalkozz!

A saját szememmel láttam, micsoda emberfeletti erő kell ahhoz még egy teljes családnak is, hogy egy beteg gyereket ellássanak, felneveljenek. Hát még egyedül...

Aki ennyire álszent, annak miért nincs gondja a drága apucival? Aki az első nehézségnél lepattan, ott hagyja a feleségét meg a gyerekét a francba, effektíve cserben hagyja őket már az első adandó alkalommal. Az ilyeneknek a tökét vágnám le és dugnám a szájába (bocsánat), hogy képesek ezt tenni valakivel.

Kérdező, ha úgy érzed, nem tudod felnevelni, nincs ehhez elég időd vagy energiád, és a saját életedet nem akarod megnehezíteni, akkor jobb, ha beadod egy megfelelő otthonba. Van gyerekorvosotok, ő tud segíteni, vagy az otthontól is meg tudod személyesen kérdezni. Viszont arra készül fel, hogy lehet, hogy nem lesz éppen olcsó.

Rokonéknál volt hasonló.

Ott az volt a probléma, hogy a beteg gyereknek a gyógyszer és a kezelés olyan drága lett volna, hogy a rokonomék egyszerűen képtelenek voltak azt finanszírozni. Megpróbálták, de nem ment. Beadták egy otthonba, ott örökbe fogadta valaki, és most jól van, kapja a kezelést, és boldog.

Megértelek kérdező. Egy beteg gyerekről gondoskodni iszonyú nehéz.